Index Vakbarát Hírportál

A napfény színe számít, nem az ereje

2015. április 20., hétfő 11:24

A Manchasteri Egyetem kutatói különleges kísérletben vizsgálták, hogy valójában mi befolyásolja az agyat: a fény erőssége vagy a színe. A kérdés az volt, hogy vajon a biológiai óránk a napsütés erősségével összefüggően működik, vagy a fény színösszetételének változása indít el egyes biológiai folyamatokat a testben.

A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi lesz a megoldás. A PLOS One-on közzétett tanulmány szerint a megfigyelt egerek agya jobban reagált a színösszetétel változására, mint arra, mikor a kutatók a fényerőt változtatták. Mesterséges égbolt használatával kiderült például, hogy az éjjeli állatok testhőmérséklete közvetlenül szürkület után a legmagasabb. Azonban ez csak akkor volt így, ha a műégbolt árnyalatait is helyesen állították be (a legmélyebb kéket is látták az állatok), ha csak a fényerősségen változtattak, a színösszetételen nem, az egerek nem ennek megfelelően viselkedtek, az agyuk nem jól dolgozta fel a környezetükből érkező jeleket, csak később vették észre, hogy rájuk sötétedett, itt az éjszaka.

A kutatás eredményeit később a hétköznapokban is fel lehet használni egy olyan fényterápiás eljárás kialakításához, ami valóban hatással van a szervezet bizonyos folyamataira.

Rovatok