A környezeti ártalmak között akadnak olyanok, amivel egy átlagos ember soha nem találkozik, többek között ezért is vicces megjelenni az évente kötelező munkaorvosi vizsgálaton, sőt a balesetvédelmi oktatás is sok helyütt kimerülhetne abban, hogy vigyázzunk a forró teával, illetve ha elromlik a nyomtató, ne próbáljuk önállóan megjavítani. Van azonban egy olyan tényező, ami szinte mindannyiunk életét és mindennapjait befolyásolja: a környezeti zajártalom.
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EMBEÜ) szerint az Unióban minden ötödik munkavállalónak a munkahelyen töltött idő legalább felében fel kell emelnie a hangját ahhoz, hogy mások meghallják, és 7 százalékuknak van munkához kötődő hallási zavara. A foglalkoztatási megbetegedések közül a leggyakrabban a zaj okozta halláskárosodásról számolnak be az EU-ban, egy felmérés szerint az óvodák átlagos zajszintje is meghaladja a 85 dB értéket.
Zajnak számít minden olyan hang, ami elég erős ahhoz, hogy zavaró legyen. Ezt az erősséget decibelben (dB) adják meg, a skála logaritmikus: három decibelnyi növekedés a hangszint megkétszereződését jelenti. Az átlagos beszélgetés hangereje 65, a kiabálásé 80 decibel – az eltérés csak 15 decibel, a valóságban azonban az utóbbi érték az előbbinek harmincszorosa. Fontos az is, hogy a zaj veszélyességét nemcsak a hangerő határozza meg, hanem az az időtartam is, amíg ki vagyunk téve a hatásnak, így a munkahelyi zajártalom esetében napi nyolc órát kell figyelembe venni.
Open office-ban, vagyis nagy alapterületű, sok embernek munkaállomást biztosító irodában szinte minden jobb, mint a szokványos, két-három fős irodákban, sajnos azonban a produktív munka nem tartozik bele ebbe a csoportba. Ha valaki próbált már fontos szerződést, cikket, jelentést, vagy akár csak egy pár mondatos emailt megírni úgy, hogy közben 10-20 emberrel kellett megosztania a rendelkezésre álló helyet, tudja, hogy egy idő után akkor is hangosnak tűnnek a munkatársak, ha mindenki csak a levegővételhez kellő hanghatásokat engedi meg magának.
Összehasonlításképpen a cikk írásakor megélt helyzetkép: 24 ember és egy (kifejezetten csendes) kisgyerek ül az Index irodahelyiségei közül abban, ahol a tech és tudomány rovaton kívül még a Velvet, a Totalcar, a kult- és sportrovat is helyet kapott. Az átlagos hangerő a telefonomra letöltött ingyenes szoftver, illetve a totalcarosoktól kölcsönkapott zajmérő eszköz mérése szerint 65-75 dB, de akadnak 85 dB-t is meghaladó pillanatok is – ezzel nagyjából megfelelünk az open office-okra kiadott 70 dB-es átlagnak.
A 66/2005. (XII.22.) EüM rendelet szerint 80 dB alatt a munkaadónak nincs teendője, és pusztán a számokat nézve ez pont megfelelő is lenne, hiszen átlagban még a mi 24 emberünk és egy gyerekünk sem lépi túl ezt az értéket. Azonban ha megnézzük, mi mindennek van még 70 és 80 dB körül alakuló hangereje, és belegondolunk, hogy szeretnénk-e egész nap közepes állásban vizet adó csapot (72,2 dB), fűnyírót (kis teljesítményű elektromos, 73 dB), vagy lehúzott vécét (79,8 dB) hallgatni, máris nem olyan jó ez az érték. A hivatalos, viszonyítást segítő listákon az „erős forgalom 5 méterről” és a „porszívó 1 méterről” jelzi a 70 és a 80 dB közötti hangerő határait. A tartósan 85 dB környéki zaj pedig hosszabb távon már maradandó halláskárosodáshoz vezethet.
