Elérkezett az Index családtervezéssel foglalkozó cikksorozatának harmadik része, amelyben ezúttal pszichológusokat kérdeztünk arról, milyen anomáliákhoz vezethet, ha túl nagy a szakadék a testvérek között, és mik az előnyei a kis korkülönbségnek. Sonkoly Zsuzsa család- és párterapeuta meglátása szerint például 1,5-2 év lehet a legideálisabb a gyerekek egészséges fejlődése szempontjából. A szülőknek pedig csak az első időszakot kell kihúzniuk, aztán harmónia és igazi testvérszövetség jellemzi majd a gyerekek viszonyát.
A családtervezés egy ponton szinte mindegyikük életében hangsúlyossá válik, ám sok kérdés fogalmazódhat meg azzal kapcsolatban, a nők milyen korban vállaljanak gyermeket, illetve a szülést követően mikor érkezzen a következő kisded. Az Index ezen felvetések megválaszolásaképp indította el családtervezésről szóló cikksorozatát. Ennek alapjául egy tanulmányt vettünk, amiben a halálozás és az anya életkora közti összefüggéseket vizsgálták. Ahogy arról bevezető cikkünkben írtunk, a kutatók rájöttek, hogy az anyai mortalitás kockázata nő, ha rövid idő telik el a terhességek között, és az anya 35 éves vagy idősebb. Emellett azt is megállapították, ha két terhesség között legalább 18 hónap van, a kockázatok jelentősen csökkennek, viszont a túl sok köztes idő sem ideális, mert megnövelheti a betegségek előfordulásának esélyét.
A cikksorozat második részében az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzőjével, Tatár Mihállyal beszélgettünk, aki kijelentette, a század közepére jósolt tetőzés után nem lesz elég gyerek, és a társadalmak a mai formájukban fenntarthatatlanná válnak. Úgy fogalmazott, a globalizáció miatt mindenhol az önmegvalósítás és az önfelszabadítás lett a fontos, így olyan későn érkezik az első gyerek, hogy testvérre esély sincs már. Ám arról, hogy a testvérek viszonyáról és a köztük lévő ideális korkülönbségről mit gondolnak a lélek szakértői, egy újabb fejezetben számolunk be.
Hogy hányadikként érkezik egy gyerek a családba, meghatározza, hogyan viszonyulnak hozzá, és hogy ő miképp fog viszonyulni a világhoz, valamint a többi emberhez. A szociális, interperszonális kapcsolatokat tehát befolyásolja a születési sorrend. Az első gyerek mindig ambiciózus, törekvő, meg akar felelni, minden vágya, hogy szeressék, elfogadják – vele szemben nagy elvárásokat támasztanak a szülők is. A többiek viszont... Hát igen, nekik már kitaposta az utat az első, velük nem olyan kemények, kevesebb figyelem jut rájuk, és kezd elfáradni a nevelőtestület.
A sokadik gyereknél még tovább enyhül a szigor, a követelmény, az elvárás és a lefekvési idő sem olyan katonás. Ha valaki utolsóként érkezik, a korkülönbség közte és testvérei között akár 5-10 év is lehet. Őt funkcionális egykének hívja a szakirodalom, mert a többiek már annyira távol állnak tőle korban, szokásban, érési fázisban, hogy tulajdonképpen egyedül van, mintha egyke lenne. Mivel sok figyelem irányul rá mindenhonnan és többet van idősebbek között, érettebb személyiség lehet, sőt akár koravén beszédstílusú, gondolkozású és viselkedésű.
Nagy korkülönbség esetén sokszor az idősebb gyerekre bízzák a kicsit, az odafigyelés, a kísérgetés és a gondoskodás viszont könnyen terhes lehet neki. Ekkor alakulhat ki a parentifikáció,
mikor az idősebb testvér, aki még mindig gyerek, szülői szerepbe kényszerül.
Ebben az esetben a gyerek nem a saját pozíciójában van, ami érzelmi-pszichés túlterheléssel jár, az instrumentális parentifikáció pedig a sok feladatot jelenti, amivel erején felül küzd meg, mikor pátyolgatnia kell a kisebb gyereket. Ha lényegesen több év van a gyerekek között, napirendjük eltérő, más ritmusban alszanak, ébrednek, játszanak, ezért valamelyik gyerek biztos, hogy várakozik, nem az ő igényei szerint alakulnak a napok. Persze, ez a korkülönbség az idő múlásával egyre eltörpül, fiatal felnőttkorban pedig mély kapcsolattá érik.
Annak a veszélye is fennáll, hogy a korkülönbség miatt nem alakul ki valódi szeretetkapcsolat közöttük, vagy az idősebb túl féltékeny lehet. Ha közel egykorúak, több lehet köztük a konfliktus, viszont közelebb is állhatnak egymáshoz. Ahogy annak is számos előnye lehet, ha jóval idősebb a testvér, mivel az anyák például jobban tudnak koncentrálni az új várandósságra és a gyerekekre.
