Áltudományok és bizonyítékokon alapuló orvoslás – ezzel a beszédes címmel szervezett félnapos ülést a Magyar Tudományos Akadémia szerdán. Az MTA-tól régóta és sokan várták a határozott állásfoglalást az alternatív- vagy természetgyógyászattal, a homeopátiával, és úgy általában a bizonyítékra alapozó tudományokon kívül eső módszereket használó orvoslással kapcsolatban. A meghívó alapján pont ezt lehetett várni a mostani üléstől, az összefoglaló szerint ugyanis az előadások segítségével megismerhettük „az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalásait, majd a téma etikai és jogi hátterét”.
„Ősi jelek testre rajzolva, gyökércsakrára rezonáló torokhang éneklése – ez mind előkerül pár perc keresés után” – kezdte megnyitóját Lovász László, az MTA elnöke, aki szerint virágkorukat élik az áltudományos tanokra és a titokzatos, ősi tudásra épülő, de valójában hatóanyag nélküli szerek. Az emberek egyre jobban csodás gyógyulást várják, a hit és a vélt tudás veszi át a tudomány és a bizonyítékokon alapuló tudás helyét, ha valaki beteg.
A szerda délutáni előadássorozat érdekessége az volt, hogy az MTA végre valóban szembe mert nézni azzal, hogy míg ez a helyzet valóban tarthatatlan, a kialakulásban az Akadémiának, mint a magyar tudomány legmagasabb szervének komoly szerepe van. Ráadásul azt is el kellett ismerni, hogy a kihívás megoldása sokkal összetettebb annál, mint hogy kimondjuk:
Az előadások évek óta most először léptek túl azon, amit az MTA az elmúlt években tulajdonképpen csinált, ha az áltudományos tanokkal szemben kérte valaki a szervezet segítségét. Az nem teljesen új, hogy a hivatalos álláspont szerint a homeopátia, a kiegészítő orvoslás és a természetgyógyászat nem helyettesítheti a tudományos alapokon nyugvó orvostudományt, azonban igazán markáns véleményt sosem sikerült igazán megfogalmazni.
Most az is kiderült, hogy miért. Amikor az 1980-as évek végén először kerültek be a köztudatba a máig népszerű ezoterikus tanok, keleti alapú orvoslások és az egyéb, furcsa gyökerű gyógykezelések, a magyar kutatók egyszerűen képtelenek voltak harcolni a jelenséggel. Egyrészt talán nem is látták, milyen horderejű dologról van szó, másrészt nem voltak felkészülve arra a fajta agresszív, a tényeket és a szabályokat figyelmen kívül hagyó vitastílusra, amit ma már mindenki ismerhet, aki legalább egyszer jelezte egy ismerősének a Facebookon, hogy nem, a százezer forintos mágnes nem gyógyítja az övsömört.
Most már talán késő ezen keseregni, de a kutatók legalább odáig eljutottak, hogy ha fel akarják venni a versenyt az internetet zseniális módon kihasználó kuruzslókkal, a tudománynépszerűsítés lehet a legfontosabb eszközük. Ugyanakkor a kétely önmagában nem elég.
Az alternatív gyógyászat elleni küzdelemnek ugyanis fontos eleme az az etikai kérdés, hogy mennyire szabad tiltani valamit, aminek központi elemét a tudományos alapú orvoslás is használja. Az előadásokon elhangzott: csak azért, mert a tudomány a placebóhatáson túli gyógyító hatás alapján méri egy-egy gyógyszer vagy gyógymód hatékonyságát, a placebó nagyon is hatékony dolog.
Vagyis nagy kérdés, hogy szabad-e a tudománynak elkaszálni valamit csak azért, mert az általa nem elég jónak tartott eredményeket ér el.
Főleg azért nem, mert számos kísérlet és tanulmány bizonyítja, hogy az emberek igenis igénylik, hogy a gyógyítás ne csak szimpla kémiai-biológiai folyamat legyen, a gyógyszerek mellett igény van pszichológiai eseménysorra is. Az emberek sokszor olyan kérdéseket tesznek fel, főleg a súlyos betegségek esetén, amelyekre az orvosok nem tudnak választ adni. Ezért lehet az, hogy még a lehető legjobb és legmodernebb kórházi ellátásnak is az a vége néha, hogy a betegség ugyan elmúlik, de páciens megváltozott. Kialakul egy igény egy, a test mellett a lélek gondjait is gyógyító megoldásra, és ez az, amit az alternatív módszerek meg tudnak adni.
Mint kiderült, talán nem is feltétlenül baj az, hogy erre az igényre ma már van a hivatalos egészségügyi rendszeren kívüli válasz. Eleve, minél többet tudunk a betegségekről, annál nehezebb megállapítani azt, mit is jelent az egészség. Még az MTA kutatói szerint sem tartható az, hogy a társadalombiztosítási rendszerekbe mindenki a jövedelme alapján fizessen be, de a szükségletei szerint részesüljön a közösből. Már csak azért sem, mert
A probléma azzal van, hogy az alternatív módszerek alkalmazói között jóval kevesebb az önzetlen, a gyógyítást, és nem a saját gazdagodását szem előtt tartó ember. Azzal önmagában nincs baj, hogy valaki a fősodortól eltérő választ próbál adni (vagy eleve olyan kérdést próbál megválaszolni, amivel a gyógyító orvostudomány jellegéből adódóan nem nagyon foglalkozik), viszont az már komoly probléma, amikor valaki visszaél ezzel a helyzettel. „Az emberek inkább hisznek a semmiben, mint hogy semmiben se higgyenek” – került ki a kivetítőre Nietzsche híres mondása, ami elég találóan jellemzi a magyar egészségügy illetve a magyar emberek egészségtudatát.
Az állami egészségügy gyengülése, illetve a magánszolgáltatások felfutása tehát mind közgazdasági, mind egészségügyi okból érthető, így talán célszerűbb más irányból megközelíteni azt a kérdést, hogy mennyi teret kell hagyni az alternatív, kiegészítő gyógyászatnak. Az MTA szakemberei szerint négy fontos szempont lehet a tiltás-engedélyezés átgondolásánál.
Ha tehát valaki azt várta, hogy az MTA azért rendez tudományos előadássorozatot, hogy nyílt színen nyeljék le az elefántcsont-torony kapujának kulcsát, mintegy jelezve, hogy teljesen elzárkóznak a hivatalos, tudományos orvoslás mellett létező dolgoktól, annak a valakinek csalódnia kellett.
Meglepően nyílt és őszinte párbeszéd jöhet a jövőben, természetesen úgy, hogy közben azért a folyamatok végén a bizonyított, tudományos alapokkal rendelkező, a jó ügyet segítő megoldások találjanak utat a hétköznapokba. Ez utóbbit jelzi az is, hogy elhangzott: az MTA kezdeményezi a nemzetközi és hazai szakmai állásfoglalások felülvizsgálatát, hogy kiderüljön, tényleg helyes-e például, hogy gyógyhatásúnak mondott, de valójában legfeljebb a placebó erejét rejtő szerek zöld utat kaphatnak csak azért, mert bár nem használnak, ártani sem ártanak.