Nincs helye többé tagadásnak, a legújabb kutatások szerint még az Antarktisz legeldugottabb területein is találkoztak mikroműanyagokkal a tudósok, ezzel is bizonyítva, hogy a műanyagszennyezés globális mérete elérte a legelzártabb, legvédettebb környezeteket is. A Brit Antarktiszi Kutatóprogram (BAS) kutatói első ízben találtak mikroműanyagokat az antarktiszi hóban, ami még inkább rávilágít a műanyagszennyezés immáron tényleg mindent átható problémájára.
Már évtizedek óta hallgatjuk, mégis tényleg a műanyagba fulladhat bele az emberiség, ugyanis immáron nemcsak az óceánokon úszó hatalmas szemétszigetek, hanem az egyes helyeken az ivóvízben is kimutatható mikroműanyagok miatt kell aggódnunk – amelyek már a föld legelszigeteltebb régióiban is fellelhetők.
Legalábbis egy új kutatás szerint a Brit Antarktiszi Kutatóprogram (BAS) tudósai először találtak mikroműanyagokat az Antarktisz távoli területein, méghozzá a hóban, néhány kutatótábor környékén. Ez az első alkalom, hogy ilyen apró műanyagszemcséket – amelyek akár egy vörösvérsejtnél is kisebbek lehetnek – ennyire elszigetelt régiókban azonosítottak.
A kutatók elsődleges elemzése szerint a mikroműanyagok helyi forrásokból származhatnak. „Ezek a szennyeződések származhatnak a kutatók kültéri ruházatából, de a biztonságos útvonalakat jelző kötelekből és zászlókból is” – magyarázta Clara Manno, a BAS óceánökológusa.
Bár a felfedezés aggasztó, a mikroműanyagok jelenlétének pontos következményei egyelőre nem teljesen ismertek.
„Annak ellenére, hogy szigorú előírások szabályozzák, milyen anyagokat lehet bevinni az Antarktiszra, a kutatásunk mégis kimutatta a mikroműanyagok jelenlétét ezeken az elszigetelt és ellenőrzött területeken” – mondta Kirstie Jones-Williams, a tanulmány társszerzője.
Ez is bizonyítja, mennyire átható a műanyagszennyezés – igazolva, hogy a földön már sehol sincs teljesen érintetlen hely
– emelte ki.
A kutatók három kutatótáborban – a Union-gleccsernél és a Schanz-gleccsernél is – gyűjtöttek hómintákat az elemzéshez. A korábbi tanulmányok alkalmával a tudósok manuálisan válogatták ki a mikroműanyag-részecskéket a mintákból, azonban a BAS csapata ezúttal egy fejlettebb módszert alkalmazott. A hó megolvasztása után egy speciális szűrőpapíron vezették át az olvadékvizet, majd nagy felbontású vizsgálatnak vetették alá.
Az elemzések alapján a mintákban literenként 73 és 3099 közötti mikroműanyag-részecskét találtak.
Meglepő módon a részecskék 95 százaléka kisebb volt, mint 50 mikrométer – vagyis a legtöbb emberi sejt méretével megegyező nagyságú. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a korábbi vizsgálatok alábecsülhették a mikroműanyagok tényleges mennyiségét az Antarktiszon, mivel kevésbé érzékeny módszereket alkalmaztak.
„Ezekkel a fejlett technikákkal most már sokkal kisebb méretű mikroműanyagokat is képesek vagyunk kimutatni, mint korábban” – magyarázta Emily Rowlands, a kutatás másik társszerzője. „Valójában az általunk mért mikroműanyag-koncentráció százszor magasabb, mint az előző antarktiszi hóminták esetében végzett vizsgálatok eredményei.”
A kutatócsoport a tesztek során többféle műanyagtípust azonosított a mintákban, köztük poliamidot (amit textíliákhoz használnak), polietilén-tereftalátot (PET, ami palackokban és csomagolóanyagokban található), polietilént és szintetikus gumit. Bár a tudósok úgy vélik, hogy a mikroműanyagok elsősorban helyi forrásokból származhatnak, további kutatások szükségesek annak megállapításához, hogy mekkora részük érkezhetett távolabbi területekről, például a szél vagy az óceáni áramlatok révén.
A mikroműanyagok pontos ökológiai hatásai ugyan még nem teljesen ismertek, de korábbi tanulmányok már felvetettek néhány lehetséges következményt. Egyes kutatások szerint ezek az apró részecskék felgyorsíthatják a hó olvadását, míg mások azt sugallják, hogy csökkenthetik a krillek által a tengerfenékre szállított szén mennyiségét, amely kulcsszerepet játszik az óceáni ökoszisztémák szén-dioxid-körforgásában.
Az Antarktisz számos állatfaj otthona, köztük pingvinek, fókák és halak élnek itt – és sajnálatos módon már több esetben kimutatták, hogy szervezetükben mikroműanyagok halmozódtak fel. A kutatók éppen ezért abban reménykednek, hogy eredményeik világszerte segítenek felhívni a figyelmet a műanyagszennyezés visszaszorításának sürgős szükségességére.
A kutatásunk rávilágít arra, hogy ki kell használnunk az Antarktiszon jelenlévő kutatóbázisokat a folyamatos megfigyelés érdekében. Miközben a világ a műanyagszennyezés elleni fellépésben keres felelősségre vonhatóságot az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének globális műanyagszerződésével, az ilyen érintetlen területeken végzett rendszeres értékelések kritikus bizonyítékokat szolgáltathatnak a szükséges szabályozások és intézkedések kidolgozásához
– hangsúlyozta Kristie Jones-Williams.
Bár az emberek mikroműanyagoknak való kitettsége egyre növekszik, a pontos egészségügyi hatásokat még mindig nem értjük teljes mértékben. Az International Journal of Environmental Research and Public Health folyóirat egyik cikke szerint komoly tudományos hiányosságok vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen kockázatokat jelentenek ezek a részecskék az emberi egészségre. Az emberek többféle módon is kapcsolatba kerülhetnek a mikroműanyagokkal: tengeri és szárazföldi élelmiszerek fogyasztásával, ivóvízen keresztül, vagy akár belégzés útján is. Egyelőre azonban nem áll rendelkezésre elegendő adat arról, hogy milyen koncentrációban és milyen hosszú távon okozhatnak problémát a szervezetben.
A kutatók szerint az alábbi problémákhoz vezethet a mikroműanyag az emberi testben:
(Borítókép: Gerald Corsi / Getty Images Hungary)