Végtelennek tűnő folyosók, mocsárként süppedő beton, eltorzuló testérzet és meseországnak tűnő világ. Az Alice Csodaországban szindróma az egyik legritkább pszichiátriai betegség; a migrén egyik mellékhatásaként jelentkező neurológiai tünetegyüttes miatt a beteg úgy érezheti, hogy egy bizarr mesevilágba csöppent. A hatásmechanizmusa nem ismert, így gyógyítani sem tudják, de a megfelelő gyógyszerekkel és sok pihenéssel együtt lehet élni vele.
„Huszonegy éves egyetemista voltam, amikor először megtörtént. Azon az éjjelen sokáig fenn voltam; a disszertációmon dolgoztam, sok kávét ittam, de másnap teljesen józan és éber voltam. Felálltam, majd lehajoltam a földre a tévé távirányítójáért, és ekkor úgy éreztem, hogy a lábam belesüpped a talajba. Lepillantottam, és láttam, hogy a lábfejem csakugyan belesüllyedt a szőnyegbe. Roppant zavaró érzés volt, de néhány másodperc alatt elmúlt, úgyhogy a túlzott fáradtságra fogtam, és rövidesen meg is feledkeztem róla.”
A fenti sorok Rik Hemsley-től, egy harminchat éves programozótól származnak; a férfi a Guardiannek írt cikkében számolt be arról, hogy milyen érzés volt először megtapasztalni az Alice Csodaországban szindróma tüneteit. A Todd-szindróma néven is emlegetett betegség neve John Todd pszichiátertől származik, aki 1955-ben diagnosztizálta az idegrendszeri betegséget.
A névválasztás nem véletlen; sokan úgy vélik, az Alice Csodaországban szerzője, Lewis Caroll is ebben szenvedhetett. A mesekönyvben leírt jelenetek kísértetiesen hasonítanak az AIWS (Alice in Wonderland Syndrome) tüneteire: a tárgyak körvonala eltorzulhat, az emberek és épületek az eredeti méretüknél jóval nagyobbnak, vagy éppen sokkal kisebbnek tűnhetnek, a hallás és a tapintás érzékenysége megváltozik, és a távolságok pontos felbecsülése is nehézzé válik.
A szindrómát általában gyerekkorban diagnosztizálják, de – mint azt Hemsley esete is mutatja – bizonyos esetekben csak később jelentkeznek a tünetek. A betegek többsége tinédzserkorára magától meggyógyul, de vannak, akiket egész életükben elkíséri a betegség; ők általában elalvás előtt vagy ébredés után élhetik át a sajátos tüneteket.
A kutatók úgy vélik, az AIWS kiváltója az abnormális elektromos aktivitás lehet az agyban. Emiatt a szem és az agy közötti jelátvitel összezavarodik, ami szenzorális érzékelési zavarokat, hallucinációkat okozhat. Az AIWS-esek a makropszia és a mikropszia tüneteit egyaránt megtapasztalhatják; az előbbi esetén a tárgyak jóval nagyobbnak tűnnek, mikropszia esetén viszont parányinak. Az AIWS az időérzéket is megváltoztatja; az idő múlása a normálisnál jóval gyorsabbnak vagy lassúbbnak tűnhet. Érdekes, valószínűleg a makro- és mikropsziával összefüggő tünet, hogy a betegek énképe is megváltozik a hallucinációk miatt: úgy érezhetik, hogy egyes testrészeik aránytalanul nagyok, vagy éppen egészen aprók.
A Todd-szindróma nemcsak a vizuális észlelésre és a hallásra hat, hanem a tapintásra is. Az AIWS-esek számára a szilárd beton is mocsárnak tűnhet, és az agyuk is máshogy reagál a tapintásra, ha megérintenek egy tárgyat. Ez a tünetegyüttes döbbenetes, néha ijesztő élményt eredményez; sokan már attól is megrémülnek, hogy a testük aránytalanul eltorzul. Ez nem meglepő, joggal hihetik azt, hogy megőrültek, mivel a furcsa hallucinációkat nem a szem betegsége okozza, csak a közvetített információk másként jutnak el az agyba.
Idővel Hemsley érzékcsalódásai is súlyosabbá váltak. Amikor az ívben meghajlott padlón állt, úgy érezte, mintha szivacson lépkedne, és az ágyban fekve úgy látta, hogy a kezén fél mérföld hosszúra nyúlnak az ujjai. A bizarr esetek egyre gyakoribbá váltak. Később, amikor Hemsley munkába állt, a tünetek állandósultak. A munkahelyi székét hatalmasnak érezte, az utcán parkoló autók inkább autómodellekre emlékeztették, mint normális járművekre, és halszemoptika-szerű perspektívából látta a világot. Rövidesen már az is nehezére esett, hogy elhagyja a házat, mert alig tudott egyenesen járni, és mivel nem tudta felbecsülni a közeledő autók távolságát, már az után való átkelés is életveszélyes volt a számára.
