Index Vakbarát Hírportál

El bírja képzelni, hogy így dolgozik?

2014. október 30., csütörtök 11:01

A gyalogló munkaállomások nemcsak a fizikai erőnlétet javítják, de kedvező hatással vannak a dolgozók szellemi egészségére is – derítették ki az Indianai Egyetem és a Indianapolisi Purdue Egyetem (IUPUI) pszichológia tanszékének tanárai és diákjai.

„Az eredmények szerint a gyalogló munkaállomásoknak, függetlenül a vizsgált egyén edzettségétől és testtömegindexétől, komoly jótékony hatásuk van. Még akkor is, ha valaki nem edz és túlsúlyos, már rövidtávon is mind fizikai, mind pszichológiai előnyöket fog tapasztalni" - magyarázta Micheal Sliter, a tanszék tanársegéde.

A kutatás során 180 személyt vizsgáltak, akiknek számítógépes feladatokat kellett ellátniuk a négy különböző (gyalogló, álló, kerékpáros és ülő) munkaállomás egyikén – írja az MTI. Eredményeik szerint a gyalogló munkaállomáson dolgozó személyek éberebbek és elégedettebbek voltak, kevesebb stresszt és unalmat mutattak, mint társaik.

Érdekes, hogy a kerékpáros munkaállomást használók kevesebb elégedettségről és gyengébb teljesítőképességről tettek tanúbizonyságot. Sliter jelenleg olyan kutatást tervez, amely a gyalogló munkaállomások hosszú távú fizikai és pszichológiai előnyeit vizsgálja majd.

Rovatok