Index Vakbarát Hírportál

Rajzfilmhősös csomagolásban finomabb az édesség

2010.06.22. 10:45

Az édességek marketingje már négy éves kortól befolyásolja a gyerekek ízlését – állapította meg egy amerikai kutatás a Yale egyetemen. Az ezt alátámasztó kísérletben negyven, 4 és 6 év közötti gyerekkel kóstoltattak meg gumicukrot, kekszet és bébirépát. Mindhárom fajta ételből ugyanazt a márkát használták, de kétféle csomagolásban: az egyik egyszínű, díszítés nélküli, a másikon rajzfilmhősök voltak: Scooby Doo, Shrek és Dora, a felfedező.

Nem meglepő, hogy amikor a két csomagolás közül választaniuk kellett, a gyerekek általában a rajzfilmest választották, 85 százalékos arányban. Amikor aztán megkérdezték tőlük, melyik volt a finomabb a két teljesen egyforma étel közül, az édességeknél szintén nagyobb arányban választották a vonzó csomagolásút. Érdekes módon azonban a bébirépánál ez nem volt megfigyelhető, ott pontosan a gyerekek felének ízlett jobban a rajzfilmes.

Maguk a kutatók sem értenek abban egyet, hogy kell-e korlátozni a rajzfilmfigurák megjelenését az édességek reklámjaiban, miután kiderült, hogy ezek elsősorban az egészségtelen ételek hirdetéseiben hatékonyak. A Yale tudósai szerint el kellene gondolkodni valamiféle szabályozáson ezzel kapcsolatban, míg a New York-i Albert Einstein College of Medicine professzora, Keith Thomas Ayoob szerint a szülők dolga, és felelőssége megtanítani a gyerekeiket a reklámok hatásának kezelésére.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM


Rovatok