A világon már minden tizedik nő küzd valamilyen nőgyógyászati betegséggel, és egyre inkább kezd beszivárogni a köztudatba a tudatosság ebben a témában. Néhány magyar influenszer annak szenteli platformját, hogy edukáljon a legtöbbeket érintő betegségekről, tekintve, hogy ők maguk is ezzel élnek. Körbejártuk, mit is jelent az endometriózis és a PCOS, illetve, hogy miként lehet a legmegfelelőbben kezelni ezeket, ebben pedig prof. dr. Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyász volt segítségünkre.
A világ lakosságának fele nőkből áll, akik közül már minden tizedik küzd valamilyen nőgyógyászati betegséggel, legyen az PCOS (policisztás ovárium szindórma) vagy endometriózis. Két nagyon különböző kórról beszélhetünk, amiket nagyon hasonló tévhitek öveznek.
Prof. dr. Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyász elmondta, a PCOS egy enzimdefektuson alapuló betegség, míg endometriózisról akkor beszélhetünk, ha a nő méhnyálkahártyája nemcsak a méhen belül, hanem például a hasüregében is megtalálható. Mindkét betegség hatással van a női hormonrendszerre és a menstruációs ciklusra, előbbi esetében rendszertelenséget, utóbbinál kínzó fájdalmakat tapasztalhatnak az érintett nők.
Annak ellenére, hogy már sok-sok éve a köztudatban van, mennyire sok nő szenved különböző nőgyógyászati betegségektől, csupán nemrég jelentek meg ezekkel kapcsolatos edukatív tartalmak az online térben.
Inzsöl Júlia tartalomgyártó két évvel ezelőtt beszélt részletesebben egy panelbeszélgetés keretein belül arról, milyen tapasztalatai vannak az orvosokkal, akikhez endometriózisával fordult. Valamint platformjain megosztja követőivel, miként él együtt ezzel a betegséggel, illetve teherbeesésének nehézségeiről és sikeres lombikjáról is hallhatunk.
Júlia szerint közömbösség övezi az endometriózist, tapasztalatai azt mutatják, „a legtöbb orvos csak legyint a fájdalmas menstruációs panaszokra”. Beszámolt arról is, hogy egy alkalommal mentőt kellett hívnia, mert annyira erős fájdalmai voltak, de a kórházban nőgyógyász nem vizsgálta meg,
illetve az ügyeletes orvos is azzal az instrukcióval küldte haza, hogy ha legközelebb ilyesmit tapasztal, inkább igyon egy pálinkát.
Júliának pár éve van diagnózisa arról, hogy endometriózissal küzd, de elmondása szerint hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megállapítsák betegségét, és végül megműtsék.
Nem Júlia az egyetlen, akinek egész életminőségére rányomja vagy rányomta a bélyegét ez az állapot, ugyanis egy olyan betegségről beszélünk, amely hónapról hónapra olyan kínzó fájdalmakkal jár, hogy esetenként lábra sem tud állni az érintett nő. Mindezek mellett nem utolsósorban fontos kiemelni, hogy minél később születik meg a diagnózis, annál nagyobb az esély a petefészekrák kialakulására.
Góg Enikőt nyugodt szívvel nevezhetjük a Z generáció PCOS-nagykövetének. Online platformjain a lehető legpontosabb és legmegbízhatóbb módon igyekszik edukálni követőit arról, mit is jelent pontosan policisztás ovárium szindrómával élni, és miként lehet kezelni. Enikő hisz abban, hogy természetes úton lehet a legjobb eredményeket elérni, így felületein hasznos recepteket és edzéstippeket is találhatunk.
Enikő 16 éves korában kezdte el tapasztalni a PCOS-sel járó kellemetlen tüneteket, és elmondása szerint sokáig nem talált olyan orvost, aki kellő alapossággal foglalkozott volna vele.
Bőven 35 és 40 nap között is voltak ciklusaim, míg a 28 nap lenne az ideális, de én csak örültem annak, hogy végre nem marad ki egy hónap.
