Index Vakbarát Hírportál

Zikavírus ölhetett meg egy magzatot

2016. február 17., szerda 17:08

Zikavírus miatt halhatott meg az anyaméhben egy magzat Rio de Janeiróban. A járvány kitörése óta ez az első ilyen eset.

Az MTI a brazil Globóra hivatkozva azt írja: a 34 éves anya terhessége teljesen normálisan alakult, ám hat hónaposan zikavírus fertőzte meg, majd egy vizsgálat során kiderült, hogy a magzat tíz napja halott. A legutóbbi, december 25-én végzett ultrahangvizsgálat még nem mutatott semmilyen eltérést. Jelenleg a Fiocruz Intézet szakemberei vizsgálják, szerepet játszott-e a magzat halálában a zikavírus.

A terhesség harmadik hónapja után gyakrabban fordulnak elő vetélések, mint azt sokan gondolják. Ennek okai lehetnek különböző fertőzések, génhiba, torz fejlődés vagy akár az anyát érő túl sok stressz. Sok esetben felderítetlenek maradnak az okok.

Az utóbbi időben azonosították a zikavírust olyan csecsemők agyában, akik torz koponyával születtek, ami alapján erős a gyanú, hogy összefüggés van a vírus és a mikrokefália, vagyis a kóros kisfejűség között.

Múlt héten szlovén kutatók tártak fel tudományos bizonyítékot a zikavírus és a kisfejűség közötti kapcsolatra: a tudósok egy abortált magzat rendellenesen kicsi agyában azonosították a vírust. Brazil kutatók is bejelentették, hogy bizonyítékul szolgáló vizsgálatokat végeztek. A vírust a születésük után nem sokkal elhunyt csecsemők gyulladt agyszövetében mutatták ki, ám az még nem világos, hogyan működik a kórokozó.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb ismeretei szerint a magzatoknál kisebb eséllyel alakul ki a kóros kisfejűség, ha az anya csak a terhesség hatodik hónapja után fertőződik meg a zikavírussal.

Világjárvány lehet a zika a WHO szerint

Közben Brazília és az Egyesült Államok 800 nő és gyermeke vizsgálatával akarja előmozdítani a zikavírus kutatását. A Paraná államban dolgozó kutatócsapatban az amerikai járványügyi hivatal (CDC) 17 szakértője és a brazil egészségügyi minisztérium 9 tudósa vesz részt, munkájuk a tervek szerint ötven napig tart, eredményeiket áprilisban mutatják be.

A WHO nemzetközi akciótervvel akarja megfékezni a zikalázat, amely eddig negyven országban ütötte fel a fejét. Brazília a legsúlyosabban érintett ország. A szervezet szerdai genfi közlése szerint a fertőzötteknek jobb orvosi ellátást kell biztosítani és minél hamarabb ki kell fejleszteni az oltóanyagot. A járvány a jövőben világszerte elterjedhet a WHO szerint, mivel egyre bővül a vírust hordozó szúnyogok élettere a klímaváltozás, a városok gyors növekedése és a globalizáció miatt.

Az Európai Unió a zikaláz kutatását tízmillió euróval támogatja - közölte Marcelo Castro brazil egészségügyi miniszter. Brazília és az Egyesült Államok közösen dolgozik egy oltóanyag kifejlesztésén, ehhez becsléseik szerint két évre van szükség.

Másfélmillió fertőzött csak Brazíliában

Az Aedes aegypti szúnyog által terjesztett kórokozó Brazíliában fertőzött meg a legtöbb embert, 2015 óta másfélmilliót. A brazil egészségügyi minisztérium szerint október óta több mint 4000 mikrokefália-gyanús kisbaba született az országban, közülük 462 bizonyítottan e betegségben szenved. A brazil hatóságok kiterjedt kampányt indítottak a járvány visszaszorítására: 220 ezer katonát mozgósítottak a szúnyog élőhelyeinek kifüstölésére, és több milliónyi röpcédulát is szétosztottak a lakosság tájékoztatására.

Rovatok