Index Vakbarát Hírportál

Agyi áttéteseknél nem sokat ér a egy fajta sugárkezelés

2015. június 2., kedd 10:06

A koponya külső besugárzása nem javítja az agyi áttételes betegek túlélési esélyeit, ugyanakkor károsítja a memóriát, a kognitív funkciókat és a beszédet – közölték a Mayo Klinika és a Texasi Egyetem kutatói az Amerikai Onkológiai Társaság chicagói kongresszusán az MTI szerint.

Évente körülbelül 400 ezer rákos betegnél diagnosztizálnak agyi áttéteket, idegrendszeri metasztázisokat elsősorban tüdő- és emlőtumorok képeznek – írja az MTI. Az áttétek kezelése különbözik az elsődleges agyi tumorok terápiájától, a metasztázisok esetében mindenekelőtt sugársebészeti eljárásokat alkalmaznak: úgynevezett gammakéssel (nagyenergiájú gammasugárzással), célzottan semmisítik meg a rákos képződményeket, ezután a koponyát kisebb intenzitású besugárzásnak vetik alá.

Paul Brown, a Texasi Egyetem kutatója által vezetett vizsgálattal azt szerették volna kideríteni, hogy a teljes agy besugárzásának eredményei megérik-e a kockázatokat. A kutatásban 213 olyan beteg vett részt, akiknek agyában 1-3 áttétet fedeztek fel. A páciensek felét kizárólag sugársebészeti eljárással kezelték, míg a többieknél a terápiát a koponya besugárzásával egészítették ki. Három hónappal később a kombinált kezelésben részesült páciensek 92 százalékánál állapították meg a kognitív funkciók hanyatlását, míg az első csoportban ez az arány 64 százalékos volt.

„A mellékhatások jóval meghaladták a kombinált kezelés biztosította előnyöket" – fogalmazott Paul Brown. Mint Andrew Lassman, a Columbiai Egyetem docense, a New York-i Presbyterian Kórház neuroonkológiai részlegének vezetője rámutatott, e tanulmány nyomán az orvosok vélhetően ritkábban alkalmazzák majd a teljes agy sugárkezelését, ám az eljárás némely betegnél hatékony lehet. A tudós meggyőződése szerint további kutatások eredményeként olyan sugárkezelési módszereket sikerül majd kifejleszteni, amelyek nem károsítják a memóriát és a páciensek kognitív képességeit.

Rovatok