Index Vakbarát Hírportál

A sok kütyüzés nem tesz jót a szemnek

2014. december 8., hétfő 13:47

A különböző mobileszközök lehajtott fejjel történő nézegetésének olyan hatása van, mintha egy több mint húszkilós zsákot cipelnénk folyamatosan a nyakunkban. Mit okozhat a túlzásba vitt okostelefonálás, tabletezés? A Webbeteg.hu megkérdezett ortopédsebészt és a szemészt is.

Naponta átlagosan 2-4 órát töltünk mobilozással, okostelefonokon intézünk ma már majdnem mindent, de nem is gondolnánk, mennyire természetellenes szögben tartjuk ilyenkor a nyakunkat. Ez egy évben akár 1460 órát is jelenthet.

Egy korábbi kutatásban amerikai egyetemistákat kérdeztek arról, vajon tudják-e, mi áll a gyakori nyaki gerinc és csuklópanaszok mögött. A válaszokból kiderült, nem is gondolták, hogy a panaszok okozója leginkább a túlzott mobilozással és tabletezéssel összefüggő helytelen testtartás.

Mintál Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ ortopédsebész szakorvosa, sportorvos szerint a mobileszközök több helyváltoztatást tesznek lehetővé, mint az asztali számítógépek, azonban nem vesszük észre, hogy sokáig ugyanabban a pozícióban maradunk, úgymond kényszertartásban. Ebből adódnak aztán a problémák.

Otthon gyakran az ágyban használjuk a kütyüket, könyökölve, mereven tartva a vállat és a nyakat, illetve hanyatt fekve, magunk fölé tartva a gépet. Egyik testhelyzet sem kényelmes - mondja a szakorvos.

Amennyiben nélkülözhetetlen ezeknek az eszközöknek a használatuk, legalább figyeljünk oda arra, hogy tartsunk szüneteket, változtassunk testhelyzetet, időnként egyszerű nyújtógyakorlatokkal mozgassuk át a testünket, jót tesz még a masszázs és a relaxáció is. Megelőzni sokkal könnyebb a bajt, mint kezelni azt – tanácsolja Mintál.

A túl sok mobilozás a szemnek sem tesz jót

Az emberi szemnek nem esik jól, ha merednie kell egy pontra, egy adott távolságra. Fontos lenne időnként kinézni messzire, néha megállni és távoli dolgokra engedni rá a tekintetünket - tanácsolja Ungváry Lilla szemész.

A feszült, egyoldalú nézés kevesebb pislogást eredményez, ami szintén nem jó. A szem nem tud megújulni, nem nedvesedik, a pislogás adta sötétségben a fényérzékelő sejtek is megpihennek, feltöltődnek, és ha kevés a pislogás, ez is elmarad. Fontos, hogy menjünk ki a szabadba, nézzünk távolra, majd közelre, pislogjunk, gyönyörködjünk a természet színeiben és formáiban is, ne csak a virtuális képeket nézzük.

Rovatok