A nagy fülűeket a Nonhuman Rights Project civil szervezet munkatársai segítették a per során, azt szerették volna elérni, hogy engedjék őket szabadon a Colorado Springsben található Cheyenne Mountain Állatkertből, és helyezzék el őket egy elefántrezervátumban. A Washington Post előkelő helyen hozta a történelmi tettet, ami megváltoztathatja az állatkerti állatok tartását – vagy nem.
Missy, Kimba, Lucy, Loulou és Jambo neve nagy betűkkel fog bevonulni az emberi és állati törvénykezés históriájába, az öt afrikai elefánt ugyanis bírósághoz fordult, hogy szabadon bocsátásukat kérvényezzék. Ügyüket segítette a Nonhuman Rights Project, amely a brit II. Károly által jóváhagyott Habeas Corpusra, az angol jogrend fundamentumára hivatkozott.
Ennek értelmében törvényes vád, illetve bírósági határozat hiányában csak rövid időre lehet egy személyt szabadságától megfosztani. Kérdés, az elefántok mennyiben tekinthetők személyeknek, és bár a kérdésfelvetés nevetségesnek tűnhet, nem az. Azt kell eldönteni, hogy kognitív képességeik mennyire hasonlítanak vagy térnek el az emberek agyműködésétől.
Nemrég hunyt el a zseniális David Lynch, az 1980-as Az elefántember alkotója, talán az ő tetszését is elnyerné a polémia, ami az emberek és elefántok összehasonlítása körül alakult ki. A film ugyan egyértelműen egy emberről szól, de a torz kinövésekkel és óriási fejjel rendelkező, a XIX. században valóban élt Jospeh Merrick furcsa testi elváltozásait az anyja azzal magyarázta, hogy a terhesség alatt ráijesztett egy elefánt, aminek a lábai közé került, és az állat feldöntötte.
Merricket sokáig értelmi fogyatékosnak gondolták külseje alapján, pedig tudott írni, olvasni. A vicces az, hogy az elefántok is sokkal értelmesebbek, mint azt elsőre gondolná róluk az átlagos állatkerti látogató. Ha proszociális viselkedésüket vizsgáljuk, vagyis azt,
milyenek közösségükben, mennyire támogatják egymást, empatikusak és önzetlenek-e, vigasztalják és segítik-e egymást, képesek-e kooperálni, akkor nagyon is hasonlítanak az emberekre, sőt néha még jobban is teljesítenek.
Ők is gyászolnak, sőt visszajárnak eltemetett társuk sírjához, kitűnő a memóriájuk, rendelkeznek éntudattal, agyuk sokáig érik elhúzódó gyerekkoruk alatt. De játékosak és komplex kommunikációra is képesek, agresszivitási szintjük alacsony, ezért is merült fel, hogy talán még háziasításra is alkalmasak lennének.
Az etológusok szerint egyébként azért sem agresszívak, mert nagy méretük mindig megvédte őket a ragadozóktól, nem kellett támadónak lenniük, az erre fordítandó energiát viszont tanulásra és a szociális viselkedés fejlesztésére használhatták.
Az elefántok agya az emberek agyához hasonlóan alakult, 3–5 millió évvel ezelőtt kezdett hasonlítani a mai agyukhoz, és velünk egy időben alkalmazkodtak az afrikai erdőkben és szavannákon való élethez. Majd hozzánk hasonlóan átvándoroltak Európába, Ázsiába, és közben nagyot fejlődött a kommunikációjuk, megnőtt agyméretük.
Ezért is lehet az elefánt az egyik legintelligensebb, eszközöket ügyesen használó és kiváló memóriakapacitással rendelkező állat.
De mindez elég-e ahhoz, hogy őket is magunkhoz hasonlóknak tekintsük, akikre akár az emberi törvényeket vonatkoztathatjuk?
A Nonhuman Rights Project jogi csapata az amerikai igazságszolgáltatási rendszerre és a Habeas Corpusra hivatkozott, amely alapján a fogvatartottak kérhetik szabadon bocsátásukat, hiszen senkit sem lehet letartóztatni vagy bebörtönözni törvényes ítélet nélkül. A Nonhuman munkatársai szerint a Cheyenne Mountain Állatkert illegálisan tartja fogva az állatokat. De nem, ne nevessünk, az ügyet a Coloradói Legfelsőbb Bíróság komolyan mérlegelte, és arra jutottak, hogy a Habeas Corpusra csak személyek hivatkozhatnak. Az állatvédők ugyan hét etológus szakvéleményével készültek a perre, ezek szerint az elefántok sok kognitív képessége ugyanolyan, mint az embereké (például az önismeret, az empátia, a tanulási és kommunikációs képesség), de a Coloradói Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag úgy döntött, az öt emlős nem kérdőjelezheti meg a fogva tartás törvényességét.
Az ügy eszünkbe juttathatja a másfél évvel ezelőtt felröppent hírt, amely az állatok szavazati jogáról szólt, vagyis hogy az állatokat emberek képviselnék az életüket érintő kérdések megszavazásánál. A chicagói ügyvéd, Ioan-Radu Motoarca azzal érvelt, hogy a világ nem bánik túl jól az állatokkal, úgyhogy igenis szükségük lenne humán képviselőkre az ügyeikben. Eszerint az elképzelés szerint a majmok, papagájok az esőerdőkben beleszólhatnának a környezetüket érintő törvények elfogadásába vagy elutasításába,
és a sertések, tehenek, csirkék az állattartó telepeken szintén kérhetnék tartási körülményeik felülvizsgálatát.
Az állatok bizonyára felemelnék szavukat a kihalás szélén álló fajtársak védelmében is, ugyanis kevés állatkert ad otthont a veszélyeztetett fajoknak. Csak éppen ki dönti el, hogy ki áll ki az állatokért, és mi alapján?
A mostani per után a Cheyenne Mountain Állatkert fellélegezhet, maradnak kedves lakói, de honlapjukon közzétették, hogy vádat emelnek a Nonhuman Rights Project ellen, mert szerintük hamis vádakkal illették őket hosszú hónapokon keresztül, és rengeteg anyagi forrásuk is ráment a pereskedésre.
A szemben álló fél oldaláról Christopher Berry, a Nonhuman Rights Project ügyvezető igazgatója a bíróság döntését úgy kommentálta: riasztó a gyors vereség, de nem adják fel a harcot. A szervezetnek sok ügyfele van, akiknek a jogaiért tovább küzdenek, a két ázsiai elefánt, Mari és Vaigai például, akiket a hawaii Honolulu Állatkertben tartanak fogva.