A szervezetünkbe jutó fémek, a szálló por és egyéb károsanyagok szempontjából sem mindegy, hogy a kijelölt kerékpárúton tekerünk vagy az autók között hajtunk – derült ki egy friss magyar kutatásból.
Budapest levegőjét, légszennyezettségét már számtalan módon és szempontból vizsgálták, Farkas Péter Márton ELTE Természettudományi karának környezettudomány szakos hallgatója azonban úgy döntött, megnézi, biciklizés közben milyen anyagok jutnak be a forgalomban tekerők tüdejébe. Témavezetője, Lakos István, a WESSLING Hungary Kft. laboratórium munkatársa vele tartott a több hónapos vizsgálatban.
A két kutató kerékpárjára szerelte mintavevőt, így nem statikus módon, a város egy-egy meghatározott pontján, hanem folyamatosan haladva mérték a tüdőbe is jutó káros anyagok mennyiségét. „A szerkezet, amellyel a mintavételeket végeztük, ugyanazon az elven működik, mint a laboratóriumban használt berendezések: egy akkumulátoros mintavevő szivattyú egy szűrőn szívja át a levegőt, amin a por fennakad. A szűrőt a laboratóriumban nagyérzékenységű műszerrel elemezve határoztuk meg a porban lévő fémek mennyiségét" – mondta el Lakos István..
A beszíváshoz használt szivattyút a csomagtartóra, a szűrőt a kormányra erősítették, a kettőt pedig gégecső kötötte össze. A mintavételt a kerékpáros arcához a lehető legközelebb akarták elvégezni. Ez azért lényeges, mert a talajtól emelkedve a légszennyezés mértéke négyzetesen csökken, nem mindegy, milyen magasságban készül a mérés.
Ugyanez igaz az úttesttől való távolságra is: Farkas Péter szerint a kutatás leglényegesebb eredménye, hogy van értelme a kijelölt kerékpárúton haladni, itt ugyanis jóval kisebb koncentrációjú szennyezett levegőt szívnak be a biciklisek. A 2012. augusztus 23-tól október 16-ig vizsgált időszakban a közúton haladók tüdejébe lényegesen több vas került ( átlagosan 11 mikrogramm/m3), mint amennyit a bicikliúton kerekezők lélegeztek be (átlagosan 5,5 mikrogramm/m3), ugyanez mondható el a króm és a rézről értékekről is (előbbi esetében 0,02, utóbbinál 0,1 mikrogramm is lehet a különbség).
Érdemes megfigyelni a belélegzett fémek időszakos eloszlását is. Ezek ugyanis késő ősszel és télen jellemzően nagyobb koncentrációban fordulnak elő a város levegőjében közúton és bicikliúton egyaránt, ahogy az a mintavételi adatokból egyértelműen kiderül.
Az autósokkal összehasonlítva feltételezhető, hogy a biciklisek összességében kevesebb szennyezett levegőt szívnak be, hiszen ők magasabban veszik a levegőt, az autók szellőztető rendszere pedig a talaj szintjéhez közelebb szívja magába a magasabb károsanyag-koncentrációjú levegőt. Egy korábbi vizsgálat azt is kimutatta, hogy a bringások szervezetébe sokkal rövidebb ideig jutnak be a káros anyagok, hiszen rövidebb ideig szívják be a rossz levegőt, míg az autók magukkal hordozzák a szennyezett levegőt hosszú perceken keresztül.
Ellenérv lehet, hogy az autós nem mozog, a bringás viszont fizikai munkát végez, teker, a mérgek jobban beépülnek a szervezetébe. „Jó megoldás, ha 15 kilométer per órás sebességgel haladunk, ami az energiafelhasználás szempontjából az 5 kilométer per órás gyaloglásnak felel meg, tehát nem vesz fel a szervezet annyi károsanyagot” – javasolja Lakos.