A HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) kutatói, együtt az Arizonai Egyetem, illetve szlovák, orosz és brit intézetek kutatóival pontosították egy időszámítás előtti napkitörés időpontját fák évgyűrűinek radiokarbonos vizsgálatával.
Egy időszámítás előtti napkitörés időpontját pontosították kutatók az ATOMKI közreműködésével – tájékoztatta az intézet szombaton az MTI-t.
A kutatók kimutatták, hogy az extrém naptevékenység, egy erős napkitörés, amelyet korábban az időszámítás előtti 660-ra datáltak, valójában 664 nyarán történt. Erről az eseményről már eddig is több tudományos közlemény jelent meg. Időpontjának pontosítására és intenzitásának meghatározására szervezték meg a kutatók nemzetközi együttműködését.
A kutatók szibériai lelőhelyekről, a Jamal-félszigetről és az Altaj-hegységből származó mintákat vizsgáltak. A kapott eredményeket összevetették német tölgyfák és japán cédrusfák korábban már ismert adataival.
A kutatók eltérést találtak a radiokarbon jelek csúcsainak időbeli elhelyezkedésében, ami 1–2 év időcsúszásnak felel meg.
Az eltérő eseményidőpontokat a szén-14 körforgásos modelljének felhasználásával sikerült összhangba hozniuk.
A Nap működésekor előfordulnak intenzívebb időszakok, amelyek jellegzetes megnyilvánulásai a napkitörések és a flerek, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedései. Ezek a Föld légkörében változásokat idézhetnek elő és geomágneses viharokat kelthetnek. Látványos következményük, hogy a sarki fény a szokásos földrajzi szélességektől délebbre is észlelhető, nyáron például még Görögországban is látható volt.
Történelmi feljegyzések szólnak intenzív naptevékenységekről, amelyek nyomai a légkörben keletkező radiokarbon izotóp magasabb mennyiségének köszönhetően kimutathatók a fák évgyűrűiben. Az eddig detektált események közül a legjobban dokumentált 774–775-ben történt, amelyet világszerte 34 különböző helyen mutattak ki faévgyűrűkből, az északi és a déli féltekén egyaránt.
A kutatások eredményeit a Communications Earth and Environment folyóiratban közölték. További információ a HUN-REN Atommagkutató Intézet honlapján olvasható.