„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. engedélyt kért a természetvédelmi hatóságtól arra, hogy az állami tulajdonban lévő Rákospalotai-láp létét biztosító hódgátat elbontsák, a lápot lecsapolják és kiszáradásra ítéljék” – így harangozták be azt az ismeretterjesztő terepbejárást Kriska György biológussal, a Magyar Tudományos Akadémia doktorával, amelyen több mint hetven lelkes civil vett részt február első vasárnapján. A szakember, aki már többször felmérte a területet, arra vállalkozott, hogy felhívja a figyelmet a láp területén élő védett fajokra, a tőzegképződésre, valamint az újjászületett lápvidék áldásos hatásaira a környező lakott területekre. Helyszíni riport Pest legkeményebb hódjainak otthonából.
Gyülekező délelőtt tízkor Káposztásmegyeren, a 30-as busz végállomásánál, a kutyafuttató mellett. Háromnegyed tízkor csak egy maréknyi érdeklődő issza a már javában magyarázó vezetőnk szavait, de ahogy telnek a percek, úgy csatlakozik egyre több természetkedvelő a társasághoz. Van, aki kutyával, van, aki gyerekkel érkezik: fiatalok, idősek, kicsik és nagyok, végül majdnem nyolcvanan vágunk neki a kirándulásnak. Kriska György nem számított ekkora felhajtásra, szerencsére azonban vannak még, akik szívükön viselik környezetünk sorsát.
Túránkat az állatorvosi lónak tekinthető Csömöri-pataknál kezdjük, amit Csömör mellett éppen most revitalizálnak (vagyis újra engedik, hogy szabadon kanyarogjon, aminek eredményeként a patak melletti vizes élőhelyek és lápok is elkezdtek regenerálódni). A víz aztán elér Rákospalotára, ahol egyből nem ilyen rózsás a helyzet. A part nincs kibetonozva, a patak alja azonban igen. A növényzetet kiirtották, a puhafaligeteknek hűlt helye, legfeljebb – egy keskeny sávban – mocsári növényzettel találkozni.
Jó, ez mondjuk elég komolynak hangzik, de lehet, hogy olyan szempontból hasznos, hogy nem következik be medermélyülés. Ha mélyül a meder, az leszívja a talajvizeket, eltávolítja a tájból, a patak pedig hozzájárul a táj kiszáradásához. Újpesten már teljesen kibetonozottá válik a meder. Amikor a patak eléri a nagy, tízemeletes házakat a 14-es villamos végállomásánál, ott egy csőben levezetik a föld alá. Ez a legdurvább antropogén hatás, ami érhet egy patakot
– mondja túravezetőnk félig viccesen, félig nagyon is komolyan. De vajon hol bukkan fel a cső?
Nos, ez sokáig Kriskáék számára is rejtély volt…
A túrát ott kezdjük, ahol a cső másik oldala előbukkan. Pontosabban ahol a csőből előbukkan a patak, ami a következő, nagyjából 200 méteres szakaszon teljesen természetes mederben csordogál tovább. Remek lehetőség, hogy összehasonlítsuk a két élőhelyet: míg előbbiben kacsák úszkálnak, utóbbiban az élet legkisebb jelét sem látjuk.
A kegyelmi állapot azonban nem tart sokáig, a víz innen a Mogyoródi-patakba, aztán a szintén kibetonozott medrű Szilas-patakba, végül a Dunába torkollik. Vezetőnkkel a Mogyoródi-patak kibetonozott medre mellett
elszörnyedünk azon, hogyan néz ki egy mesterségesen átalakított patak.
Rosszullét ide vagy oda, Kriska György belesétál a lábszárközépig érő vízbe, és arra biztat minden (hosszú szárú) gumicsizmás kirándulót, hogy nyugodtan menjen utána. A gyerekeknek nem is kell kétszer mondani, azonnal követik őt a vízbe, a szülők azonban jóval óvatosabban merészkednek bele az iszapos árokba.
A még vasárnap délelőtt is forgalmas Külső Szilágyi úton való átkelés felér egy kisebb túlélőtúrával, de semmi nem tántorítja el a csapatot, egyetlen cél lebeg a szemünk előtt: a vasúti átjáró alatt átkelve, a Dunakeszi út túloldalán végre kezdetét veheti a várva várt hódtúra.
A Rákospalotai lápról sokáig szinte egyáltalán nem lehetett hallani, talán maguk a helyiek sem tudtak a létezéséről: a botanikai felmérések ebbe az irányba már nem terjedtek ki. Az M0-s autópálya 1998-ban épült, akkor települt ide az Auchan is, ami további építkezéseket generált, és teljesen szétszabdalta a területet. A vizesélőhelyek már csak szigetszerűen maradtak meg errefelé.
