Index Vakbarát Hírportál

A rákos ikrek testvére is veszélyben van

2016. január 6., szerda 16:02

Egy hosszú távú új tanulmány szerint ha az ikerpár egyik tagja rákos, a testvérének is az átlagnál nagyobb eséllyel lesz daganatos betegsége – írja az MTI. A kockázatnövekedés mértéke egypetéjű ikreknél 14, kétpetéjűeknél 5 százalék. Az eredményeket a Journal of the American Medical Association legújabb számában ismertették.

A rák vizsgált 23 fajtája közül 20-ról azt állapították meg, hogy ha az egyik ikernél rák alakult ki, a testvérénél az átlagnál nagyobb eséllyel jelentkezett ugyanaz a rákfajta. Ez a prosztata-, bőr-, mell-, petefészek- és méhrák változatainál bizonyult igaznak. A tanulmány azt is kimutatta, hogy azoknak a pároknak, amelyeknek mindkét tagja rákos lett, több mint kétharmadánál a rák eltérő fajtáit diagnosztizálták.

A kutatást vezető Lorelei Mucci, a bostoni Harvard Egyetem professzora elmondta, hogy a rák sok fajtája – a mell, a méh, a prosztata, a here, a vese, a petefészek és a bőr daganatai kockázatának 30-60 százaléka – mögött állhatnak genetikai okok. Az elemzés az örökölhetőséget magasra, 58 százalékosra becsülte a melanóma, vagyis a bőrrák agresszív, rosszindulatú formája, és 57 százalékra a prosztatarák esetében.

Azt is kimutatták, hogy az ikerpárok melanómakockázatának 42 százalékáról tehetnek környezeti tényezők. Ezek a párosok tagjainál különbözők lehetnek: más lehet az időtartam, amennyit UV-sugárzásnak kitéve töltöttek, más lehet a napégéseik száma is, és az sem biztos, hogy a dohányzási szokásaik azonosak voltak. (Azt is megállapították, hogy a tüdőrák és a közös környezeti tényezők között volt a legszorosabb a kapcsolat, ami valószínűleg a hasonló dohányzási szokások számlájára írható.)

Arra nem találtak bizonyítékot, hogy az olyan környezeti-életmódbeli tényezők, mint az azonos gyermekkori étrend, ivóvíz vagy családi jövedelem befolyásolták volna a melanóma kockázatát.

A vizsgálatban mintegy 80 ezer egypetéjű és nagyjából 123 ezer kétpetéjű, de azonos nemű dán, finn, norvég és svéd ikerpárt követtek 32 éven át, 1943-tól 2010-ig. Ezalatt 27 ezer rákos megbetegedést diagnosztizáltak, ami nagyjából megfelelt az északi országokban élő ikrek rákos megbetegedései arányának.

Az egypetéjű ikrek azonos géneket örökölnek, a kétpetéjűek ikrek, mint általában a testvérek, fele-fele arányban osztoznak az azonos géneken. A rák családi kockázatának becslése abban segíthet, hogy ha például egy páciens bátyjánál hererákot diagnosztizálnak, akkor nála is jelentősen megnő a betegség esélye, tehát a gyakori szűrésekből előnye származhat.

Rovatok