Index Vakbarát Hírportál

Felesleges az óraátállítás

2008. március 13., csütörtök 12:40

Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a nyári időszámítás, és az órák azzal járó átállítása már nem éri el a célját, vagyis nem csökkenti az energiafogyasztást.

Boros Norbert, az ELMŰ; szóvivője az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy a megváltozott szokások és a fejlettebb technikai berendezések hatására már Magyarországon sem csökken észrevehetően az áramfogyasztás attól, hogy egy órával átállítjuk óráinkat.

Az amerikai kutatók szerint már évek óta nem csökkenti az energiafelhasználást a nyári időszámításra való átállás. A megtakarítás legnagyobb része korábban abból fakadt, hogy a közvilágítást elég volt egy órával később bekapcsolni. Ma azonban ez a rendszer sokkal rugalmasabb, és a lámpák ki-bekapcsolását a sötétedéshez lehet közvetlenül hozzárendelni. Az éjszaka hossza pedig független attól, hogy az óra éppen mit mutat.

Fordított hatás

A fogyasztási szokások megváltozása (például az hogy az emberek többet néznek tévét, vagy a légkondicionálók elterjedése) alapjaiban változtatta meg az 5-10 éve még jelentős energiamegtakarítással járó nyári időszámítás előnyeit és hátrányait. A Los Angeles Times egy Indiana államban végzett kutatást idéz, ahol 92 város eltörölte az óraátállítást, míg 15 ragaszkodott hozzá. Az energiafogyasztás elemzése során kiderült, hogy a nyári időszámítással egyetlen centet sem spóroltak a helyiek, sőt, 8,6 millió dollárnyi plusz fogyasztást eredményezett egy év alatt.

A kutatók szerint ennek az lehetett az oka, hogy ha az emberek korábban ébrednek, a hűvös tavaszi hónapokban előbb kapcsolják be a fűtést, míg nyáron a légkondicionálást.

Egyes elméletek szerint a nyári időszámításnak nem csak az energiafelhasználásra van hatása, de csökkenti a bűnözést, és az autóbalesetek számát is - igaz, ezeket a teóriákat eddig nem sikerült tökéletesen alátámasztani bizonyítékokkal.

Rovatok