A régióban 1998 környékén csináltunk különböző felvételeket, akkor épült az M0-s, és akkor vált számomra egyértelművé, hogy a Mogyoródi-patak mellett, amikor elkezdték kitermelni a vizesélőhely helyét, tőzeges talajrétegeket találtak. Egyértelműen kiderült, hogy láp megjelenéséről van szó. Amikor lecsapolták, keresztet vetettem, úgy gondoltam, ennek vége, a lápot eltüntették
– emlékszik vissza Kriska György.
A 2000-ben készült felvételeken már egyértelműen látszik, hogy teljesen letarolták a lápterületet, eltűntek a patakot kísérő galériaerdők, és nem regenerálódott az élőhely sem. A pár évvel későbbi képeken ugyanakkor már érzékelhető volt némi javulás. A láp 2009-re szinte teljesen regenerálódott, pedig akkor még sehol nem voltak a hódok: a rágcsálók 2010 után jelentek meg a területen.
Adódhat A KÉRDÉS, MINEK A HÓD, HA A LÁP ÖNMAGÁTÓL IS ÚJJÁSZÜLETETT?
„Amikor megjelentek a hódok, egy hatalmas várat építettek a Mogyoródi-patakon, ezáltal vízutánpótlást juttattak a láp területére. Igen ám, csakhogy Pest vármegyében garázdálkodik egy vízügyi társaság, amely abban leli örömét, ha a patakokon talál egy hódgátat, és azt gyorsan elbontja. Valamiért ez a legfőbb vadászterülete. Szóval elbontotta a hódgátat, teljesen lecsapolta a lápot, az meg kiszáradt” – mondja a szakértő.
A hódok tehát az ökoszisztéma szolgálatába álltak, amikor viszont elbontották a gátjukat, a láp szegélyében építettek egy újat. Utóbbi megakadályozta, hogy a víz lefolyjon a patakba; így revitalizálódott a láp.
„Nagyon szidtam azt a társaságot, amely elbontotta a hódgátakat, de aztán kiderült, hogy most már hiába bontják, mivel a lápnak saját vízellátása van – fogalmaz a biológus. – Az illető, akivel konzultáltam a Nemzeti Park részéről, egy hét múlva jelezte, hogy baj van, mégiscsak le akarják csapolni a lápot. Kiderült, egészen új helyzet állt elő. A hódok annyira jól megemelték a vízszintet a lápon, hogy az M0-s lehajtó, amelyik a 2A út felé vezet, és amely mellett van egy olajfogó műtárgy, vízzel borított lett, így az a legegyszerűbb megoldás, ha az egész lápot lecsapolják. Akkor nem lesz vízborított, és megfelel a jogszabályi előírásoknak. Igen ám, csakhogy ezzel egy értékes élőhelyet pusztítanak el.”
De vissza a hódokhoz, akikért zokszó nélkül átkelünk az autóúton. Mire a csapat második fele megérkezik a túloldalra, Kriska György már egy hatalmas kupacról szónokol. Megtudjuk tőle, hogy a mederrendezések nyomán az elkotort hódgátakból óriásdombok keletkeznek, egy ilyen halom tetején áll ő is. A láp oldalágán épült hódgátakat a vízgazdálkodási társulat „patakrendezés” címszóval kotorja ki, majd halmozza fel az eredetileg sík területen.
Egy hódcsalád öt-hat egyedből áll, egy területen azonban kizárólag egy család él. A hódok túlszaporodása egyébként komoly probléma Magyarországon. A szakértőkben felvetődött, nem lehetne-e természetes módon szabályozni ezt.
Lehet, bizony: már meg is indult egy természetes szabályozási folyamat. A WWF vadkameráján látszott, hogy a Bükkben, a hódvár közelében feltűntek a farkasok. Lengyelországban pedig már azt is kimutatták, hogy a farkasok táplálékának 30 százalékát a hódok fedezik.
A patakot átszelő hódgátak masszív építmények – egy rágcsáló számára. Több tucat kiránduló alatt azonban aligha a legstabilabb konstrukció. Ráadásul hideg van, minden sáros és csúszós, átugrani a túloldalra minden, csak nem biztonságos mutatvány.
Mellettem a hetvenedik életévében járó kísérőm, akire rá sem kell néznem, már tudom, miben sántikál. Lendül a karja, én meg olyan gyorsan kapok utána, mintha Edward lennék az Alkonyatból. Megszorítom, visszahúzom és bevágok elé. Szinte láttam a lelki szemeim előtt az ugrástól maga alá fordult bokát, az összetört gátat és a jéghideg vízben ülő idős urat.
