A tengerek és óceánok hullámai egyre nagyobbak és gyorsabbak, fenyegetik a partvonalakat, de vannak, akik szerint segíthetnek a klímaválság megoldásában.
A hullámok az óceánok rendszerének fontos részét képezik, mert segítik a víz hő- és szén-dioxid-felvételi sebességének szabályozását, valamint a partvonalak kialakítását és fenntartását. Ahogy a hőmérsékletük emelkedik, az időjárási minták változnak, a hullámok is átalakulnak, például nagyobbak és erősebbek lesznek. Ez fenyegeti a partvonalakat, a vízhez közeli lakott területeket, de ha sikerül hasznosítani energiájukat, akár jó is kisülhet a vízfodrok növekedéséből.
Az óceán felszínén látható hullámok többnyire légmozgás által keltett tarajok, de mivel a szél jellemzően nem egyenletes, apró ingadozások történnek a víz felszínén. Ahogy a szél ellensúlyozza ezeket a kilengéseket, úgy nőnek, hogy egyre nagyobb felületeket hoznak létre, és egyre több mozgási energiát visznek át a levegőből az óceánba.
A nyílt óceánon több száz kilométeres szelek is fújnak, ami hatalmas hullámokat kelt, ezek magasabb szélességi fokokon a partokhoz csapódnak. De szeizmikus események, földrengések és vulkánkitörések is létrehozhatják a fodrozódásokat, és ha ezekből erős hullámok keletkeznek, az főleg a hosszú hullámhosszhoz kapcsolódik és nem a magasságukhoz.
Jó példa erre a 2004-es indiai-óceáni cunami, aminek hullámai csak 10 méter magasak (a partnál), de 600 kilométer hosszúak – hatalmas dagályként hatalmas mennyiségű vizet söpörtek végig a szárazföld belsejében.
A felszínen látható hullámokon kívül komoly vízmozgás történik a mélyben is. A nagy víz különböző hőmérsékletű és sótartalmú rétegekre tagolódik, és ahogy hullámok képződnek a víz és a levegő határfelületén, a folyókból és gleccserekből származó édesvíz kiáramlása vagy az árapályerők hullámokat küldhetnek a rétegek határaihoz.
Ezek a folyamatok fontos szerepet játszanak az óceánok keveredésében,
elősegítve a sűrűbb, hűvösebb víz szállítását a mélyről a felszín felé, valamint a tápanyagok és szén átvitelét a napsütötte felső rétegekből a mélyebb vízbe.
Mark Hemer kutató azt mondja, a hullámok alapvetően a szelek termékei, és ahogy a globális felmelegedés növeli a légkörben lévő energia mennyiségét, erősebb szeleket és viharokat generál, ami nagyobb hullámokat eredményez. 1985 és 2018 között a Déli-óceán hullámmagassága 30 centiméterrel nőtt, és ezek a hullámok a Csendes-óceánba, az Atlanti-óceánba és az Indiai-óceánba mennek tovább, vagyis az ottani hullámok és energiájuk is növekedett. De nem egységesen mindenhol jellemző a hullámok egyre robusztusabbá válása, a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán északi részén csökkenhet a hullámmagasság.
A Melbourne-i Egyetem kutatói szerint 2100-ra a világ partvonalának mintegy 60 százalékán nagyobb és gyakoribb hullámzás lesz majd. Az áradások komoly károkat okozhatnak a gazdaságban. A partvidékek pedig egyre sebezhetőbbek.
De nem szabad csak a hullámmagasságra összpontosítani, a frekvencia, a hossz, az irány ugyanolyan fontos, ha az üledék, a homok, az árvizek változásait akarjuk vizsgálni, befolyásolni. A partok a rájuk ható fizikai erők egyensúlyát jelentik, és ha ebben bármelyik elem megváltozik, akkor megszűnik a balansz.
Sok tudós aggódik a nagyobb és hevesebb hullámok lehetséges pusztulása és felborulása miatt, mások úgy vélik, a hullámoknak szerepük van az éghajlati válság kezelésében. Becslések szerint
Ausztrália kontinentális talapzatán áthaladó hullámok átlagos ereje körülbelül tízszerese Ausztrália éves energiafogyasztásának.
A hullámenergia számos előnnyel rendelkezik a megújuló energia más formáival szemben, például kevésbé változó, mint akár a szél vagy a napenergia. Jó lenne hasznosítani, de az erre irányuló technológia még fejlesztés alatt áll.