A parányi nanorészecskéket egyre többféle egészségügyi probléma kezelésébel próbálják hasznosítani a tudósok. Azzal is többen kísérleteznek, hogy a rák ellen hogyan lehetne küzdeni fémalapú nanorészecskékkel, de általában az vetett gátat a kutatásoknak, hogy a részecskék túl sokáig maradnának a szervezetben, így mérgező hatásuk lehetne. Egy friss tanulmány a Nature Communications folyóiratban egy olyan kutatást ismertet, amely megoldást jelenthet erre a problémára, mert az új módszer nemcsak hatékonyabbá tenné a rákgyógyszereket, de a nanorészecskék mérgező mellékhatását is kiszűrheti.

A kutatók folyékony gallium-indium ötvözetből készítettek ultrahanggal nagyjából 100 nanométeres átmérőjű részecskéket. Ezekhez ligandumokkal kapcsolták hozzá a doxorubicin nevű kemoterápiás gyógyszer molekuláit. Az apró részecskéket közvetlenül a véráramba fecskendezték, ahol addig utaztak, amíg nem találkoztak a rákos sejtekkel. Ezek a találkozáskor egy másik ligandum közreműködésével elnyelték a nanorészecskéket, így az általuk szállított rákgyógyszert is.

A módszer hatékonyságát a kutatók petefészekrákos egérmodelleken tesztelték. Arra jutottak, hogy doxorubicin a szokásosnál sokkal hatékonyabb volt a rákos sejtek ellen, mint a hagyományos módszerekkel a szervezetbe juttatva – annyival hatékonyabb, hogy a kutatók el is nevezték a részecskéket nanoterminátoroknak.

A fém a kutatók szerint mindössze pár nap alatt ki is ürül a szervezetből. Ennek ellenére 90 napon keresztül figyelték az egereket, de semmilyen mérgező mellékhatást nem találtak.

A módszer további előnye lehetne, hogy a nanorészecskéket olcsón és egyszerűen elő lehet állítani, így nem okozna problémát a tömegtermelés. A mostani kutatás még csak a módszer működőképességének a bemutatását szolgálta, de a kutatók szeretnék a közeljövőben elkezdeni a komolyabb állatkísérleteket is.