Index Vakbarát Hírportál

A tiltás nem jó módszer az internetfüggőség ellen

2016. július 31., vasárnap 10:47

Az internetfüggőség fokozatosan alakul ki, ezért fontos, hogy a gyerekek a szülővel együtt tanulják meg az internet használatát, közös élményvilágot teremtve – tanácsolta Kalamár Hajnalka pszichológus vasárnap reggel az M1-en.

Kalamár szerint a szülők vagy tiltják és minimumra szorítják az interneten töltött időt, vagy legyintenek rá. A leghasznosabb hozzáállás viszont éppen a köztes magatartás. A szakértő szerint nem az a kérdés, mennyi időt tölt a gyerek a számítógéppel, hanem az, hogy mi történik ez alatt az idő alatt. A szülő részt tud venni ebben az időben úgy, hogy megbeszéli a gyerekkel, mit néz, mivel játszik. Ehhez viszont a szülőnek nagy mértékben alkalmazkodnia kell az új technológiákhoz, neki is meg kell tanulnia használni azokat – idézi a pszichológust az MTI.

Súlyos következménye az internetfüggőségnek Kalamár szerint, hogy a szülők megkérdezése helyett a gyerekek mindennek az interneten néznek utána. Ezzel szerinte az a gond, hogy a gyerekben kialakul egy téveszme, hogy minden szükséges információt az internetről szerez meg, de valójában nem tudja azt kezelni.

A pszichológus szerint a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a szülők is gyakran elektronikus bébiszitternek használják a számítógépet, azaz amíg azzal foglalkozik a gyerek, addig a szülő nyugodtan tudja tenni a saját dolgát.

Rovatok