Index Vakbarát Hírportál

Miért futnak lassabban az idősek?

2015. szeptember 10., csütörtök 15:45

A fiatalabb futók gyorsabbak idősebb társaiknál, ezt a legtöbben el is intézik azzal a magyarázattal, hogy ez természetes velejárója az öregedésnek. Pedig ez nem így van. Tanulmányok mutatják ki, hogy az idősek más izmokat használnak futáshoz, mint a fiatalok.

A maratonfutás jelenlegi világrekordját egy harmincéves férfi tartja, majdnem egy órával futja le gyorsabban, mint a 70-75 éves korosztály. Ez utóbbi rekordot Ed Whitlock kanadai futó tartja, aki azóta felállította a 80-85 éves korosztály világrekordját is, de ilyen idősen már húsz perccel lassabban futotta le a távot.

Már korábbi tanulmányok kimutatták, hogy negyven éves korra csökken az aerob kapacitása, vagyis a szervezet egy percre jutó maximális oxigénfelvevő képessége. Minden eltelt évtizeddel további tíz százalékos a csökkenés. Egy hatvan évesnek tehát jóval nagyobb erőfeszítés ugyanaz a mozgás, mint 40-50 éves önmagának. De ez feltétlenül nem jelenti azt, hogy csökkennie kell a tempónak.

Még 2000-ben Paul DeVita kineziológia professzor társával, Tibor Hortobágyival közös tanulmányában kimutatta, hogy az idősek rövidebbeket lépnek, mint a fiatalok. Jóval kevésbé hagyatkoznak a sarkuk körüli izmokra, inkább a csípő környéki izmokat használják a mozgásnál. DeVita feltételezte, hogy futásnál hasonló lehet a helyzet, de nem volt rá bizonyítéka.

Egy új kutatásban 110 gyakorlott, 23 és 59 év közötti futó mozgását elemezték. Kiderült, hogy minden egyes évtizeddel nagyjából húsz százalékkal csökken a futók lépésének nagysága. Ráadásul a negyven év felettiek egyre kevesebb izmot használtak a láb alsó részéből. Főleg a sarok körüli izmok és a vádli szorult háttérbe.

Az idősebb futók jóval gyengébben rugaszkodtak el és nem is emelkedtek olyan magasra, mint fiatalabb társaik. Érdekes, hogy a futók esetében nem láttak növekedést a csípőizmok aktivitásában, mint ugye a sétálóknál. Emiatt lassultak le.

A láb alsó részének izmai gyorsabban öregednek, mint a test többi részén lévő izmok. Emiatt gyakoribb az Achilles-ín és a vádli sérülése idősebb korban, az említett izmok egyre sérülékenyebbek, törékenyebbek lesznek.

Rovatok