Index Vakbarát Hírportál

Már elérhetők az influenza elleni vakcinák

2012. szeptember 21., péntek 14:54

A vakcinagyártással foglalkozó Sanofi Pasteur magyarországi képviselete pénteken azt nyilatkozta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján már most elérhető az idén két új vírustörzset is tartalmazó, influenza elleni vakcina. A közleményben a Sanofi Pasteur azt írja, hogy bár az influenza főszezonja még messze van, a korai oltást a szakemberek is ajánlják, mivel ilyenkor ritkábbak az oltást akadályozó fertőzések. Később a kisebb fertőzések miatt sokszor addig tolódik az oltás beadása, amíg késő lesz, pedig a teljes védelem kialakulásához három hét szükséges, ezért is fontos az oltást minél előbb megkapni.

Jankovics Istvánnak, az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa elmondta, hogy az oltás egy évig véd, tehát a most megkapott vakcina hatása jövő szeptemberig gyakorlatilag teljes. Az új oltásokban két új vírustörzs is található, amelyek ellen a WHO szerint érdemes védekezni ebben a szezonban. A WHO ajánlását – amelyet a hozzá beérkező heti jelentések alapján dolgoz ki a szervezet – világszerte minden gyártónak és egészségügyi hatóságnak kötelező figyelembe vennie, mert az influenza vírusának időről időre új változatai jelennek meg, és ehhez a lehető leggyorsabban alkalmazkodni kell.

A statisztikák szerint a világ népességének nagyjából tíz százaléka minden évben megkapja a betegséget. Kiemelten veszélyeztetettnek számítanak az idősek, a krónikus betegek, a várandós kismamák és a gyermekek, illetve azok, akik zárt helyen, nagyobb közösségekben dolgoznak. A Sanofi Pasteur szerint a fejlett állami ellátórendszernek köszönhetően Magyarország nem áll rosszul az influenza elleni védekezés terén. A beoltottak évi 10-13 százalékos aránya a régiós országokéhoz képest kifejezetten jónak számít, ugyanakkor még mindig nagyjából a fele a fejlett nyugat-európai országokban megszokott aránynak.

Rovatok