Bár tesztünk elsősorban az open office hátrányai ellen alkalmazható védekezésről szól, érdemes tudni, hogy csak azért, mert nem cölöpverő gépet üzemeltetünk napi nyolc órában, még előfordulhat, hogy az átlagnál nagyobb zajterhelés éri a fülünket. Koroknai Edit, a Hallásvilága.hu Nonprofit Kft munkatársa, a „Voltál ma már csendben?” című rendezvénysorozat főszervezője kérdésünkre elmondta, hogy az országszerte kihelyezett, különlegesen díszített csendkabinok helyszíneit úgy választották meg, hogy megmutassák, még az ártatlannak gondolt helyszíneken is lehet nagy a háttérzaj. „Egy diszkóban néhány perc, egy útépítésen néhány óra alatt összeszedhetjük azt a zajterhelést, ami már káros, de a bevásárlóközpontokban, hipermarketekben dolgozókat is jóval nagyobb terhelés éri, mint gondolnánk”, mondta Koroknai. Hogy érzékeltessék, mekkora is az embereket bombázó zaj, az először a Millenárison kiállított csendkabinokat az olyan, egyértelműen zajos helyszínek mellett, mint az A38 hajó, elsősorban tömegközlekedési csomópontokba (például a Blaha Lujza téri aluljáró) és bevásárlóközpontokba szállítják el, ahol bárki kipróbálhatja, milyen lenne a környezet zajától megszabadulva csendben maradni néhány percre.
A munkahelyi zajtól megcsömörlött átlagember legtöbbször a sima zenehallgatással próbál védekezni (persze csak akkor, ha a zajforrás egy sima „kérlek, ne beszélj ilyen hangosan”-nal nem intézhető el), azonban ezzel többet árthatunk, mint amennyit nyerünk. A világban egyre nő a halláskárosodott serdülők aránya, itthon a népesség 10-15 százaléka szenved valamilyen szintű hallásromlásban. Bár ennek meghatározó része az idősebb korosztályból kerül ki, az elmúlt évek adatai alapján nálunk is szaporodnak a túlzott hangerővel zenét hallgató, és emiatt halláskárosodást szenvedő fiatalok. Az elmúlt 10 évben a halláskárosult tizenévesek száma világszinten 30 százalékkal emelkedett, a szakemberek szerint ezért egyértelműen a helytelenül használt zenelejátszók a felelősek, így érdemes meggondolni, mit dugunk a fülünkbe.
A szerkesztőségben elvégzett gyorstesztben összesen négy megoldást vizsgáltunk meg, egy passzív eszközt, magyarán füldugót, és három aktív zajvédelemmel ellátott fejhallgatót. A környezeti zajhatás tompításán túl fontos szempont volt még a kényelem, a használat egyszerűsége, és persze az is, mennyire sokoldalú a kipróbált szerkezet.
A füldugó legnagyobb előnye, hogy olcsó, ráadásul bármelyik gyógyszertárban felmarkolhatunk belőle néhány párat, de ha valamilyen speciális igényünk van, az interneten található választék azt is kielégíti. A mostani teszthez egy az építőiparnak tervezett versenyzőt, a Pilot márkanéven forgalmazott, többször használható Howard Leight füldugót használtuk. A termék weblapja szerint a felhelyezést segítő műanyagpálcika köré felhúzott speciális szivacsdugót kifejezetten hosszú ideig tartó viselésre tervezték, SNR mutatója (Single Number Rating, nagyjából azt mutatja meg, hány decibellel csökken a környezeti zajhatás, ha viseljük az adott eszközt) 26-os.
Ha megfelelően dugjuk a fülünkbe, a Pilot valóban nagyban tompítja a körülöttünk állók hangját, azonban kemény önuralomra van szükség ahhoz, hogy valaki nyolc órán keresztül a fülében tartsa a kényelmetlen, feszítő érzést okozó szivacsdarabot. Bár mosható, többször használatos eszközről beszélünk, az ember akaratlanul is elgondolkozik azon, mennyire higiénikus, ha napjában többször is beteszi-kiveszi a füldugót. A tisztítását nyilván össze lehet kötni például a kézmosással, de végeredményben akkor is lesz olyan alkalom, hogy koszos ujjakkal nyomkodjuk össze a füldugót azelőtt, hogy a fertőzésekre amúgy is fokozottan érzékeny fülünkbe dugnánk. Az igazi probléma abban rejlik, hogy ha kommunikálni akarunk valakivel, nem árt füldugó nélkül próbálkozni, mert a nyomott hanggal kísért tátogás nem a leggyorsabb módja az információcserének. Vannak speciális füldugók, amik az emberi beszéd frekvenciáját nem, vagy csak kevésbé szűrik, azonban nyitott irodák esetében, ahol épp az emberi beszéd okozza a problémát, ezek használata nem célravezető. Ráadásul 3-4 ezer forintos árat csak kevesen adnak ki egy pár füldugóért.
A zenehallgatásos megoldásnak van egy olyan módozata is, ahol úgy védekezhetünk hatékonyan, hogy közben nem okozunk magunknak maradandó halláskárosodást: a zajszűrős fülhallgatókat mintha pont az open office-ban dolgozóknak találták volna ki. Azért csak mintha, mert az elvet valójában a pilótáknak fejlesztették ki még az ötvenes években, azonban a technológia az egyre hangosabb városi mindennapokban is terjedőben van (főleg azóta, hogy a zajszűrős eszközök nem akkorák, mint Gagarin fejhallgatója volt).
