Egy magyar asztrofotós fedezte fel, hogy az év üstökösének tartott C/2024 G3 (ATLAS) magja néhány nappal ezelőtt szétesett. A felfedezés különleges szakmai eredménynek számít.
A C/2024 G3 (ATLAS)-üstökös, melyre fényességét tekintve az év üstököseként is hivatkoznak, január 13-án mindössze 13,5 millió kilométerre haladt el a Nap mellett. Egy magyar asztrofotós, Majzik Lionel fedezte fel, hogy néhány nappal ezelőtt az égitest szétesett. A hírről a nemzetközi tudományos lapok is beszámoltak, köztük a Live Science, az IFL Science és a Space.com.
Az üstököst Magyarországról a napközelségét követően már nem lehetett észlelni, ezért Majzik Lionel egy chilei távvezérelt teleszkóp (iTelescope T75, Río Hurtado közelében) segítségével követte az üstökös útját.
Az asztrofotós január 18-án hajnalban készített felvételein még tisztán látszott a mag, de a másnapi fotókon már csak egy hosszú fényes sáv volt megfigyelhető a csóvában.
Mintha »kiharapták« volna belőle az üstökös magját. Először képhibára gyanakodtam, de a nyersanyag alapos vizsgálata után egyértelművé vált, hogy a C/2024 G3 (ATLAS) magja széteshetett
– írta Majzik Lionel.
Az asztrofotós azonnal megosztotta megfigyeléseit a nemzetközi szakmai fórumokon is Sárneczky Krisztián csillagász (HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) közreműködésével, ami után sorra érkeztek a megerősítő észlelések.
A január 20-i felvételek egyértelművé tették, hogy az üstökös magjának megsemmisülését elsőként sikerült megfigyelnie Majzik Lionelnek. A felfedezés különleges szakmai eredménynek számít.
Tudományos szempontból ez a folyamat rendkívül érdekes, hiszen a kométa szétesése lehetőséget ad megvizsgálni a mag és a kóma szerkezetét, akárcsak a C/2011 W3 (Lovejoy)-üstökös 2011-es esetében
– jegyezte meg, majd hozzátette azt is, hogy bár a déli féltekéről ezekben a napokban is megfigyelhető C/2024 G3 (ATLAS) már nem rendelkezik látványos „fejjel”, a felszabaduló és látványos por- és anyagtöredék-felhő még hetekig kínálhat kutatási lehetőséget, mielőtt végleg szétoszlik a világűrben.