Óvatosan leguggolok, megfogom a sáros patakszegélyt és ránehezedek egy vastagabb faágra. A lovascsizmám gumi, ellenben rövid, így nem gázolok át a vízen, megpróbálkozom a „híddal”, miközben buzgón fohászkodom, hogy nem törjön össze alattam az ág, és legyen csurom vizes az eleve zsibbadtra fagyott lábfejem.
A taktika beválik, mindketten átkelünk a túloldalra, ahol a mellékér vize olajosan csillog, a sötétnarancs hártya azonban a vasoxidáló baktérium terméke. Ha hozzáérünk, töredezik, nem pedig szétfolyik: innen tudni, hogy nem előbbivel van dolgunk. Bár az olaj látszólag nem szennyezi a vizet, a hulladék nagyon is szembetűnő. Mosószeres flakonoktól kezdve szakadt ruhadarabokon át millió üvegszilánkig – a hódgát, a víz és a föld is szemetes.
Elfacsarodik a szív, mert az emberi mocskot leszámítva festői környezetben kirándulunk. Épp olyan, mintha egy mágikus portálon léptünk volna át. Bár hódokat nem látunk, könnyen elhisszük, hogy jól érzik itt magukat. A színváltós mellékér, a természetes hidakat formáló, fognyomokkal teli, kidőlt fák, a lábunk alatt recsegő ágak és a dús fű láttán egy másik bolygón érezzük magunkat. Pedig itt vagyunk Budapest határában, a belvárostól alig húszpercnyi autóútra. A tudat, hogy egyetlen tollhúzás, és mindennek vége, aggodalomra adhat okot.
A területet azonban nem adják ingyen: „Ha be akarnak építeni egy lápterületet, felméréseket kell végezni. Egy felmérés nem annyi, hogy kimegy valaki, a hasára üt, és azt mondja, »hát ez nem láp«. Dokumentálni kell, egyrészt lápjelző növényekkel, koordinátákkal, úgy, hogy az ellenőrizhető legyen.
Sajnos azonban vannak korrupt szakértők.
A dunakeszi lápnál a szakértői testület elnöke azt mondta, ott nincs semmilyen lápterület. Olyan talajvizsgálatokat végzett, amiben vályogtalaj, homoktalaj volt, semmi vizesedés nincsen. Kimentünk a helyszínre, de ő nem volt annyira rutinos, hogy betemesse az összes kutatógödrét. Bemértük GPS-szel, és kiderült, hogy máshonnan vett mintát. Nem a lápterületen, hanem 100 méterrel arrébb, a Homokpuszta gyepen végezte el a mintavételt, ahol természetesen nem volt láp” – meséli a biológus a felháborító esetet.
Ha a hódgáthoz odaraknának egy csövet, ami beszintezné a vízszintet, akkor elérhető lenne, hogy a lehajtó és az olajfogó is normálisan működjön, és a láp is megmaradjon. Csak ez pénzbe kerül; olcsóbb elbontani egy gátat és lecsapolni az egész lápot. „Sajnos vannak még olyanok, akik, miközben kiszárad az egész ország, ilyesmiben gondolkodnak” – sóhajt a biológus.
– Ha ne adj Isten, esetleg lecsapolják, akkor lehet számítani rá, hogy a hódok újjáépítik a gátat? – kérdezi az egyik túrázó.
– Igen – hangzik a válasz.
– Az mennyi idő?
– A hódszakértő barátom szerint egy-két hét.
– Hát, akkor nettó nem éri meg.
Nem hát, ráadásul úgy tűnik, az olajfogó műtárgy környéke a láp magterülete, vagyis ott törnek fel a források is. A forrásokat pedig nem lehet lezárni.
Az M0-st kellett volna kicsit arrébb tenni, de nem, átvezették a lápon. Már azt emlegetik, hogy a talpazatát veszélyezteti a víz, de a források és a láp 1998-ban is itt volt. Másképp kellett volna utakat tervezni…
– mondja Kriska György.
A szakember szerint már többen foglalkoznak a témával, hamarosan napvilágot láthatnak azok a publikációk, amelyekben a Kormányhivatal (amihez a terület tartozik), a Fővárosi Önkormányzat (amihez nem tartozik a terület, viszont védettség alá helyezhet bizonyos területeket) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (aminek a kezelésében van az egész lápterület) is megszólal. Ha ez megtörténik, végre kiderül, sikerül-e kompromisszumot kötni, és megmenteni a Rákospalotai lápot.
Szerkesztőségünk a beszélgetés leiratának elkészítéséhez a Régens Informatikai Zrt. által forgalmazott, mesterséges intelligencia alapú Alrite beszédfelismerő programot használta.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)