A dolog lényege ugyanis az, hogy a külső zajforrások semlegesítésével kizárjuk azokat a tényezőket, amik miatt csak a maximum hangerő közelébe húzva hallgatjuk a zenét. A külső zajból mikrofonokkal mintát vevő, majd ezt a mintát elemezve a zajt elnyomó ellenhangot generáló technológia elérhető, de korántsem mindegy, hogy mennyit áldozunk a csend kipárnázta nyugalomra.
Vegyük például a Trust HS-0600p-t, ami bár azt ígéri, hogy aktív zajszűrő rendszerével kiszűri a külső zajokat, valójában semmi ilyesmit nem tesz. Az elem behelyezését és a kapcsoló On állapotba kattintását követően egy apró változás áll be a környezetben: kigyullad egy óvatosan pislákoló LED a meglehetősen kényelmetlen eszköz oldalán. Az 5-6000 forint környékén beszerezhető, fülre akasztható, a tarkónkon támaszkodó fülhallgató a dobozán ígért szebb jövő ellenére semmilyen zajvédelemmel nem szolgál (azon túl persze, hogy a fülünkre kerül egy darab műanyag), ráadásul a zene is karakter nélküli, víz alól jövő hangzású katyvasszá torzul. A szerkezetet többen is kipróbáltuk, de senkinek sem sikerült számottevő eredményt kicsikarnia belőle.
A következő tesztalany kollégánk több éves Sennheiser PXC 250-ese volt. Az előző eszközhöz hasonló kialakítású, de a fejen nyugvó füles előnye, hogy – bár elsőre nem sok reményt fűzne hozzá az ember – működik, hátránya viszont, hogy a külső zajforrások kioltására használt, 10 centiméter hosszú mikrofon/jelfeldolgozó egység mérete hosszabb távon körülményessé teszi a használatot.
Az általunk kipróbált változat elég koros, használt példányait 55 dollár környékén adják az Amazonon, az újabb, 42 ezer forintos PXC-250 II azonban Magyarországon is beszerezhető. Borsos ár, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy ennyiért már olyan, zajszűrés nélküli, de felső-középkategóriás fülhallgatót vásárolhatunk, amire egy audiofil sem tud igazán rosszat mondani.
Ha valakinek a ma kapható legjobb megoldás egyike kell, még ennél is mélyebben kell a zsebébe nyúlnia: a Sennheiser PXC 450-ese minden open office-ban dolgozó álma. A 100-120 ezer forint környékén vesztegetett fülhallgató a szerkesztőség hitetlenebb tagjait is réveteg félmosolyra késztette. A gyári adatok szerint 28-32 dB-nyi zajszűrésre is alkalmas füles nemcsak kényelmes, a benne megszólaló zene minősége is kiváló. Ugyan a magát audiofilnek mondó kollégánk két perc után nyávogva adta vissza azzal, hogy „ennyi pénzért azért szólhatna jobban is”, tudni kell, hogy a PXC 460 elsősorban potens zajszűrése miatt kiemelkedő termék, és bár a hangminősége is jócskán meghaladja az olcsóbb megoldásokat, a kifejezetten a hangzásképre összpontosító fülesek jobban szólnak.
A zajszűrés hatékonysága igazából kétszer megdöbbentő: egyszer akkor, mikor az aktív szűrést bekapcsoljuk a teljes fülünket beborító eszközön, másodszor pedig fél órával később, amikor a viszonylagos csendhez hozzászokva levesszük a PXC 450-est, és hirtelen olyan hanghatásokra leszünk figyelmesek, amiket addig nem is hallottunk (a légkondi zúgása, a billentyűzetek kopogása, vagy az iroda számítógépeiben forgó hűtőventilátorok zaja). A gombnyomásra aktiválódó TalkThrough technológia is hasznos tud lenni, bár ez szintén csak részsikereket ért el a kipróbálók körében: a dolog lényege, hogy ki-be tudjuk kapcsolni azt, hogy a füles kiszűrje vagy átengedje az emberi beszéd frekvenciáját. Sajnos fent hagyott fülhallgató kicsit a beszélgetés közben is viselt napszemüveg hatását hozza a társas érintkezések során, ráadásul akadt olyan is, aki szerint borzasztó robothangja lesz az embereknek. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy bár az PXC 450 érezhetően lehalkítja a környező világot, a teljes kizáráshoz nem árt bekapcsolni némi zenét is - viszont ezt korántsem kell olyan hangosan hallgatni, mint egy zajszűrő nélküli fülesnél, és összességében pont ez a technológia lényege.