Külföldön és itthon is jellemző, hogy egyetemisták vagy még idősebb fiatal felnőttek ragadnak a szülői házban. Készültek már erről a jelenségről vicces hollywoodi filmek, hiszen nem kicsit komikus egy fetrengő huszon-harmincéves, de ugyanakkor tragikus is, mert pszichés fejlődése torzul. Erről ő is tehet, de ha visszatartó szülő áll a háttérben, az ő felelőssége még nagyobb. Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés szakemberrel jártuk körül a kérdést.
Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés tanácsadó a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen több mint 15 éve dolgozik mentálhigiénés szakemberként, és abban segít a fiatal felnőtteknek, hogy gyermek- és fiatalkori problémáikat ne gördítsék tovább felnőtt életükbe, hanem dolgozzák fel, kerüljenek közelebb magukhoz, és javítsanak az életminőségükön. Több könyve jelent meg a huszonévesek problémáiról, a narcizmusról és az érzelmi bántalmazásról, ám vele készített interjúnkban ezúttal arról faggattuk, mi a mamahotel, sokszor miért nem tudnak otthonról elszabadulni a fiatalok, illetve hogy miért érzelmi bántalmazás a kényeztetés.
Mamahotelnek nevezi már a szakirodalom is azt a jelenséget, mikor a fiatal felnőtt elköltözhetne a szülői házból, saját lábára állhatna, de mégis otthon marad, akár a 30-as éveiben is. Rendkívül káros lehet, de sokan nincsenek tisztában ezzel, és az anyagiakra hivatkozva nyugszanak bele a dologba.
Valóban nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy lakást vegyenek gyereküknek, de nem is ez a megoldás. Van kollégium, albérlet, többen is összeköltözhetnek, ami már nem akkora anyagi teher, de mégsem ez történik, mivel, ahogy a szakértő mondja, „jó és kényelmes élete van a fiatal felnőttnek a szülők mellett, tiszta ruha és étel várja mindig, akár a rezsibe sem száll be, sőt sokszor semmivel nem járul hozzá a mamahotelhez”. Persze, ez kényelmes neki, de miért engedik a szülők?
A sokféle ok között szerepelhet például – amivel gyakran nincsenek is tisztában –, hogy ha otthon marad felnőtt csemetéjük, ők megmaradhatnak szülői szerepben, azaz nem sérül az identitásuk, nem kell a gyermek felnevelése után új célt találniuk
– tette hozzá.
Így a gyerek marad életük középpontjában, akár létezésük értelmeként. Miért is akarnák, hogy elhagyja a szülői fészket? Pedig a marasztalással lelkileg óriási károkat okozhatnak, amivel kapcsolatban Szántó úgy fogalmaz: „Nem halat kell venni a fiatal felnőttnek, hanem meg kell tanítani horgászni”. Vagyis nem kipárnázni kell az életüket, kényeztetni, kiszolgálni, minden kívánságukat lesni, autóval fuvarozni, hanem megtanítani őket önállóan boldogulni. Hiszen hogyan épülne fel egy önbizalommal rendelkező, magabiztos személyiség, ha mindent készen kap? „Akkor azt hiszi, az lesz az önképe, hogy ő maga semmire sem képes, és így szorongó, önbizalom-hiányos, bizonytalan személyiséggé válik.” Ebben pedig nagyon nagy a szülő felelőssége.
Az időben történő fizikai és lelki leválás, az otthonról való elköltözés kulcskérdés a szakember szerint. Nem elég a külön lakrész, a közeli lakás, mert a szülők oda is kinyújtják „csápjaikat”, és a gyerek hiába huszonéves már, gyerekpozícióban marad. A fiatal felnőttnek keresni kell a lehetőségeket, megtanulni ellátni magát, fizetni a rezsit, mosni a ruháit, dolgozni, kipróbálni, mi mindenre képes. Erről szól az élet.
Itthon a 27 éves kor körüli elköltözés a jellemző, de már ez is késő lehet, mert addig a fiatal felnőtt jó pár évet eltölt a mamahotelben – gyerekpozícióban. Legkésőbb az egyetem befejezésekor vagy 22-23 éves kor körül el kellene tervezni a különköltözést – akár másokkal együtt –, a fizikai leválás útvonalát.
A BGE mentálhigiénés szakembereként dr. Szántó Szilvia úgy látja, aki el akar jönni otthonról, az megoldja. Első a döntés, a szándék, és utána jönnek a lehetőségek is. Sokaknál adódnak azonban nehezítő tényezők: amikor például a szülők a spórolásra hivatkozva marasztalják a felnőtt gyereket – noha sokszor saját világuk omlana össze, ha elmenne életük biztosnak vélt pontja. Ilyenkor talán nekik kellene magukba mélyedniük, új célokat találni és nem arra törekedni, hogy mivel ők anno nem kaptak eleget, érzelmi és fizikai hiányokkal éltek, most mindent megadnak a gyereknek. Gyakran ugyanis épp a lényeg marad el, az érzelmi biztonság, a háttérország, ahova a fiatal visszanyúlhat, de ez nem egyenlő a kiszolgálással.
