Egy férfiaknak szánt fogamzásgátló klinikai vizsgálatait a mellékhatásokra hivatkozva állították le, holott ezek még így is alacsonyabbak voltak, mint néhány, nőknek adható, legálisan forgalmazott készítményé. Egyesek szerint erről a hímsovinizmus tehet, de ez nem igaz. Sok férfi szívesen használná a készítményt, de amíg a szakértők túl magasnak ítélik a kockázatot, nem lesz rá lehetőségük.
Az elmúlt évtizedekben a kutatók sokszor próbálkoztak férfiaknak szánt fogamzásgátló fejlesztésével. A nők már évtizedek óta hozzáférhetnek hasonló készítményekhez, de a férfiak számára csak három módszer maradt a nemkívánatos terhesség megelőzésére: az óvszer, a vazektómia (sterilizáció), illetve az igen bizonytalan megszakított közösülés. A férfiaknak szánt hormonális fogamzásgátlók fejlesztése évtizedek óta zajlik, de máig nem készült belőlük kereskedelmi forgalomba került termék.
A közelmúltban klinikai vizsgálatokat végeztek egy ígéretesnek tűnő készítménnyel. A célzott injekcióként beadható férfi fogamzásgátló elképesztő eredményeket hozott: 96 százalékos hatékonysággal előzte meg a terhességet. Bár a gyógyszer csökkentette a spermiumszámot, és ezzel a megtermékenyítés esélyét, a vizsgálatokat egy független bizottság idő előtt leállította. Úgy ítélték meg, hogy a potenciális mellékhatások nagyobb kárt okozhatnak, mint amekkora haszonnal a gyógyszer bevezetése járna.
Hogy mik voltak a mellékhatások? Hangulatváltozás, depresszió, helyi fájdalom az injekció beadása után, libidóváltozás. Ha ezek a tünetek ismerősnek tűnnek, az nem csoda:
Pár példa, hogy mivel kell megküzdenie a születésszabályozást választó nőknek:
Ezeknek a készítményeknek és eszközöknek a forgalmazását jóváhagyta az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA). Ma is kaphatók, ma is használják őket, és a mellékhatásaik nagyjából ugyanazok, mint annak a férfiaknak szánt fogamzásgátló készítményé, aminek a klinikai vizsgálatait leállították. Senki nem mondta, hogy a hasznossága nem kompenzálja a kockázatokat.
A Magyarországon kapható készítmények sem kevésbé kockázatosak. A Házipatika gyűjtése szerint a fogamzásgátlók tíz leggyakoribb mellékhatása: menstruációk közti vérzés, hányinger, a mellek érzékenysége, fejfájás, hízás, hangulatingadozás, elmaradó menstruáció, libidócsökkenés, hüvelyi folyás. Szélsőséges esetekben hasi, gyomortáji fájdalom, mellkasi fájdalom, erős fejfájás, homályos látás vagy vakság, esetleg a láb duzzadása is felléphet – aki ilyet tapasztal, azonnal hagyja abba a gyógyszerszedést, és forduljon orvoshoz, mert ez súlyos problémára is utalhat.
Nem véletlen, hogy sok nő nem vállalja ezt a kockázatot. Egy 2000-es tanulmány szerint csaknem 40 százalékuk felhagynak az egyes fogamzásgátló módszerekkel. Egy másik, összesen egymillió nő bevonásával végzett tanulmány más összefüggésre világított rá: arra, hogy
A tanulmány módszertanát számos kritika érte, de az eredmények egyértelműen mutatják, hogy vannak nők, akiknek a családtervezéskor a szellemi épségük és a reprodukciós szabadságuk közül kell választaniuk.
A férfi fogamzásgátlással más a helyzet. Nekik elvileg ugyanakkora a felelősségük a családtervezésben, a születésszabályozás mégis a nőkre hárul. Kényelmes így, hiszen ez az önérdekük: az ő testükről, az ő felelősségükről van szó. Ha a szabályozás nem működik megfelelően, ők viselik a következményeket. A férfiaknak marad a sterilizáció, a koton, a megszakítás – esetleg csomót köthetnek rá. Csakhogy az óvszer kevésbé hatékony a terhesség megelőzésében, mint a méhen belüli fogamzásgátló eszközök vagy a nők számára gyártott tabletták, így a többség valószínűleg a biztos megoldásokhoz fog nyúlni.
