A 2014-es orvosi Nobel-díj nyerteseinek kutatása röviden összefoglalva az agy belső GPS-ének működését magyarázza meg. A díjazott kutatók a különböző agyterületek speciális sejtjeinek működését, illetve az agy olyan, ezekből következő funkcióit írták le, amik segítségével megtudtuk, hogy tájékozódik az agy a külvilágból érkező ingerek alapján felépített belső térkép alapján.
Dr. Nusser Zoltán, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója szerint O'Keefe, illetve a Moser házaspár munkája tulajdonképpen azt magyarázza meg, hogy születnek az agyunkban azok a mentális térképek, amik segítségével tájékozódni tudunk a világban. „Ez az az agyi funkció, ami segítségével éjjel, sötétben is ki tudunk menni a vécére anélkül, hogy nekimennénk a dolgoknak, illetve ennek segítségével tervezzük meg, hogy jutunk el egyik helyről a másikra például autóval, és mi van, ha hirtelen útlezárásba botlunk” – foglalta össze az Indexnek a szakember.
Nusser szerint bár a díjazott felfedezésnek gyakorlati haszna például a gyógyászatban csak kevés van, az agykutatás elmúlt egy-két évtizede nem feltétlenül azért fontos, mert konkrét megoldások születtek konkrét betegségekre. Hosszabb távon persze ez a cél, de ahogy a szakember fogalmaz, „az ilyen fontos eredmények segítségével értjük meg, hogy működik az egészséges agy, és ha ez megvan, akkor a hibás működés is könnyebben megérthető”.
A magyar kutató szerint az egyáltalán nem meglepő, hogy a Moser-házaspárt díjazták. „Amikor a gridsejtekről szóló cikkük 2005-ben megjelent, az egész szakma tudta, hogy ez a felfedezés nagyon komoly dolog, pár hónapon belül már a témában rendezett konferenciákon is alapvetésként szerepelt ez az eredmény.” Nusser szerint az sem furcsa, hogy egy viszonylag régi, 40 évvel ezelőtti felfedezés és egy friss, alig 9 évvel ezelőtti eredmény együtt kapta a díjat. „Moserék eredménye önmagában is fontos, de O'Keefe-et is megerősítik, úgy igazságos, hogy mindhármukat elismerik.”
„A tájékozódási képesség kulcsfontosságú létünk szempontjából. John O'Keefe, May-Britt Moser és Edvard Moser kutatásai olyan kérdést oldottak meg, amely sok évszázadon keresztül foglalkoztatta a tudósokat és a filozófusokat, azt, hogy miként képes az agy a környezetben való eligazodáshoz szükséges térképét megalkotni" – hangsúlyozza a bizottság közleménye.
A helymeghatározó rendszer első komponensét 1971-ben fedezte fel John E. Keefe, aki állatkísérletek során észrevette, hogy az agykéreg memóriáért felelős területén, a hippokampuszban mindig ugyanaz az idegsejttípus aktiválódik, amikor a patkány a helyiség egy bizonyos részén tartózkodott. Másfajta idegsejtek aktiválódtak viszont, amikor az állat a laboratórium egy másik szegletében tartózkodott. A kutató ebből arra következtetett, hogy e „térsejteknek” a környezet feltérképezése a feladata, írja az MTI összefoglalója.
2005-ben May-Britt és Edvard Moser az agy helymeghatározó rendszerének egy másik kulcsfontosságú elemét fedezte fel: az úgynevezett entorhinális (szagló) agykéregben megtalálták a koordinátarendszerbe szerveződött hálózati sejteket, amelyek lehetővé teszik a helymeghatározást és az optimális útvonal megtervezését.
A továbbiakban képalkotó berendezésekkel végzett kutatások, valamint az idegsebészeti műtéteken átesett betegek vizsgálata bebizonyította, hogy az emberi agyban is léteznek térsejtek és hálózati sejtek. Az Alzheimer-kórnak már a korai stádiumában sérül a hippokampusz, valamint az entorhinális agykéreg, így a betegek gyakorta eltévednek. Az agy helymeghatározó rendszerének megismerése segít megérteni a térbeli tájékozódás képessége elvesztésének mechanizmusát az Alzheimer-kórban szenvedőknél.