A gyerekpozícióban megragadó huszonéveseknek párkapcsolatot kialakítani sem egyszerű, ha az életük és otthonuk középpontjában egy kontrolláló anya/apa áll, aki – például mert elvált, vagy nem jól működik a házassága – lelki társnak tekinti a felnőtt gyermekét, és akár érzelmileg zsarolja is: »mi lesz velem nélküled?«
A mamahotel falai között megbújik a hála is, kimondva vagy kimondatlanul, de ott lebeg, hogy „felneveltelek, tehát tartozol nekem”. Pedig a gyerek nem tartozik a szülőnek, nem is az ő felelőssége a szülő boldogsága. A fiatal feladata, hogy haladjon előre az életben, kipróbálja magát ilyen-olyan helyzetekben, munkákban, kapcsolatokban. Aztán családot alapítson, ha akar, és a gyerekeinek adja tovább, amit a szüleitől kapott. Persze, lehet segíteni a szülőket, de nem kell állandóan jelen lenni, „felügyelni” őket, vigyázni rájuk, boldoggá tenni őket, mert ez nem a fiatal felnőtt dolga.
Az igen, hogy amíg otthon él, betartsa az együttélés szabályait, de a saját útját kell keresnie, nem a szülőkét
– fejtette ki a szakértő.
A mamahotelért óriási árat fizetnek a fiatalok: az önmagukat ki nem próbáló, a kényelmet választó felnőttekből lesznek a szorongók, akik gyakran választják a szenvedélybetegségeket menekülőútként. És a szülők sem járnak jól, mert ahogy dr. Szántó Szilvia mondja, ha sokáig fennáll a mamahotel, olyan élősködőket babusgathatnak, akik mindent elvárnak (hiszen ehhez szoktak hozzá), ezt viszont az idősödő szülő egyre nehezebben teljesíti. A megoldás az lenne, ha „helyzetbe hoznák a fiatalokat, meghúznák a határokat, ezeket betartatnák, és aztán engednék, hogy menjen, próbálja ki magát az életben”.
Az elkényeztetést a szakértő érzelmi bántalmazásnak tartja, mert a szülő ezzel nem az életre készíti fel, nem az önállóságra neveli a gyermekét, hanem kiszolgáltatott, a szülőtől függő helyzetbe hozza. Továbbá a „nekem minden jár” attitűdöt szinte lehetetlen korrigálni. Amikor a szülő megold sok mindent a gyerek helyett, nem mer neki nemet mondani, minden körülötte forog, ő diktál, akkor felborulnak a szerepek a családi hierarchiában.
Az elkényeztetés mögött gyakran félreértelmezett szeretet és jó szándék húzódik meg, mert a szülőnek sokszor egyszerűbb megvenni a dolgokat és kiszolgálni a gyermek kénye-kedvét, mint minőségi időt tölteni vele, kereteket szabni, következetesen kitartani elvei mellett.
Ha a szülő reális visszajelzéseket, érzelmi biztonságot ad, számíthat rá a gyerek, akkor reális énképe lesz, és hinni fog magában. Ha kudarc éri, abból is tanul, például azt, hogy érheti kudarc, nem sikerülhet mindig minden. A tapasztalatból tanulva feláll, és megy tovább. A szakember úgy véli, ma a szülőség fogalmát sokan félreértelmezik, így válhat a szülő túlféltő kiszolgáló személyzetté, noha az egészséges szeretet elsődlegesen a gyerek érdekeit és javát nézi,
biztosítja személyiségfejlődését, az életben való boldogulását, önállóságát és a későbbiekben a leválás képességének kialakulását, illetve lehetőségét.
Az elkényeztetett fiatalok helyzetét nem könnyű megoldani, ők jellemzően nem járnak tanácsadásra, hiszen mindig azt várják, hogy más oldja meg a problémájukat, érzelmileg egy gyermek szintjén vannak. „Nagyon nehéz korrigálni azokat a károkat, amelyeket az elkényeztetés okoz, sok narcizmusban érintett is ilyen szülői háttérrel rendelkezik” – fűzi hozzá dr. Szántó Szilvia. Ha valaki úgy véli, neki minden jár, nem kell tennie semmit, szorongó lesz, mert nem küzdött meg a dolgaiért, és kialakulnak a függőségek – az élet bármely területén.
Az otthonról hozott mintákon, hiedelmeken, érzelmi sebeken azonban lehet dolgozni, például önismereti úton, de szem előtt kell tartani, hogy a fejlődés, a változás egy folyamat, amiben természetes hullámzás is lehet. „Új mintákat, hiedelmeket ki lehet alakítani. Ha nem megy elsőre, nem baj, a szándék a fontos, és a kitartás a változás, változtatás mellett.” Ahogy a szakértő fogalmaz: sok jutalom van elrejtve a világban, de azok kapják meg, akik cselekszenek.
(Borítókép: Ute Grabowsky / Getty Images)