A Nemzetközi Űrállomáson elkészítettek egy ikonikus keleti fűszert, és a kutatók ámulatára más ízű lett, mint földi változatai. Diósabb felhangokat észleltek az űrmisóban, ami két dolgot is bizonyít: egyrészt, hogy az űrben is lehet ételeket fermentálni, másrészt, hogy nem ugyanolyanok lesznek, mint a Földön.
Vajon mire utalhat, hogy a Nemzetközi Űrállomáson a japán ételízesítő, a miso diósabb jegyeket kapott? Arra, hogy az űrben nem ugyanaz lesz az űrhajósok kedvence, mint a Földön. A miso egy általában szójabab alapú (bár létezik rizs és árpa alapú miso is) fűszer, amit egy gomba hozzáadásával hosszan, lassan, tölgyfahordóban erjesztenek pasztává koji segítségével. A koji a fermentáció egyik alapvető eszköze, háromféle típusa van, a rizsre, az árpára és a szójababra oltott penész.
A koji elkészítésekor enzimek termelődnek, ezek bontják le a keményítőt cukorrá és a fehérjéket aminosavakká, de térjünk vissza a misóra, a tipikus japán ételízesítőre, amit sok leveshez használnak. Fermentálása több hónapig vagy akár évekig eltarthat, és többfajta miso is létezik erősség szerint. A világosabbak (fehér) kevésbé karakteres ízűek, mint a sötétebbek (vörös és fekete), az erősség pedig a hozzávalóktól és az érlelési időtől is függ.
Rövidebb érlelési idő és kevesebb só világosabb, gyengébb misót eredményez.
A miso eredetileg nem is japán találmány, Kínából vitték be az országba buddhista szerzetesek. Magában nem fogyasztható, csak ízesítőként úgy, hogy főzés végén adják a meleg ételekhez, különben elpusztulnának az erjesztés folyamata során keletkezett egészséges baktériumok. A legismertebb misóval ízesített étel a misosiru, vagyis misoleves. Ez egy tésztás, zöldséges, tofus egyszerű, de bármivel dúsítható leves. Egészséges, magas fehérje-, vitamin- és ásványianyag-tartalmú étel. A paszta fűszert viszont máshoz is hozzáadják, köztük szószokhoz, öntetekhez, vagy más leveshez, például a ramenhez. Sőt, savanyúságokban (misozuke) és édességekben is ott lehet (mocsidango).
Az űrkalandorok általában fagyasztott vagy szárított ételeket falatoznak, amikben nincs benne a legtöbb egészséges mikroba, az erjesztés viszont sok ilyen mikroorganizmussal egészíthetné ki a menüjüket. Ezek kölcsönhatásba léphetnek egymással, konzerválva az élelmiszereket, miközben fokozzák az ízeket is.
A fermentált élelmiszer íze azonban a mikrobáktól és a környezet egyéb elemeitől függően változhat.
Ezt tapasztálták meg az űrben készített miso készítésekor a kutatók. Választásuk azért is esett a misóra mint kísérleti anyagra, mert szerkezete szilárd, az íze erős, és kulturálisan is jelentős ikonikus japán ételízesítőként. Így ez lett az első ismert élelmiszer, amit az űrben erjesztettek főtt szójababbal, sóval és főtt rizzsel vegyítve. A kísérlet azonban csak úgy működött, ha ugyanezt a matériát és keveréket a Földön is elkészítették ugyanakkor – Cambridge-ben és Koppenhágában. Harmincnapos fermentáció után jött a fagyasztás, majd megvizsgálták a mikrobiális és kémiai összetételt, illetve az ízprofilt.
Tizennégy kóstoló, szakácsok és kutatók is egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy az űrmiso diósabb és pörköltebb ízű lett, mint a Földön készített. Az űrmiso több pirazint tartalmazott, valószínűleg azért, mert a Nemzetközi Űrállomás magasabb hőmérséklete felgyorsította az erjedést. Az űrmiso környezetében átlagosan nagyjából 36 °C volt, de a Földön, Cambridge-ben például csak 23, Koppenhágában pedig a skandináv éghajlatnak megfelelően 20 °C. Mindhárom misóban hasonló mikroorganizmusok tobzódtak, és volt egy egyedi, csak az űrmisóban meglévő baktériumfaj is.
A koji, a fermentációban részt vevő gomba több genetikai mutációt mutatott az űrmisóban, mint a földiben, valószínűleg az űr nagyobb sugárzása miatt. A kutatók azonban egyelőre nem tudták elkülöníteni az űrmiso fermentációs változóit, a sugárzást, a hőmérsékletet és a mikrogravitációt, hogy specifikus tulajdonságokat tulajdonítsanak nekik, de biztos, hogy ezek az eltérések adták az űrmiso egyedi ízvilágát.