Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen nő a demenciával élők száma

2012. április 12., csütörtök 14:21

Megduplázódik 2030-ra, majd 2050-re megháromszorozódik a maihoz képest a demenciával élők száma - állapították meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei jelentésükben. A népesség öregedése következtében a jelenlegi 35,6 millióról 2030-ra 65,7 millióra emelkedhet a számuk, 2050-re pedig elérheti a 115,4 milliót.

Az Alzheimer-kórral foglalkozó nemzetközi szervezettel közösen készült jelentés becslése szerint már ma is évente mintegy 600 milliárd dollárba (136 ezer milliárd forint) kerül világszerte az állapot kezelése és az érintettek gondozása. A pénzügyi terhek várhatóan gyorsabban emelkednek, mint az esetszám - vélik a szerdán közzétett jelentés szerzői. "A katasztrofális költségek háztartások millióit juttatják a szegénységi szint alá" - mondta Margaret Chan, a WHO főigazgatója.

A demencia vagy szellemi leépülés érinti a memóriát, a viselkedést, sőt a mindennapi feladatok végrehajtásának képességét is. Főként idős embereket veszélyeztet, az esetek mintegy 70 százalékát Alzheimer-kór okozza. A 65 év felettiek között 1 a 8-hoz a demencia kockázati aránya, 85 év felett pedig már 1 a 2,5-hez.

Jelenleg az esetek kevesebb mint 60 százaléka fordul elő alacsony vagy közepes jövedelmű országokban, a mostani becslés szerint ez az arány 2050-re 70 százalékra emelkedik.
Eddig csupán nyolc országnak - köztük Nagy-Britanniának, Franciaországnak és Japánnak - van a demenciára vonatkozó nemzeti programja. A többi országnak, köztük az Egyesült Államoknak, nincsenek állami szintű tervei a probléma kezelésére.

Rovatok