Index Vakbarát Hírportál

A vörös húsokban lévő cukor okozhat rákot

2014. december 30., kedd 22:47

Egy a vörös húsokban található cukorféle lehet a felelős több rákos daganatfajta kialakulásáért, állítják a University of California kutatói.

Azt már eddig is tudni vélték, hogy a túl sok vörös hús fogyasztása kapcsolatban lehet néhány rákos megbetegedés kialakulásával, de a pontos mechanizmust eddig még nem tárták fel. A most megjelent tanulmány szerint egy cukormolekula indíthatja be a kóros sejtburjánzást. A Neu5gc-nek keresztelt cukorféle vagy szialinsav egy sor emlősben (így a marhában, birkában és sertésben is) spontán termelődik és magas koncentrációban van jelen, az emberi szervezetben azonban nem található meg, így túlzott bevitele betegséget okozhat.

A kutatásban olyan egereket használtak, amelyek szintén nem termeltek Neu5gc-t. A kísérlet során olyan táplálékot kaptak, amely gazdag volt az említett cukorféleségben, és azt találták, hogy ennek következtében jóval hajlamosabbak lettek a különböző gyulladásokra és ötször nagyobb eséllyel alakultak ki bennük daganatok.

A kutatók azt állítják, hogy az emberi szervezet, ahogy az egereké, a számára ismeretlen cukorra immunválaszt ad, antitesteket termel és idővel pont ez a folytonos védekezés – ami gyulladásokat okoz – , rombolhatja a szervezetet, és a rák mellett érelmeszesedés és kettes típusú cukorbetegség is kialakulhat.

Rovatok