(Mégis) magma mozgása okozza Szantorini jelenlegi földrengéseit? Az újabb értelmezések egyre inkább erre mutatnak – a görög és nemzetközi kutatók lázasan dolgoznak az adatok integrálásán. A kutatók szerint konkrét védelmi protokoll hiánya miatt a térség kiszolgáltatott egy hirtelen, fenyegető veszélynek. Karátson Dávid vulkanológus írása.
Az elmúlt hetekben immár nemzetközi visszhangja lett az égei-tengeri Szantorini térségét és magát a híres turistaszigetet is folyamatosan rázó földrengéseknek. Vulkánkitörés ezekhez egyelőre nem társul, míg a térség aktív tektonikája önmagában is felelős lehet a rengésekért.
A sajátos, sőt rejtélyes vonás a földlökések gyakorisága, elhúzódó jellege, ezen belül kis-közepes erőssége (általában 5-ösnél kisebb magnitúdóval), amilyet Szantorini környékén így együtt még sosem észleltek. Ugyanakkor ebben a helyzetben – mint azt az állandóan frissülő hírek, televíziós kerekasztalok, internetes elemzések is tanúsítják – különösen érvényes a „lassan járj, tovább érsz” elve: a földrengések sajátos mintázatának magyarázatához elmélyült elemzésre van szükség, egyszerűen több idő és több adat kell, amíg az értelmezés a helyére kerül. Írásomban ennek eredek utána.
A jelenlegi szeizmikus aktivitás Szantorinitól mintegy 30 km-re északkeletre, Anydrosz – egy lakatlan szigetecske – közelében, 20×30 kilométeres tengeri területen összpontosul, az Amorgosz szigetéig húzódó tektonikus árokban (ún. Szantorini–Amorgosz elnyíródási zóna). Az Égei-tenger déli részén vagyunk, ahol a Kikládok apróbb-nagyobb szigetei emelkednek: e térség tektonikai értelemben a hellén szubdukciós (lemezalábukási) övhöz tartozik, benne jó néhány, történelmi kitörést mutató szigettel (Szantorinin kívül pl. Kosz, Niszirosz).
A vulkáni öv épp a szubdukció eredménye: a tőle délre található Hellén-árok mentén az afrikai kőzetlemez az eurázsiai lemez (itt konkrétan az égei-tengeri mikrolemez) alá tolódik, magmatizmust okozva. Ugyanakkor a mélytengeri ároktól északra fekvő, tektonikailag erősen igénybe vett égei térség kontinentális földkérgét – mely vulkáni és nemvulkáni szigeteket (pl. Kréta) egyaránt hordoz – számos „gyenge zóna” jellemzi: ezek törések, vagy elmozdulást jelző vetődések egyaránt lehetnek.
Maga a Szantorini–Amorgosz-zóna is egy aktív, árokszerű szerkezet, amely a kéregben ébredő húzásos feszültségek hatására formálódik, gyakori földrengések kíséretében, s ezt csak tetézi a mélyben évszázezredek óta jelen lévő, mozgolódó vagy időnként vulkánkitörésekben is megjelenő magma.
A tisztán tektonikus rengések azonban egyértelműen gyakoribbak.
1956-ban drámai, 7,7-es magnitúdójú földrengésre (és 13 percre rá egy 7,2-es utórengésre) került sor, Amorgosztól délre lévő epicentrumokkal. A fő rengéshez 30 méteres cunami (szökőár) társult, Szantorinin is hatalmas károkat okozva. Ez volt Görögország legnagyobb XX. századi természeti katasztrófája, mely összesen 53 halálos áldozatot követelt.
Szantorini körív mentén elhelyezkedő szigetei egy nagyrészt víz alá merült kalderát (vulkánkitörés során beszakadással keletkező, üst alakú mélyedést) képeznek. Mint a kaldera befelé néző, meredeken leszakadó sziklafalainak rétegtani felépítéséből kiolvasható, jelenlegi mérete az elmúlt évszázezredekben, ismétlődő, hatalmas robbanásos kitörések során jött létre, amelyek közül az utolsó a méltán elhíresült késő bronzkori (Kr. e. 1600), úgynevezett minószi kitörés volt. Ezt is kísérték, sőt biztosan megelőzték földrengések, hiszen vélhetően ezek hatására menekült el a bronzkori lakosság (mert tetemek nem kerültek elő), majd a kitörés akár 50 méter vastag tufával betemette a szigetet, egyebek mellett a minószi kultúra egyik ékkövét, Akrotirit.
