Index Vakbarát Hírportál

A kiskamaszok 11 százaléka dohányzik

2017. június 19., hétfő 08:52

A kiskamaszok, vagyis a 13-15 éves gyerekek 11 százaléka dohányzik világszerte – írja az MTI az amerikai betegség-ellenőrzési és megelőzési központ (CDC) fiatalok dohányzásával foglalkozó globális jelentése alapján.

A jelentésben a kutatók 2012 és 2015 között 61 országból származó, a fiatalok dohányzásával kapcsolatos felméréseket elemeztek. Az országok felében a fiúk legalább 15 százaléka, a lányok legalább 8 százaléka dohányzott.

A dohányzás a vezető halálok a megelőzhető halálozások körében, évente hatmillió ember halálát okozza. A legtöbben még tinédzser korukban szoknak rá a dohányzásra. Rene Arrazola, a CDC dohányzással és egészségüggyel foglakozó hivatalának munkatársa, a jelentés vezető szerzője emlékeztetett arra, hogy a dohányzás szinte az ember minden szervét károsítja, és minél fiatalabban szokik rá valaki, annál valószínűbb, hogy hosszú ideig nikotinfüggő marad.

Éppen ezért kritikus, hogy megelőzzük a fiatalkori dohányzást, és megvédjünk egy újabb generációt, amely már dohányzik és emiatt súlyos betegségeknek és idő előtti halálozásnak van kitéve – mondta Arrazola.

A vizsgált országok közül

A felmért országok többségében a dohányosok legalább fele azt állította, hogy szeretne leszokni. A dohányzásról leszokni kívánó diákok Uruguayban voltak a legkevesebben: 32 százalék, a Fülöp-szigeteken pedig a legtöbben: 90 százalék.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy a jelentés a kamaszoktól származó információkon alapul, és a felmérésekben csak az iskolába járó kiskamaszok dohányzási szokásait kutatták, amit tehát nem lehet kiterjeszteni a teljes korcsoportra az egyes országokban.

(Magyarország nem volt benne a felmérésben vizsgált 61 országban.)

Rovatok