Index Vakbarát Hírportál

Németország leszámol az oltásellenességgel

2017. május 26., péntek 14:55 | aznap frissítve

Németország egészségügyi minisztere, Hermann Gröhe szerint muszáj szigorítani a védőoltásokra vonatkozó törvényt. A Bildnek adott interjúban Gröhe arról beszélt, hogy Németországban nemrég kanyarójárvány tört ki, és az ebből fakadó halálesetek fölött nem lehet szó nélkül elmenni.

A kanyaró különösen veszélyes. Egy háromgyermekes esseni anya ezen a héten halt meg. Olaszországban csaknem háromszor annyi kanyarós megbetegedést regisztráltak, mint az egész tavalyi évben. Nem jobb a helyzet Németországban sem. A Robert Koch Intézet adatai szerint április közepéig 410-en kerültek orvoshoz kanyaró miatt, míg 2016-ban csak 325-an.

Az olasz kormány úgy döntött, hogy a 12 leggyakoribb járványos betegség elleni védőoltáshoz köti az iskolai beiratkozást. Hasonlóra készülnek a németek is. Arra kérik az óvodákat, hogy jelentsék, ha egy szülő nem mutatja meg a gyereke oltási könyvét; így próbálják elejét venni a betegségek terjedésének. Amelyik szülő nem tudja felmutatni a gyereke oltási könyvét, nem viheti nyilvános óvodákba.

Azokat, akik nem mennek el a szülőknek szóló védőoltási tanácsadásra, akár 2500 euróra is büntethetik. Az értékhatárt aszerint állapították meg, hogy a mulasztás mekkora közegészségügyi kockázatot jelent.

Rovatok