Index Vakbarát Hírportál

Felnőtteknél is okozhat agykárosodást a zika

2016. március 11., péntek 12:53

Felnőttnél is okozhat súlyos agykárosodást a magzati agykárosodással összefüggésbe hozott zikavírus, figyelmeztettek francia kutatók. A szakemberek egy 81 éves férfi esetét ismertették a The New England Journal of Medicine orvostudományi folyóiratban. A férfit januárban vettek fel egy Párizs környéki kórházba röviddel az után, hogy visszatért egy hónapos csendes-óceáni hajóútjáról, írja az MTI. A heveny lázas, részlegesen bénult, félkómás állapotban lévő férfinél meningoencephalitist diagnosztizáltak, vagyis az agyhártyák betegsége átterjedt az agyállományra is. Az orvosok a férfi gerincvelőjében mutatták ki a zikavírust. 

Tudomásunk szerint ez az első ilyen bemutatott eset, mondta Guillaume Carteaux, a tanulmány társszerzője, a beteget kezelő orvos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A zikavírus jelenléte nem bizonyítja azt, hogy ez a vírus okozta a betegséget, más fertőző (vírális és bakteriális) okokat kizártak ebben az esetben. 

Azóta javult az állapota a betegnek, aki az Új-Kaledóniát, Vanuatut, a Salamon-szigeteket és Új-Zélandot érintő a hajóút során jó egészségnek örvendett.

Egy másik francia orvoscsoport a Latin-Amerikában és a karibi térségben járványszerűen fellépő zikavírust a gerincvelőgyulldással (mielitisz) hozta összefüggésbe. Egy Guadeloupe karibi szigeten élő 15 éves lánynál mutatták ki zikavírust a vérben, vizeletben és a gerincvelő-folyadékban. 

A zikavírust Latin-Amerikában főként az úgynevezett egyiptomi csípőszúnyog terjeszti. A felnőtteknél enyhe lefolyású megbetegedést, zikalázat okozó vírus a gyanú szerint kisfejűséget (mikrokefáliát) okozhat magzatoknál, valamint előidézheti az életveszélyes bénuláshoz vezető Guillan-Barré-szindrómát is, de egyelőre egyik összefüggésre sincs megdönthetetlen tudományos bizonyíték.

Rovatok