Index Vakbarát Hírportál

Gutaütés? Nintendózzon!

2016. június 28., kedd 13:58

Kanadai kutatók szerint az egyszerű kártyajátékok is segíthetnek a stroke-on átesett betegek állapotának javulásában – írja az MTI.

A Lancetben közölt tanulmány szerint a kártya sokat javított a betegek mozgási képességein, de a bingózás és a Nintendo Wii játékkonzol is segített a felépülésükben. A kutatók azt vizsgálták, hogy a stroke-os betegek rehabilitációjában egyre gyakrabban használt virtuálisvalóság-játékok hatékonyabbak-e a felső végtagok mozgási képességeinek fejlesztésében, mint a hagyományos játékok.

A kutatáshoz 141 pácienst toboroztak, akik nemrég estek át stroke-on, és ez vagy az egyik, vagy mindkét karjuk mozgását károsította. A betegek véletlenszerűen kiválasztott felét Wii-vel fejlesztették, a többiek pedig hagyományos játékokat játszottak, például kártyáztak. Miközben az összes beteg megkapta a hagyományos stroke-os utókezelést, két hét alatt tíz alkalommal egy-egy óráig játszottak Wii-vel vagy kártyáztak.

A kutatók szerint mindkét csoport mozgási képességei jelentősen javultak a második hét végére, és ugyanezt tapasztalták négy héttel később is.

A tanulmány készítői megjegyezték, hogy mindkét társaság egyformán jól járt, bár azt nem határozták meg, hogy a betegek állapotában bekövetkezett javulásban mekkora része volt a hagyományos orvosi kezelésnek. Ugyanakkor korábbi kutatások arra utalnak, hogy stroke esetében a több kezelés nagyobb fejlődéssel jár.

Mindannyian szeretjük az új technológiát. Van is egy olyan tendencia, hogy az új technológiát jobbnak gondoljuk a régi stratégiánál, de megesik, hogy nem így van. A tanulmányban arra az eredményre jutottunk, hogy az egyszerű rekreációs tevékenységek, amelyeket bárhol végezhetünk, legalább olyan hatékonyak lehetnek, mint a technológia.

– mondta Gustavo Saposnik, a torontói St. Michael Kórház kutatója.

A stroke vagy akut agyi érkatasztrófa – a köznyelvben gutaütés, szélütés – az agy vérellátásának lelassulásából eredő működészavar. Tünete lehet a test egyik oldalának lebénulása, a beszédzavar, az értelemzavar, a szédülés és a látásvesztés is.

Rovatok