A Broadly cikke részletesen bemutatja a hormonális fogamzásgátlók fejlesztését. A cím is sokatmondó: A fogamzásgátló-mellékhatások eltitkolásának rasszista és szexista története. A hormonális fogamzásgátlók első generációjával Puerto Ricóban végezték az első kísérleteket, még az 1950-es években. A biológus Gregory Pincus felfedezte, hogy az állatokba injekciózott progeszteron elmulasztja a peteérést. Mivel a gyakori injekciózást nem tartották hatékony megoldásnak, szájon át szedhető gyógyszert fejlesztettek belőle.
A nőgyógyász John Rock egy Massachusettsben végzett termékenységi tanulmányban tablettákat adott a pácienseinek. Nem tájékoztatta őket arról, hogy ezek a készítmények megakadályozhatják a terhességet. A kísérletben részt vevő nők közül sokan nem tudták befejezni a tanulmányt a mellékhatások miatt. A szer puffadást és hangulatingadozást okozott náluk, esetenként pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezettek.
A teszteket az Egyesült Államokon kívül folytatták. A választás azért esett Puerto Ricóra, mert a fogamzásgátlás akkor még számos államban illegális volt, és aggasztotta őket a lemorzsolódó alanyok aránya. Puerto Ricóban viszont a legális abortusz ellenére is magas volt a túlnépesedés; olyannyira, hogy a La Operacion nevű műveletben sok nőt a tudtuk és beleegyezésük nélkül sterilizáltak. Pincus és Rock úgy okoskodtak, hogy a szegény, iskolázatlan Puerto Ricó-i nők ideális alanyok lesznek a fogamzásgátlóval végzett kísérletekhez. Nem jártak nagyobb sikerrel, mint Massachusettsben.
Dr. Edris Rice-Wray, a Puerto Rico Családtervezési Szövetség elnöke új stratégiát javasolt: mondják meg a nőnek, hogy mire való a tabletta. Szociális munkások járták be San Juant, akik elmagyarázták, hogy a naponta szedett tabletta segíthet a terhesség megelőzésében. A kampánynak meglett a hatása: százak jelentkeztek, önként. Azt viszont nem árulták el, hogy mindez egy klinikai vizsgálat része, és hogy kísérleti készítményről van szó.
A tabletta a nők 100 százalékánál megelőzte a terhességet. 17 százalékuk számolt be mellékhatásokról: émelygés, hányinger, fejfájás, gyomorfájdalmak, hányás. Hárman meghaltak; sosem vizsgálták, hogy ehhez a tablettának is köze lehetett-e.
Dr. Rice-Wray úgy vélte, a tablettának túl sok mellékhatása van ahhoz, hogy általánosan alkalmazható legyen. Ennek ellenére a G.D. Searle & Co. ráharapott a készítményre, és Enovid néven forgalmazni kezdték a tablettát – azt a tablettát, ami a klinikai vizsgálatok során csaknem a résztvevők egyötödénél rosszullétet okozott.
Pincus és munkatársai a férfiaknak adható fogamzásgátló szereket is kutatták. Ezt azonban mégsem vezették be, mivel temérdek mellékhatása volt – többek között a herék összezsugorodása. Az általános vélekedés az volt, hogy a nők jobban tolerálhatják a mellékhatásokat, mint a férfiak, akik jobb életminőségre vágytak.
Az Enovid mellékhatásaival a közvélemény akkor kezdett foglalkozni, amikor a hetvenes években egy újságíró, Barbara Seaman a könyvében – The Doctor's Case Against The Pill – részletezte a fogamzásgátló kockázatait és mellékhatásait. Arra is kitért, hogy az Enovid mellékhatásait az orvosok jól ismerték, de elhallgatták őket a páciensek előtt. A történet eljutott a wisconsini szenátorhoz, Gaylord Nelsonhoz, aki követelte, hogy a pácienseknek joguk legyen tudni, hogy milyen készítményt fogyasztanak.
A szenátus szervezett egy meghallgatást, amiben a tabletták mellékhatásait vizsgálták. Bár erre egy nőt sem hívtak meg, a Nelson Pill Hearings néven elhíresült meghallgatás következtében jelentősen csökkentették a tabletták hormontartalmát, és egy 100 szó hosszúságú szövegben részletezték a mellékhatásokat.
Ez volt az első lépés. A mai tablettákban sokkal kevesebb a hormon, de még mindig számos mellékhatásuk van.
A férfi fogamzásgátlóval végzett tanulmány azt mutatta, hogy a készítménynek legalább ilyen súlyos mellékhatásai vannak. A résztvevők
ennek ellenére a résztvevők 80 százaléka továbbra is használta volna a szert.
Úgy tűnik, a férfiak tényleg hajlanának a felelősségvállalásra, mégis általános vélekedés maradt, hogy a férfiak születésszabályozása nem javítaná az életminőségüket. De hát minek is strapálnák magukat, ha egyszer a nők magukra vállalták a születésszabályozás minden nyűgjét? Kell ez nekik? Talán hiányoznak nekik a hangulatingadozások?
