Index Vakbarát Hírportál

Az értisztítás segíthet a szívbetegeken

2012. november 5., hétfő 16:51

A nehézfémek véráramból való eltávolítására időnként alkalmazott ellentmondásos terápia egy nagy méretű klinikai próba szerint csökkenti a szívrohamon átesett pácienseknél az újabb súlyos szívprobléma kockázatát. A kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az előny kicsi, és további hatástanulmányokra van szükség.

A kelációs terápia alternatív gyógyászati kezelés, amelyet sok orvos szakértő kuruzslásnak tart, így általában nem alkalmazzák. Az erek megtisztítását megcélzó eljárás veszélyes mellékhatása lehet, hogy túlságosan lecsökkenti a vér kálciumszintjét. Egy 2007-es felmérés szerint azonban az Egyesült Államokban több mint százezer szívbeteg páciens esett át ilyen kezelésen egy év alatt.

A kutatást vezető Gervasio Lamas, a Columbia Egyetem munkatársa tanulmányuk eredményét az Amerikai Szív Társaság (AHA) legutóbbi találkozóján ismertette. A floridai Mount Sinai Orvosi Központban 2002 óta összesen 1708 páciens bevonásával végeztek klinikai próbát, amelyben a résztvevők egyik felét kelációs terápiával kezelték, a másik felének pedig placebót adtak.

A páciensek egyik fele olyan infúziót kapott, amelyben a kelátképző EDTA (etilén-diamin-tetraecetsav) oldatát C és B vitaminnal, valamint elektrolitokkal és a véralvadást gátló heparinnal egészítették ki, míg a kontrollcsoportba került résztvevők infúziójába sós-cukros vizet, vagyis placebót tettek. Az eredmények azt mutatták, hogy a kelációs terápiát kapott emberek 26 százalékánál, míg a kontrollcsoport tagjainak 30 százalékánál jelentkezett a későbbiekben szívroham, szélütés vagy más súlyos szív- és érrendszeri probléma.

A kísérlet az eredmények ellenére sem szolgáltatott perdöntő bizonyítékot. Azt maga Lamas is elismerte, hogy a két csoport közti statisztikai különbség kicsi; a kutató úgy véli, hogy további vizsgálatokra és hatástanulmányokra van szükség.

Rovatok