Index Vakbarát Hírportál

Petesejtfagyasztással ösztönzik a népszaporulatot Japánban

2016. június 16., csütörtök 19:28

A csibai prefektúrában a helyi önkormányzat támogatásával most először fagyasztották le egy, a húszas éveiben járó fiatal japán nő petesejtjeit egy későbbi terhességhez – írja az MTI.

A programot a helyi kormányzat azért támogatja, hogy megállítsák a születések számának csökkenését. A Juntendo egyetemi kórház és a helyi önkormányzat egy csütörtöki sajtókonferencián elmondta, hogy hamarosan 11 másik nő petesejtjeit is lefagyasztják.

A kórház tavaly július óta kutatja, milyen hatással van a petesejtre a fagyasztás, és hogy hogyan lehetne ezzel a módszerrel megállapítani a népességcsökkenést. Az etikai bizottság márciusban négy nő petesejtjeinek lefagyasztását engedélyezte. Több mint negyven nő vett részt a kórház tanfolyamán, amelyen tájékoztatták őket a projektről és az eljárásról.

Kikucsi Ivaho professzora szerint a petesejtek lefagyasztása nem garantálja a teherbeesést, de így is rengetegen jelentkeztek a programra. Sokan közülük egészségügyi problémájuk miatt sürgető helyzetben vannak. A petesejteket legfeljebb 45 éves korukig használhatják fel gyermekvállaláshoz.

Urajaszu 2018 márciusáig összesen 90 millió jennel, nagyjából 224 millió forinttal támogatja a projektet. Egy nőnek jellemzően 500-600 ezer jent (1,3-1,6 millió forintot) kell fizetnie a  petesejtjei lefagyasztásáért és megőrzéséért. A város támogatásával ez az összeg százezer jen (271 ezer forint) körüli összegre csökkenhet.

Rovatok