Index Vakbarát Hírportál

Aki túl keveset alszik, kövérebb

2017. július 31., hétfő 10:13

Az ma már tudományos közhely, hogy a megfelelő mennyiségű alvás létfontosságú az egészség megőrzéséhez. Egy új tanulmány újabb érvvel támasztotta ezt alá: a túl kevés alvás nagyobb derékbőséggel és magasabb testtömegindexszel jár együtt – írja a Forbes.

Az 1615 felnőttet vizsgáló brit kutatásban három kategóriába sorolták a résztvevőket: az átlagosan hat, a hét és fél, illetve a kilenc órát alvók csoportjába. A kutatók arra jutottak, hogy a hat órát alvóknak három centiméterrel nagyobb a derékbősége, mint a kilenc órát alvóknak. Ezen kívül a testtömegindexük (BMI) is magasabb volt, a HDL koleszterinszintjük viszont alacsonyabb. Ez utóbbi elsőre jól hangozhat, de a HDL a "jó koleszterin", aminek ideális esetben magasabb a szintje a szervezetben.

A tanulmány ugyanakkor nem állapított meg ok-okozati kapcsolatot a két tényező között, vagyis az nem derül ki belőle, hogy a kevesebb alvás vezet-e az elhízáshoz, vagy az elhízás miatt alszunk-e kevesebbet. Ha valóban az alvás áll az elhízás mögött, annak két lehetséges oka lehet: a kevés alvás rosszat tesz az önkontrollnak, ezért többet vagy rosszabbat eszünk; vagy az alváshiány felborítja az éhséget szabályozó hormonok termelődését, ami késő esti evéshez, így elhízáshoz vezet. A kevés alvás és az elhízáshoz vezető között étrend között nem talált összefüggést a kutatás. 

A kutatás gyengéje, hogy mind az alvásmennyiség, mind az étrend megállapításában az alanyok önbevallására hagyatkozott, és nem pontos alvásmennyiségekkel, hanem csak intervallumokkal dolgoztak a kutatók. Az is korlátozza a levonható következtetések érvényességét, hogy nem követéses vizsgálatról van szó, tehát nem vizsgálták hosszabb távon, hogyan alakul a kevés alvás hatása.

A kutatást vezető Laura Hardie megjegyezte, hogy egyénenként változó, mennyi az ideális alvásmennyiség, de a mai tudományos konszenzus szerint a legtöbb felnőttnek valahol hét és kilenc óra közötti alvásra van szüksége.

A kutatást bemutató tanulmány a a PLOS ONE szaklapban jelent meg.

Rovatok