Index Vakbarát Hírportál

Watson agydaganatot fog gyógyítani

2014. március 20., csütörtök 15:03

A New York Genome Center (NYGC) az IBM Watson szuperszámítógépével próbál terápiákat kifejleszteni az amerikai felnőttek körében leggyakoribb agydaganat, a glioblasztóma ellen - írja az MTI.  A glioblasztoma a rák szélsőségesen agresszív formája, a diagnózis után átlagosan 12-14 hónap a túlélési arány, a betegség évente körülbelül 13 ezer ember halálát okozza az USA-ban.

A klinikai próbák részeként elemzik a glioblasztómás betegek DNS-ét, ezután a Watson segítségével vetik össze az így kapott adatokat a klinikai információkkal, hogy minden egyes beteg genetikai profiljának megfelelő, hatékony terápiát dolgozhassanak ki. A Watson azért egyedülálló, mert nem úgy programozták, mint a legtöbb számítógépet. Nem a betáplált adatokra hagyatkozik, hanem rendkívüli mennyiségű információt dolgoz fel, és korábbi munkák eredményeivel is összekapcsolja őket, hogy a problémákra megoldást találjon.

Az IBM és a NYGC együttműködése egybeesik azzal, hogy az informatikai konszern egyre inkább a felhőalapú szoftverekre koncentrál, és távolodik hardvergyártói gyökereitől.

A projektben dolgozó orvosok azt remélik, húsz agydaganatos beteg DNS-ének szekvenálásával kezdhetik a munkát, majd az így kapott adatokat a Watsonon végigfuttatva kidolgozhatják a kezelés leghatékonyabb módját - olvasható a két intézmény közleményében.

Rovatok