Index Vakbarát Hírportál

Egyetlen fénykép alapján felismerjük, ha valaki beteg

2018. január 4., csütörtök 08:40

Gyakran már egyetlen fotó alapján felismerjük, ha a képen szereplő ember beteg – állapították meg a stockholmi Karolinska Intézet kutatói.

John Axelsson ideggyógyász és alvásszakértő és csapata egy vizsgálat önkéntes résztvevőibe kólibaktériumot fecskendezett, amely gyulladásos reakciót vált ki. Egy kontrollcsoport placebót kapott. Két órával az injekciózás után készítettek róluk fotókat. Egy másik tesztcsoport tagjainak néhány másodpercnyi idejük volt arra, hogy megállapítsák, a képen szereplők betegek vagy egészségesek. Az eredmények szerint a tesztszemélyek 81 százaléka helyesen ismerte fel a betegeket – írja az MTI.

A szakértőket az is érdekelte, a fotók pontosan melyik részlete vezet a diagnózishoz. A fotókat újból megmutatták a résztvevőknek, és rákérdeztek a betegségre utaló különböző jelekre, mint a halványodó ajkak, a sápadt arcszín, a foltos vagy fénylő bőr, a lefelé mutató szájszeglet, a duzzanatok vagy a vörös szemek. A foltos vagy fénylő bőr kivételével minden jellemző olyan tényező volt, amely a betegség felismerését szolgálta.

A betegek felismerése, különös tekintettel a fertőző betegségekre, óriási biológiai előnyöket jelent – hangsúlyozták a tudósok. Kiemelték azonban, hogy a pusztán vizuális elemzésen alapuló megfigyelés hibás is lehet, hiszen a szomorú és fáradt arcok is tűnhetnek betegnek.

Ez egybevág azokkal a korábbi tanulmányokból következtetett elméletekkel, amelyek szerint a fáradt emberek társaságát gyakran kerüljük. A látható fogyatékosság gyakori stigmatizálása is a túlzott betegségelkerülő mechanizmusból származik – írták a Proceedings szaklapban megjelent tanulmányban.

A szakértők tovább kutatják, hogyan ismerhetők fel a beteg emberek. Feltételezésük szerint például a mozgás megfigyelése vagy a test illatai is sokat segíthetnek ebben. Egy skót nőről például nemrég kiderült, hogy képes kiszagolni a Parkinson-kórtA továbbiakban azt is vizsgálni kell, hogy ezek a képességek gyakorolhatók-e.

"A jövőbeli kutatásoknak azt kell vizsgálniuk, milyen mértékben vágnak egybe a betegségre utaló arckifejezések az olyan alapvető emberi érzelmekkel, mint az aggodalom vagy a félelem, és hogy az emberek milyen gyorsan kezdenek embertársaiknál a betegség jelei után kutatni" – írták a kutatók.

Rovatok