Soha nem iszom eleget. A vonatkozó adatok szerint messzebb vagyok az optimális folyadékbevitel egészségügyi határértékétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Előző életemben alighanem kétpúpú teve (Camelus bactrianus) lehettem, de nincs mit tenni, ennyire ritkán vagyok szomjas. De sosem fenyegetett a kiszáradás, vizelettartási problémáim sincsenek, és az elmúlt években a fejfájással járó másnaposságok is elkerülnek.

Mégis úgy döntöttem, hogy pusztán kíváncsiságból, egy hasonló emberkísérletet követve harminc napon át naponta megiszom egy gallon vizet. Meg minden mást, amit még megkívánok.

• Hogy miért pont 1 gallon?

Miért nem jó az SI mértékegység? Sokkal célszerűbb tízzel osztható-szorozható egész számokkal dolgozni. A fogyasztást is pontosabban nyomon lehetne követni a mindenfelé használt ásványvizes palackokkal. Az európai agy számára a gallon 3,78 literes űrtartalma idegen, taszító mennyiségnek tűnik (ráadásul ez az amerikai szám, mert a brit gallon 4,54 liter). Pedig nem bonyolult a konverzió: kétszer másfél liter palackozott víz, meg két vizespohárnyi ráadás, egy lendülettel felhajtva – ez nagyjából egy gallon.

És hát kár lenne tagadni a hanyatló nyugat befolyását. Hiába könnyebb a metrikus rendszerben számolni, aki egyszer vett kis üveges üdítőt Amerikában, rögtön megérti, hogy mi értelme az egésznek. Ennek az űrtartalma 20 uncia, majdnem 6 deciliter, vagyis picit több, mint az európai félliteres, és pont annyi, amennyi egy tisztességes szomjoltáshoz kell. Sokkal emberközelibb űrmérték, mint a liter meg a fél liter. A gallonhoz is hasonló reményeket fűzök.

Sürgős feladatnak tartom, hogy négy egész két-három tizedes poharakat készítsenek és azokat az egész Földön, főképpen a vendéglátó helyeken rendszeresítsék. Ez körülbelül az az italmennyiség, amelyet az ember legszomjasabb pillanataiban megiszik. Ez a mérték. [...] Szabja meg a bor a pohár mértékét, ne pedig a pohár a borét. Ez követelésem lényege.

– írja Hamvas Béla A bor filozófiájában.

• Ki lehet bírni úgy, hogy csak vizet iszunk?

Nyilván, elvégre a börtönökben is a kenyér és a víz az alapélelmiszer, ezeket korlátlan ideig lehet undorodás nélkül fogyasztani. Talán mert nincs íze, ezért nem kötődik az ízmemóriához, így túltolni sem lehet. (Egy cikk szerint Warren Buffett élelmiszer-ipari részvényvásárlásai azért olyan sikeresek, mert csak olyan termékekbe fektet, amik nem hatnak az ízmemóriára – például a Coca-Cola és a Heinz termékeibe.)

De, hogy kevésbé érezzem a kísérletet önfeláldozásnak, annyi engedményt teszek, hogy nem tartóztatom meg magam semmilyen más folyadéktól. Az alkoholtól, attól igen: számomra ez lesz a legkisebb áldozat, és mivel az alkohol vízhajtó, igencsak torzítaná a végeredményt. De kávét, teát vagy gyümölcsleveket ezután is fogok inni. (A kávé is vízhajtó, tudom, de annyi baj legyen: lesz mit hajtania.) Sőt, akár szénsavas üdítőket vagy energiaitalt is, ha éppen azt kívánom. Bár ennyi víz után szerintem nem fogom kívánni. Mert bármi mást csak akkor fogok inni, ha az nem megy a vízkvóta rovására.

• Nem lesz ez sok?

Dehogy, sőt, a dietetikusok szerint épp az a probléma, hogy se télen, se nyáron nem iszunk eleget. A táplálkozástudomány ugyan távoli hasonlóságot mutat a boszorkánysággal (kérdezzenek meg két szakértőt, két tök különböző tanácsot fognak adni), és nagyjából annyira egzakt tudomány, mint a pszichológia, de az tény, hogy a rendszeres vízpótlás biztosítása nagyon fontos, főleg nyáron.

