Egyik nagy kérdésünk, hogy értelmesnek tűnő társaink, az állatok, tudnak-e hozzánk hasonlóan beszélni. A kutyáról, a macskáról és a papagájról nem alaptalanul feltételezzük, hogy megvan bennük a kommunikáció vágya, de beszéd és beszéd között is van különbség – legalábbis nyelvtani szerkezet, bonyolultság, hangképzés és variációk szerint mindenképp.
Robert Merle azt írta az Állati elmékben: „Tévedés azt hinni, hogy az ember lényegében különbözik a felsőbbrendű emlősöktől. Ezt csak az ember képzeli, a felkapaszkodottak gőgjével.” És mi az egyik legjellemzőbb tulajdonságunk, amiről azt gondoljuk, megkülönböztet minket szőrös társainktól? A beszéd, a komplexebb kommunikáció. De mi van, ha az állatok ebben is képesek utolérni minket?
Időről időre látni olyan cikkeket, amikben felbukkannak olyan állatok, amelyek képesek megérteni az emberi beszédet. A XX. század elején került be a hírekbe a német ló, Clever Hans, amelyről idomárja azt állította, megérti az emberi nyelvet, és nemcsak reagálni, de számolni is tud. Később kiderült, hogy csalás az egész, mert az állat csak azt tette, amire kiképzője beidomította, követte testének jelzéseit, amiket betanult.
A jákópapagáj ugyan felismeri a színeket, de nem tud beszédet alkotni, csak utánozza az emberi hangokat: a megfelelő sorrendben, memorizálás után ismétli a hallott hangokat. Agyukban található egy olyan kis szerv, amely az éneklés és énektanulás során szinkronizálódó idegsejtekből áll. Az etológusok megfigyelései szerint az átlagosnál jobban utánzó madarak agyában a szervet egy héj borítja, ami minél vastagabb, annál ügyesebben „beszél” a madár.
A 60-a, 70-es években nagy divat volt a főemlősök, madarak, delfinek kommunikációjának tanulmányozása, de sok szkeptikus etológus azon az állásponton volt, hogy az állatok csak utánozzák a trénereket, és ez nem tekinthető beszédnek. Az, hogy értelmezik a testbeszédet, a hangszínt, nem jelenti, hogy értik is a szavak jelentését vagy tisztában vannak a nyelvtannal, ami a beszédhez, legalábbis ha érthető beszédre törekszünk, elengedhetetlen.
Újabb kutatások szerint viszont megfelelő trenírozással egyes állatok képesek értelmezni adott szavak hangját és jelentését. Simon W. Townsend, a Zürichi Egyetem antropológiaprofesszora szerint az állatok és az emberek kommunikációs rendszere között bizony van némi hasonlóság. Az egyik leghíresebb példa erre Koko, a nőstény gorilla esete, amely képes volt megtanulni az amerikai jelnyelvet, az ASL-t. Ez egy természetes nyelv, ami az Egyesült Államokban és Kanada legtöbb angol nyelvű siket közösségében használatos. Kézi és nem manuális funkciókkal fejezik ki, Koko ezekből ezer jelet tudott használni, és több mint kétezer angol szóval operált. De nagy különbség van aközött, hogy egy állat megtanul néhány módosított jelet, vagy bármilyen helyzetben tudja használni az ASL-t, tehát mélyebb szinten elsajátítja. Koko sohasem beszélte folyékonyan a jelnyelvet, sokszor értelmetlenül kommunikált, és a kiképzőin kívül más nem tudta igazán értelmezni használt jeleit.
Kokónál is okosabb volt Kanzi, az 1980-ban született hím bonobó, amely idén hunyt el, és egy lexigramtáblán tudott kommunikálni az emberekkel, amin a kis ikonok alatt feliratok találhatók. Ha az állat rámutatott valamelyikre, a gondozói tudták, hogy kávét, sárgadinnyét, meglepetést vagy esetleg fényt kér – és persze még további 196 dolog közül választhatott. Kanzi jól értette a szimbólumokat, tudta értelmezni és használni őket. Neveket, tárgyakat, cselekvéseket, helyszíneket is tudott a piktogramokkal jelölni, de az igen és nem kifejezésére is használta. Megtanulta, hogy kell szimbólumokkal kommunikálni, de az emberi nyelv több, mint szimbólumok használata, mert magába foglalja a szimbólumok nagyobb struktúrákba való kombinálását is, hogy összetettebb jelentés jöjjön létre.
