Index Vakbarát Hírportál

Agresszív HIV-változatot fedeztek fel

2013. november 29., péntek 15:26

A vizsgálatok szerint akár 2-2,5 évvel hamarabb alakul ki az AIDS azoknál a fertőzötteknél, akik a legelterjedtebbnek számító HIV-vírus helyett egy 2011-ben felfedezett, A3/02-nek nevezett variáns jut be a szervezetükbe.

Az agresszív törzs akkor jön létre, amikor a két elterjedtebb vírus, a HIV-1 és a HIV-2 összeolvad. Az A3/02-t eddig csak a nyugat-afrikai Bissau-Guineában azonosították. Az eredményeket közlő svéd orvoscsoport szerint az eredetileg 2011-ben azonosított vírussal fertőződött betegeknél öt éven belül kialakul az AIDS.

A Lund Egyetem szakértői szerint a két vírustörzs egyesülésekor általában minden ártalmas tulajdonság megerősödik, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya szerint pedig az sem kizárt, hogy a HIV akár egy betegen belül is mutálódik. Ugyanakkor van jó hír is: az orvosok szerint egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a már meglévő gyógyszerek a jelen lévő variánstól függetlenül hatnak a HIV ellen.

A WHO szerint a világon 35,5 millió ember HIV-fertőzött. A vírus elpusztítja a szervezet immunrendszerét, a betegek általában tüdőgyulladásba, TBC-be, az ellenálló-képesség hiánya miatt kialakuló tumorokba, illetve olyan kiegészítő tünetekbe halnak bele, mint a krónikus hasmenés. A most közölt tanulmány szerzői arra is figyelmeztetnek, hogy bár a most talált agresszív változat Afrikából származik, könnyen elképzelhető, hogy Európában vagy Észak-Amerikában is megtalálható, főleg a bevándorlók miatt. "Nagyon valószínű, hogy nagy számban léteznek olyan HIV-változatok, amikről alig valamit, vagy inkább semmit sem tudunk" – mondta Patrik Medstrand, a Lund Egyetem virológus professzora.

Rovatok