14 éves kor fölött 2-2,5 liter folyadékot ajánlott meginni. Egy másik számítás szerint minden 10 kilogrammnyi testtömegre 0,4 liter vizet érdemes fogyasztani. Az én 85 kilómmal számolva ez napi 3,4 liter vizet jelent, vagyis csaknem az optimális folyadékmennyiséget tűztem ki célul. Az az egy vizespohárnyi extra lesz a ráadás, de ennyi túlfogyasztást nyilván kibír a szervezetem.

Viszont csak tiszta ásványvizet inni nem szeretnék. Életem egyetlen vesegörcsét a túlzásba vitt ásványvízfogyasztás okozta, úgyhogy már csak ezért is variálni fogok a különböző folyadéktípusokkal. Forrásvíz, csapvíz, kávé, tea – ami csak belefér.

Tehát nagyjából erre készülök. De mire számítok?

• Fittebb, kipihentebb, energikusabb leszek.

Láttam már gyógyszerreklámot, ahol a fogyasztó olyan tüneteket produkált két szem C vitamintól, hogy attól egy ecstasydíler szeme is könnybe lábadt volna. Meg olyat is, ahol a tusfürdő használata spontán orgazmust okozott a zuhanyozó nőknél. Ezeket is kétkedve fogadtam, ahogy azt is, hogy napi 1 gallon víztől olyan energikus leszek, mint egy gyógynövénykivonaton tartott Nagy Sándor (aka. Béres Alexandrosz), de ha nem sírva kell elvergődnöm a kávéfőzőig reggelente, már megéri. A beszámolók szerint a terápia után olyan jól fogom érezni magam, mint még soha.

Vagy legalábbis úgy fogok kinézni.

Mivel azonban csaknem napi húsz liter Evian vizet iszom, és rendszeresen látogatom a szoláriumot, egyetlen görbe éjszaka még nem látszik meg az arcszínemen, sem az arcbőröm tónusán. Változatlanul jó színben vagyok. Három csepp Visine-től a szemem is kitisztul. Egy csomag jégtől pedig ismét feszes a bőr. Mindent összevetve: szarul érzem magam, de jól nézek ki.

– monologizál Patrick Bateman az Amerikai Psychóban.

Mondják, hogy a rendszeres vízivás a bőrre is fantasztikus hatással van. A magamé miatt egyelőre nem aggódom, mert van annyira finom, hogy a Louis Vuitton limitált szériás, túlárazott pénztárcákat készíthetne belőle. Sőt, ha tovább finomodnak az arcvonásaim, olyan kisimult leszek, mint egy Square Enix-karakter.

• Megismerek egy csomó vadonatúj folyadéktípust.

Amikor felkészültem az emberkísérletre, még nem tudtam, mivel fogom stimulálni az ízlelőbimbóimat, de aztán elképedve fedeztem föl, hogy a palackozottvíz-ipar már jóval előttem jár. Gyümölcsízű vizek, szénsavas, enyhe és mentes vizek, kis üveges keserűvizek, palackozott forrásvizek, aromákkal és ízfokozókkal dúsított vizek. Előbb telik le a harminc napos határidő, mint hogy minden márka minden termékébe beledughassam a nyelvem.

• Hiperventillálni fog az emésztésem.

A beszámolók alapján számítok rá, hogy többet fogok pisálni, mint a territóriumuk határait jelölgető kan tigrisek. Persze, ahogy jön a kánikula, valószínű, hogy a megivott víz nagy részét bőrön át fogom elpárologtatni, de jobb, ha mindig lesz a közelemben egy nyilvános vécé, vagy készpénz, amiből kifizethetem a közszeméremsértési bírságot.

• Növekedni fog a szomjúságérzetem.

A hasonló emberkísérletek résztvevői mind beszámoltak hasonlóról. Most, a terápia első napján ebből még semmit sem érzek. A szomjúságérzet állítólag már a kiszáradás jele; elvileg nem szabadna addig várnunk az ivással, amíg ez bekövetkezik.

Egy, az egész életét sivatagban töltött beduinnál nyilván magasabb a szomjúság toleranciaküszöbe, mint egy légkondihoz és magas páratartalomhoz szokott kaliforniai filmproducernél. Kulturálisan az utóbbihoz, folyadékveszteség-tűrés terén az előbbihez állok közel. Viszont amint a szervezetem megérzi a rendszeres vízivás jótékony hatását, állítólag követelni fogja az utánpótlást, és nem győzöm majd szárazra szívni a Vízműveket.

Hát, kíváncsian várom. Most megyek, bedobok egy pofa szénsavmentest.