Kanzi beszélt angolul, és 13 éves korában kiderült, hogy ha teljesen ismeretlen mondatokat hall az emberektől, négyből háromszor el tudja végezni a tőle kért feladatot, és ezzel jobban teljesített, mint egy 2,5 éves gyerek.
az embereken kívül még a denevéreknek, a ceteknek és három madárfajnak – papagájok, énekesmadarak és a kolibri – vannak bizonyítottan olyan agypályái, amelyek a hangtanuláshoz szükségesek.
Alex, a 30 éves korában elhunyt afrikai szürkepapagáj tudott számolni, és megértette a „nincs”, az „azonos-más” és a „nagyobb-kisebb” fogalmakat. A papagáj több mint száz kifejezést ismert, amik tárgyakra, formákra, színekre, anyagokra vonatkoztak.
Lucy, a csimpánz felismert és megnevezett bizonyos tárgyakat, mert emberek között nevelkedett. Mikor vissza akarták szoktatni a dzsungelbe, elpusztult. Koshik, az indiai elefánt koreai szavakat tudott használni. Noc, a beluga bálna úgy tudta utánozni az emberi hangokat, hogy egyszer megtévesztett egy búvárt is, mert elhitette vele, hogy valaki azt kiabálja, hagyja el a vizet. De miért is jó egy állatnak, ha érti az emberek nyelvét, vagy tudja használni?
Az emberi nyelv megértésének a kutyáknál lehet szerepe, hiszen már körülbelül 14 ezer éve élnek együtt velünk, úgyhogy elég motiváltak, hogy megértsék beszédünket, és tudjanak rá reagálni. Már 8 hetes korukban érdeklődnek az emberi hangok és gesztusok iránt – nem csoda, hogy később képesek megállapítani, hogy a beszéd normális vagy zavaros. Ahogy idegtudományi kutatások kimutatták, komolyabb nyelvi megértésre utal, hogy az ebeknek saját mentális reprezentációik vannak a szavakról.
Chasert tartották sokáig a világ legokosabb kutyájának. Ez a border collie több mint ezer szót tanult meg, és
KÜLÖNBSÉGET TUDOTT TENNI AZ OLYAN PARANCSOK KÖZÖTT, MINT A „VIDD A ZOKNIT A LABDÁHOZ” ÉS A „VIDD A LABDÁt A ZOKNIHOZ ”, AMI A SZINTAXIS ALAPVETŐ MEGÉRTÉSÉT JELZI.
Federico Rossano, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen a kognitív tudományok professzora, gombtáblákat használ a kutyák vizsgálatához. Ezeken bizonyos gombokat lenyomva szavakat hozhatnak létre. Rossanónak tavaly sikerült bebizonyítania, hogy a kutyák a szavak tényleges hangjaira reagálnak, és nem csak a szövegkörnyezetre, a helyzetre. Ha csak meghallották a kint és a játék kifejezéseket, már az ajtóhoz futottak, vagy kerestek egy játékot a lakásban. Nem kellett ehhez sem a bejárathoz mennie a gazdának, sem egy tárgyat mutogatni a kutyának.
Azonban olyan tanulmányok is születtek, amelyek azt bizonyították, a kutyák nem tudnak különbséget tenni a szavak között, ha csak egy hangban térnek el (a sit és a set ugyanaz volt nekik). Rossano jelenleg azt vizsgálja, hogy a kutyák használnak-e gombokat olyan emberekre vagy tárgyakra, amelyek nincsenek velük, és hogy vonatkoztatják-e a gombokat olyan dolgokra, amelyeknek nem ismerik a nevét.