– fogalmaz abban a videójában, amelyben saját történetét osztja meg közönségével. Ebben kiemeli azt is, hogy nincs két olyan nő, akinek pontosan ugyanolyan tünetei lennének. Rendszeresen beszél oldalán arról is, hogy a PCOS-t leghatékonyabban életmódváltással lehet kezelni, kizárólag gyógyszerekkel nem lehet tartós sikert elérni.
Nem elhanyagolható információ, hogy egyik tartalomgyártó sem rendelkezik orvosi végzettséggel, így tanácsaik nem tudományosan alátámasztott módszereken alapulnak, mindezeket megéléseik alapján osztják meg követőikkel. Mindketten kiemelik, mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha a két betegség valamelyikére gyanakszunk.
Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyász határozottan kijelenti, a két betegség nagyban eltér egymástól, kezdve azzal, hogy miként azonosítják be őket. Elmondta, a PCOS lényegesen összetettebb diagnózis igényel, ugyanis ez a betegség a teljes női hormonrendszerre hatással van.
Vérvételre és ultrahangra is szükség van ahhoz, hogy megállapítsuk a PCOS-t. Továbbá több szempontja is van a diagnózisnak, amiből legalább kettőnek érvényesülnie kell a biztos diagnózishoz.
Az endometriózis kiszűrése sem egyszerű, ezen betegség esetében átlagosan nyolc évre van szüksége a szakembereknek ahhoz, hogy biztosan kijelenthessék, páciensük endometriózissal küzd. Ehhez laparoszkópiára van szükség, ami a hasüreg, illetve a medenceüreg diagnózisát és/vagy operációját teszi lehetővé anélkül, hogy felnyitnák a hasat.
Kijelentette, jelenleg nem áll az orvosok rendelkezésére olyan információ, amely egyértelműen mutatná ezeknek a betegségeknek az okát, kialakulásuk forrását.
Azt viszont megerősítette, hogy rengeteg tévhit terjed mindkét betegséggel kapcsolatban, ezek nagy része pedig tájékozatlanságból fakad. Leszögezte, az internet nem jó tanácsadó, biztos információkat nem találhatnak ott a páciensek (akiket direkt nem nevez betegeknek, ugyanis ezt stigmának érzi velük szemben), javasolja, minden esetben forduljanak orvoshoz, ha gyanakodnak ezen betegségek valamelyikére.
Aláhúzta, nem szabad általánosítani az orvosokkal kapcsolatban, még akkor sem, ha volt már rossz tapasztalatunk. Úgy fogalmazott:
Ha azt tapasztaljuk, hogy egy orvos nem vizsgál meg kellő alapossággal, keressünk fel másik szakembert, mert igenis vannak jó szakemberek idehaza. Ha viszont foglalkozott velünk, elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és az eredmény azt mutatja, nem vagyunk betegek, akkor higgyük el neki.
A betegségek kezelése egyénfüggő, azonban vannak alapvető módok, amelyek minden páciens esetében elkerülhetetlenek. A PCOS-sel küzdőknek mindenképpen szüksége van az életmódváltásra. Ha meg akarnak gyógyulni, akkor oda kell figyelniük táplálkozásukra és a rendszeres mozgásra is. Az endometriózisos nőknél más a helyzet, náluk minden esetben szó esik gyógyszeres kezelésről vagy műtétről.
A kezelés egy összetett kérdés, ugyanis nem mindegy az adott nő élethelyzete, életkora, illetve betegségének előrehaladottsága sem.
Elmondta, nem lehet ugyanúgy kezelni egy húszas éveiben járó endometriózisos nőt, aki még szeretne gyermeket, illetve egy negyvenes éveiben járó háromgyermekes anyukát, akinél már a szülések után alakult ki az endometriózis. Arról is beszélt, hogy a PCOS-es nők esetében nem feltétlenül van szükség gyógyszerre a gyógyuláshoz, de ez is nagyban függ attól, mennyire súlyos a páciens állapota.
Bánhidy Ferenc kijelentette, mindkét betegség tarthat életfogytig, de nem szabad hinni annak a téves gondolatnak, miszerint ezekből a kórokból nem lehet meggyógyulni.