A koronavírus-fertőzés hosszú távon fennmaradó idegrendszeri tüneteire adtak magyarázatot a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói.
A Covid–19 számos olyan idegrendszeri tünet kialakulásával hozható összefüggésbe, mint az ízérzékelés és szaglás elvesztése, szédülés, fejfájás, zavartság, memóriazavarok, krónikus fáradtság vagy a vegetatív idegrendszer zavarai, amelyek nagymértékben rontják a betegek életminőségét. Klinikai képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy már a betegség akut fázisában is kialakulhatnak elváltozások az agy számos területén, miközben a poszt-Covid-esetekben az agykéreg vastagságának csökkenése vagy az agyi keringés zavara hosszú hónapokon át is fennmaradhat – közölték a HUN-REN kutatói, hozzátéve: eddig voltak nem ismertek az idegrendszeri elváltozás okai.
A Dénes Ádám által vezetett Neuroimmunológia Kutatócsoport ennek megértésére új módszert fejlesztett ki, amely lehetővé tette részletes szövettani és molekuláris biológiai vizsgálatok kivitelezését a Covid–19 következtében elhunyt betegek agyszövetének és perifériás szerveinek mintáiban. Vizsgálataik során megállapították, hogy a mikrogliasejtek működési zavara és az agyi erek környezetében kialakuló gyulladásos folyamatok szoros összefüggést mutatnak a Covid–19 által érintett agyi területeken bekövetkező idegi károsodás mértékével.
Kimutatták, hogy a mikrogliasejtek idegsejtekkel és agyi erekkel történő kommunikációjában kulcsszerepet játszó úgynevezett P2Y12R receptorok mennyisége nagymértékben lecsökkent azokon az agyterületeken, ahol a vírus fehérjéi mellett érrendszeri gyulladás is jelen volt. Az azonosított neurológiai rendellenességek az egyes betegek agyának nagyon különböző területein és eltérő mértékben alakultak ki, főleg az agytörzsben, ahol a fő légzési és keringési központok is találhatók. Emellett érintettek voltak az agykéreg, a hipotalamusz és a talamusz agyterületek is, amelyek károsodása összefüggésben állhat a Covid–19 következtében kialakuló hormonális, vegetatív idegrendszeri, memória- vagy alvászavarok kialakulásával.
Meglepetésként érte a kutatókat, hogy a keringésben és perifériás szervekben megemelkedett gyulladásos fehérjék szintje szoros összefüggést mutatott az agyszövetben található gyulladás és vírusörökítő anyag (virális RNS) mennyiségével is az egyes betegek szervezetében.
A vizsgálataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az érrendszeri gyulladás és az agyi gliasejtek anyagcserezavara és sérülése révén vált ki neurológiai elváltozásokat.
A kutatási eredményeket az idegtudományok vezető folyóiratában, a Nature Neuroscience-ben közölték.
A megfigyelt gyulladásos folyamatok hozzájárulhatnak mind az akut SARS-CoV-2 fertőzés során tapasztalt, mind a poszt-Covid-szindrómában észlelt olyan neurológiai tünetek kialakulásához, mint a memóriazavarok, koncentrációs nehézségek vagy a sokakat érintő krónikus fáradtság és depresszió
– mondta Dénes Ádám, a kutatás vezetője. Hozzátette, további vizsgálatokra van szükség annak feltárására, hogy az azonosított agyi gyulladásos változások milyen mértékben járulnak hozzá a hosszú távú kognitív és neurológiai zavarok kialakulásához, és ezek célzott gátlása hogyan segítheti hatékonyabb terápiás eljárások kidolgozását a Covid–19 idegrendszeri tüneteinek enyhítésére – ismertette a HUN-REN a kutatást, amelyről részletesebb információ a honlapjukon olvasható.