Az efféle rendkívüli robbanásos aktivitás azonban kivételesnek számít, bár tudunk egy Kr. u. 726-os kisebb robbanásos tevékenységről is. A vulkanizmus főként lávaömlésekkel folytatódott, aminek nyomán a kaldera belsejében összetett szigetcsoport jött létre (Palea és Nea Kameni); ez utoljára az 1950-es években működött, de komolyabb károk nem voltak. Időközben azonban a földrengéses – és részben a magmás, illetve tengeralatti hidrotermális – aktivitás északkeletebbre, a Kolumbo vulkánembrió térségére tevődött át. Itt a tenger mélye folyamatosan aktív, ám manapság főleg csak szeizmikus és hidrotermális tevékenység zajlik; tényleges vulkánkitörésre elég régen, 1650-ben került sor, tenger alatti lejtőösszeomlással és ugyancsak rendkívül pusztító szökőárral.
Nem kérdés tehát, hogy a tágabb térség alatt ma is van magma, s annak mozgása – emelkedése, oldalirányú haladása vagy éppen süllyedése, visszahúzódása – akármikor kiválthat földrengést. Csakhogy még nem tudjuk, jelenleg erről van-e szó. A mostani földrengéssorozat kapcsán a thesszaloniki Arisztotelész Egyetem, amely a helyzetről folyamatosan frissülő adatokat szolgáltat, egyelőre nem jelez olyan változást, amely vulkánkitörés egyértelmű előjeleként lenne felfogható.
A rengések mintázata azonban, mint bevezetőmben utaltam rá, eltér a klasszikus, tektonikus földrengéssorozatokétól. Ennek értelmezésére a múlt hét végén megkerestem az egyik legismertebb görög vulkanológust, Paraskevi Nomikout, akivel a 2010-es években nemzetközi kutatócsoport magyar tagjaiként (Kósik Szabolcs és Telbisz Tamás kollégáimmal) együtt dolgoztunk, a késő bronzkori Szantorini domborzatát rekonstruálva.
Nomikou felidézte: a jelen rengéssorozatokat megvizsgálva feltűnő, hogy nem sorolhatók be egyértelmű főrengésbe és azt követő utórengésekbe. Ehelyett olyan rajokban jelentkeznek (ún. earthquake swarmok), amelyek során a térséget egymáshoz hasonló erősségű rengések sokasága rázza meg. Tehát nem arról tanúskodnak, hogy a kéregben megelőzőleg halmozódó feszültség oldódna fel. Noha Szantorini egy másik ismert kutatója, az angol David Pyle – február 7-i nyilatkozatában – jogosnak tartja azt az aggodalmat, hogy egy sokkal nagyobb földrengés is bekövetkezhet, Nomikou inkább arra hajlik, hogy a jelen rengéssorozat hátterében elhúzódó magmás folyamatok állnak – és megjegyzi, hogy bő tíz évvel ezelőtt (2011/12) részben hasonló volt a helyzet, amikor egy három hónapos rengéssorozatot a kutatók a mélybeli magma mozgásaival és az ezek által kiváltott tektonikus aktivitással magyaráztak.
Nomikou nézetével egybevág Konsztantinosz Szinolakisz vezető görög szeizmológus szintén a napokban közzétett állásfoglalása. Eszerint a jelenleg tapasztalt földrengések Szantorini magmás rendszerének fejlődéséhez, esetleg akár egy új tűzhányó születéséhez kapcsolódhatnak. Bár vulkánkitörésre még ez esetben sem feltétlenül kell számítani, a folyamat talán tenger alatti kürtő kialakulásával is jár majd. Azonban mind Nomikou, mind Szinolakisz kifejezte, hogy ehhez az értelmezéshez még rengeteg adatot kell gyűjteni. A görög kutatók által vezetett nemzetközi kutatócsoport jelenleg új műszereket vet be, köztük óceánfenékre telepített szeizmométereket és robot mini-tengeralattjárókat, amelyek a mélységeket szondázzák, víz-, gázkiáramlások és más „gyanús” geológiai változások után kutatva.
Ami a helyi lakosok védelmét illeti, Nomikou és két másik görög kutató – nemrég publikált (2024) tanulmányukban – arra mutat rá, hogy „sajnos a konkrét védelmi protokoll hiánya miatt a térség kiszolgáltatott egy hirtelen, fenyegető veszélynek”. Átfogó megközelítést javasolnak, mely magában foglalja a tudományos kutatást (aktív monitorozás mellett pl. veszélyeztetettségi térképek szerkesztését), az evakuációs tervek pontosítását, valamint megfelelő reagálási stratégiák kidolgozását, hogy a kockázatot csökkenteni és az esetleges gazdasági-infrastrukturális következményeket enyhíteni lehessen. A jelen helyzet kezeléséhez azonban először – természetesen – látnunk kell, mi a mostani eseménysor háttere és legvalószínűbb forgatókönyve.
A szerző vulkanológus, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE).
(Borítókép: E gy lezárt út látványa Fira faluban, Szantorini szigetén 2025. február 7-én. Fotó: Louisa Gouliamaki / Reuters)