Könnyebb megérteni ezt a hozzáállást, ha megvizsgáljuk, hogy
A hatvanas évek, vagyis a fogamzásgátló tabletták bevezetése óta tudnak karriert tervezni, nőtt a fizetésük, és ez valószínűleg a készítményeknek köszönhető. A hetvenes és a kilencvenes évek között 30 százalékkal nőtt a szakirányú végzettséggel rendelkező nők száma a munkahelyeken, és az Egyesült Államokban 86 százalékkal csökkent a tinédzserkori terhességek aránya.
Logikus, hogy a nők hajlandók vállalni a kellemetlen mellékhatásokat – cserébe olyan szabadságot kapnak, amiben korábban nem lehetett részük. Az, hogy eldönthetik, mikor vállalnak gyereket, új lehetőséget biztosít a nőknek - ugyanazokat, amivel már a férfiak is rendelkeznek. Mivel azonban a férfiak ezeket a jogokat és lehetőségeket már megkapták, nekik nem kell megvívniuk ezt a csatát. Nem kell dönteniük, nem kell kockázatot vállalniuk.
Még akkorát sem, amekkorát minden nő elvállal.
Az Atlantic cikke részletezi, hogy egy, a Lilettát – egy méhen belüli fogamzásgátlót – használó nő nagyobb eséllyel fog mellékhatásoktól szenvedni, mint azok a férfiak, akik a beinjekciózható, túl kockázatosnak minősített fogamzásgátló készítményt használták.
Az eredeti tanulmány azt mutatja, hogy a férfi fogamzásgátlót 320 résztvevővel próbálták ki, tíz különböző tanulmányban. Összesen 1491 mellékhatást jegyeztek föl; az eredmények szerint ezek 38,8 százalékban nem a készítmény miatt léptek föl. Nagyjából 900 esetben viszont egyértelműnek tűnt az összefüggés.
A kísérlet alatt egy résztvevő öngyilkos lett, de annak a tanulmánytól független okai lehettek. Az illető három injekciót kapott, és egy hónappal az utolsó beadása után végzett magával. Az egyik résztvevőnél depresszió alakult ki. Egy másik túladagolta a paracetamolt. A harmadiknál pitvarfibrillációt észleltek. A hangulatingadozások aránya 4,7 százalék volt, a depressziószerű tüneteké 2,8 százalék. A Lilettánál ezen tünetek aránya 5,2, illetve 5,4 százalék volt.
Vagyis egy nőknek szánt, engedélyezett készítmény kockázati faktora magasabb, mint a férfiaknak szánt, de betiltott fogamzásgátlóé.
A most leállított tanulmány szerint a vizsgált szer hatékonysága elég meggyőző volt ahhoz, hogy a résztvevők háromnegyede a mellékhatások ellenére is használni akarja. A kutatók épp ezért írták az eredeti tanulmányban, hogy
figyelembe véve a gyógyszer elfogadottságát és hatékonyságát, még a mellékhatások ellenére is nagy igény mutatkozik a kutatások folytatására.
De ezt már nem a résztvevők, hanem a gyógyszeripar szereplői fogják eldönteni. A Bayer 2007-ben hagyott fel a férfi fogamzásgátlók fejlesztésével. A döntést azzal indokolták, hogy a kísérleti készítmény használata túl macerás lenne. A Bayer gyógyszere egy negyedévente beadandó injekcióból, illetve egy implantátumból állt; szerintük ez sokkal kényelmetlenebb, mint női fogamzásgátlót fejleszteni – hiszen nekik elég naponta bedobniuk egy tablettát.
A fenti lépés mögött meghúzódó logika mozgatórugója nem feltétlenül a hímsovinizmus, hanem a gyakorlatiasság. Egy gyógyszergyártó nyilván sokkal többet tud eladni a kényelmesen fogyasztható készítményekből – amiket már évtizedek óta ismernek –, mint a körülményesen használható kockázatos készítményekből.
De ezek után jogosnak tűnik a kérdés, hogy vajon mi hozhat változást? A kezdeményezés elsősorban a gyógyszergyártókra vár; csak ők tudják finanszírozni az új szerek kutatását és fejlesztését. De amíg a legnagyobb cégek úgy gondolják, hogy a férfiak életminőségét veszélyeztető mellékhatások nagyobb kockázatot jelentenek, mint amennyit a nőknek kell elviselniük a saját fogamzásgátlóik miatt, addig jó eséllyel marad minden a régiben.
(Borítókép: DeAgostini/Getty Images)