Nehéz megmondani, hogy pontosan mi okozza az AIWS-t. A kiváltó okok között gyakran emlegetik a migrénes fejfájást, vagy a pszichoaktív szerek, hallucinogének használatát, de agytumor vagy az Epstein-Barr vírus is okozhatja. Ez utóbbi okozza a mononukleózist, vagyis a fertőző mirigylázat; a vírus hatására láz és torokfájás jelentkezik, valamint a lép és a nyirokcsomók is megduzzadnak. Hogy az Epstein-Barr vírus szorosan összefügghet a Todd-szindrómával, az statisztikai alapon bizonyítható: hét, Epstein-Barr vírust hordozó gyerekből háromnál diagnosztizálták az AIWS-t.
A betegség másik forrása lehet a temporális lebeny epilepszia. Ilyenkor a roham a temporális lebenyben jelentkezik, és ez változatos reakciókat eredményezhet: egyesek euforikus, örömteli élményként számolnak be róla, míg mások félelemmel és rettegéssel teli paranoiaként írják le. A migrén általában a betegség szimptómája, olyannyira, hogy az AIWS-t általában csak akkor szokták diagnosztizálni az orvosok, ha a betegnek migrénje is van, illetve a tünetek fellépése összeköthető az elalvással.
A hallucinációk, a szenzorális érzékelés megváltozása, az időérzék felborulása, valamint a szélsőséges érzelmi reakciók nagy vonalakban hasonlítanak az LSD-fogyasztók élményeire; ilyen tüneteket ugyanis a szer fogyasztása is kiválthat. Ez alapján feltételezhető, hogy az LSD is ugyanarra az agyterületre hat, mint a migrén, illetve az Alice Csodaországban szindróma.
Ezt az összefüggést a Harvard Egyetemen is észrevették; egy ottani kutatócsoport a migrént próbálta gyógyítani egy olyan készítménnyel, a BOL-148-cal, aminek a molekulastruktúrája az LSD-éhez hasonlított, mivel azt már korábban is észrevették, hogy az LSD csillapíthatja a migrén tüneteit.
Azt Hemsley esete is megmutatja, hogy az AIWS mennyire nehezen diagnosztizálható. A körzeti orvosa ugyan megnyugtatta, hogy nincsenek mentális problémái, de az MRI-vizsgálat sem adott magyarázatot a tünetekre. Hemsley egy tévéműsorból értesült a szindrómáról; ekkor kezdett el gyanakodni, hogy esetleg neki is ilyen AIWS-e lehet. Sem a háziorvos, sem a neurológus nem talált a betegségre utaló tüneteket Hemsley kórtörténetében, de mivel tudták, hogy a betegség nem gyógyítható, csak annyit tehettek, hogy megkönnyítették számára a betegséggel való együttélést.
A tüneteket általában a gyerekkori migrén kezelésére használt profilaxisokkal csillapítják, de hatékonyak lehetnek az antiepileptikumok, a kalciumcsatorna-blokkolók, az antidepresszánsok és a béta-blokkolók is. Krónikus esetekben az AIWS nem kezelhető; ilyenkor meg kell várni, amíg a tünetek elmúlnak, mert a betegnek naponta több érzékcsalódása is lehet. Gyógyszeres kezelés híján hatásos lehet a stresszoldás, a bő folyadékfogyasztás is – az régóta ismert, hogy a migrén kiváltója a stressz is lehet, így érdemes nyugodt környezetet és sok pihenést biztosítani a betegnek. Egyesek úgy vélik, a csoportterápia, illetve a szigorú diéta is hatásos lehet.
Hemsley példája azt igazolja, hogy a betegséggel együtt lehet élni; mint írja, mostanra sikerült viszonylag normális életet kialakítania, legfeljebb havonta egyszer tapasztal érzékcsalódásokat. A betegségnek volt olyan mellékhatása is, amit kifejezetten élvezett: az ébredés után tapasztalható távollátást. „Fekszem az ágyban, kibámulok az ablakon, és nézem a varjakat, amik a száz méterre lévő fákon röpködnek. Olyan közelről, olyan részletesen látom őket, mintha csak kartávolságban lennének.”