A tanulmányban foglaltak kapcsán megkerestük Sonkoly Zsuzsa terapeutát, aki kifejtette, a hozzá járó családok, párok elmondása alapján az ideális a 1,5-2 évnyi korkülönbség. Az első 2 év ugyan nehezebb a szülőknek a két picivel, mikor a nagyobb nem marad csöndben, és nem is érti, miért kellene, ha a kicsit altatják – mivel ő is azt szeretné, ha ringatnák vagy összebújnának vele éjszaka. A sok kezdeti nehézség, időhiány, fáradtság később viszont bőven megtérül, mert a gyerekek kapcsolata szorosabb, bizalmasabb lesz a hasonló érdeklődési kör és tevékenységek miatt.
„Pszichológiailag előnyös, ha a gyerekeknek kora gyermekkortól van valakijük, akivel megoszthatják tapasztalataikat, érzéseiket, ez segíti emocionális fejlődésüket” – mondja a szakértő. Ezért lehet, hogy több egyke, élénk fantáziájú kisgyerek képzeletbeli lényeket alkot magának, akikkel beszélget, így pótolja hiányzó lelki társát.
Egy két év körüli kislány három ilyen barátot is kitalált magának, akiket elnevezett Bencének, Bindinek és Gungának, de miután két és fél éves korában megérkezett kisöccse, ezek a barátok – akik a nagyszülők villanyóraszekrényében és idegen házakban laktak – teljesen eltűntek.
Sonkoly szerint a szülők aspektusából a praktikus szempontok miatt is előnyösebb a kisebb korkülönbség. A sok ismétlődő feladat rutinja egyre hatékonyabbá teszik őket, ráadásul ha csak 2 évvel idősebb a nagy testvér, már sok mindenben lehet önálló, akár segíteni is tud a szülőknek vagy a kis testvérének. Ez még nem parentifikáció, de megkönnyíti a szülők dolgát, különösen olyan helyzetekben, amikor mindkét gyermek figyelmet igényel. A terapeuta hozzáteszi:
A 2 év korkülönbség lehetőséget ad a szülőknek arra, hogy karrierjüket is jobban megtervezzék, hamarabb visszatérjenek – kisebb kieséssel – a munkába, vagy akár az egykeresős családnak újra kétkeresős családfenntartója legyen.
Ha pedig az első egy-két év extra terheléses és kialvatlansággal súlyosbított időszakán túllendülnek, később sokkal kiegyensúlyozottabb családi légkörre és összetartóbb testvérekre számíthatnak.
Sonkolyhoz hasonló állásponton van Bodó-Varga Zsófia klinikai szakpszichológus és családterapeuta-jelölt is, akinek egyik fő kutatási területe a kora gyermekkori fejlődés és annak hatásai felnőttkorban. A szakember az Indexnek úgy fogalmazott, a szülőknek kell bevonniuk – korának megfelelően – a nagyobb testvért a kisebb életébe, hogy megértse, mit érez a pici, min megy keresztül, így szorosabbá tehetik a kapcsolatot közöttük. Bodó-Varga kiemelte, azoknak a testvéreknek lesz jó kapcsolata idősebb korban, akiknél az anya támogatóan lépett fel a két gyerek viszonyának alakulásában. Ha az anya érzéseket, szándékot tulajdonít a kisbabának, és azt megbeszéli a nagyobb testvérrel, ügyesen közelebb hozza őket egymáshoz.
A testvérkapcsolat a szakértő szerint azért is nagyszerű, mert a gyerekek gyakorolhatják későbbi, felnőttkori konfliktusaikat, kompromisszumaikat. Akinek testvére van, elég edzett lesz a konfrontációk kezelésében, hiszen
Egy átlagos testvérpár óránként 8-szor összezördül valamin.
Mint hozzátette, az a jó, ha szülők nem avatkoznak bele a vitákba, türelmesek és hagyják, hogy a kiskorú felek oldják meg problémáikat egymás között. Ha mégis fel kell lépniük, figyelniük kell, hogy részrehajlás nélkül tegyék.
Egy októberi előadásán Bodó-Varga Zsófia egy meglepő kutatási eredményt is ismertetett, miszerint az egy családban felnövő testvérek jobban különböznek, mint az elválasztott tesók. A gyerekek identitásának alakulásában ugyanis fontos, hogy elhatárolják magukat egymástól, ez a deidentifikáció jelensége. Egy harvardi felmérés szerint ugyanakkor minél idősebbek a testvérek, annál fontosabbak egymás számára, serdülőkorban, fiatal felnőtt korban pedig igazán szorossá válhatnak ezek a kapcsolatok.
A cikksorozat legelső részét ide, a másodikat pedig ide kattintva érheti el.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)