Index Vakbarát Hírportál

Minél forróbb a levegő, annál kisebb az esély a terhességre

2025. január 9., csütörtök 16:10

Az éghajlatváltozás az élet számos területére kihat: gazdaságtól a környezetünkön át egészen az alvási szokásainkig sok mindent érinthet, a HUN–REN kutatása szerint a terhességekre is hatással vannak a gyakori hőhullámok.

A Population Studies című folyóiratban megjelent tanulmány szerint Spanyolországban a rendkívül forró napokat követően kilenc hónappal csökkent a termékenységi ráta. Itthon is készült hasonló kutatás, Hajdu Tamás, a HUN–REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója az 1980 utáni összes magyarországi születés, terhességmegszakítás és magzati halálozás adataiból számolt fogantatási rátákat (ezer 15–44 éves nőre jutó fogantatások száma), majd megvizsgálta, hogyan függnek össze ezek a hőmérséklettel.

Kiderül, hogy a hőhullám után 2–4 héttel visszaesnek a fogantatások. Hajdu Tamás példaként említette, hogy egy olyan hetet követően amikor az átlaghőmérséklet 25 fok feletti hat százalékkal kevesebb terhesség indul, mint a 15–20 fok közötti átlaghőmérsékletű héten. A kutató hozzátette, hogy ez valószínűleg nem a szexuális aktivitással, inkább a férfi- és női termékenységgel függ össze. Ezek a terhességek nem eltűnnek, csak későbbre tolódnak, ugyanis a számok szerint a hőhullám után 4–6 hónappal megugrik a fogantatások száma – magyarázta. 

Mint megjegyezte, a hőhullámok a folyamatban lévő terhességek kimenetelét is befolyásolják.  A becslések szerint a megfogant terhességek 40–70 százaléka nem jut el az élveszülésig, és ezen magzati veszteségek elsöprő többsége a terhesség első néhány hetében, a klinikai felismerés előtt történik –  írja a HUN–REN közleményében. Az adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy ha a terhesség első néhány hetében szokatlanul meleg az időjárás nő a vetélések száma. A közgazdász szerint a terhesség alatti hőhullám az átlagos születési súlyra is kihatással van. „Ez számokban annyit tesz, hogy egy 20–25 fokos nap 0,36 grammal, míg egy 25 fok feletti nap 0,46 grammal kisebb súllyal születnek a gyermekek” – magyarázta Hajdu Tamás. A számok összevetésekor azt is megállapította, hogy a kánikula a terhességeknél csak kis mértékben okoz átrendeződést nagyjából egy éven belül. 

Szerinte érdemes azt is látni, hogy a születések számát befolyásoló tényezők között nem a klímaváltozás áll az első helyen, ugyanakkor ez egy olyan szempont, amelyre a klímaváltozás kapcsán ritkán gondolunk, pedig a terhességeket sem fogja érintetlenül hagyni a melegedő klíma.

Rovatok