Index Vakbarát Hírportál

Az e-cigaretta növelheti a rák kockázatát

2018. január 30., kedd 13:35

Az elektromos cigarettában lévő nikotin növelheti a rák egyes fajtáinak kockázatát egy egereken és emberi sejteken végzett amerikai kutatás szerint – írja az MTI.

Mind a DNS-ben, mind a sejt önjavító képességében látható volt a károsodás, így megnőtt a valószínűsége, hogy sejtmutációk jöjjenek létre és daganat alakulhasson ki – olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) tanulmányában.

Moon-Shong Tang, a New York-i Egyetem Orvostudományi karának környezet-egészségügyi professzora kutatócsoportjával e-cigaretták nikotint és folyékony oldószereket tartalmazó gőzét lélegeztette be egerekkel, majd csak nikotint, illetve csak oldószert tartalmazó gőznek tette ki őket

A gőzt 4,2 volton hozták létre, ami ugyanakkora vagy alacsonyabb feszültség, mint amin a legtöbb megvásárolható e-cigaretta működik. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a magasabb feszültségen melegített e-folyadék ártalmas vegyi anyagokat hozhat létre, most azonban a tipikus e-cigaretták használóit érő ártalmakra voltak kíváncsiak a tudósok.

Az oldószer önmagában nem károsítja a DNS-t, a nikotin és az oldószer együtt ugyanazt a kárt okozza, mint a nikotin egyedül

– foglalta össze Tang.

Emberi tüdő- és hólyagsejtek laboratóriumi tenyészeteit is kitették a nikotin hatásának, és ugyanazt állapították meg, mint az egereknél: károsodott a DNS és a sejt önjavító képessége. Tang szerint nem jelenthető ki, hogy az elektromos cigaretta még így is biztonságosabb a hagyományos cigarettánál, amely a dohány égetésével ártalmas anyagot ezreit állítja elő.

Ha további kutatások is megerősítik az eredményeket, az azt jelentheti, hogy a nikotintartalmú e-cigaretta-oldatoknak is van rákkeltő hatásuk – mondta Roy Herbst, a Yale Rákkutató Központ orvosi onkológiai igazgatója. Herbst, aki az amerikai rákkutatási társaság dohányzáskutató albizottságának elnöke is egyben, hozzátette, hogy

ez az első bizonyíték arra, hogy a nikotin önmagában is rákkeltő.

"Az eredmény megálljt parancsolhat azoknak, akik szerint az e-cigaretták biztonságosak, és bárki következmények nélkül szívhatja őket" – mondta Herbst a medicalxpress.com-nak.

Azt is elismerték a tanulmány szerzői, hogy az e-cigaretták hosszú távú egészségi hatásairól egyelőre keveset lehet tudni. A kutatás következő szakasza már folyamatban van: az egereken hosszú távon vizsgálják a nikotin és az e-cigaretta gőzének hatását, hogy megtudják, valóban kialakul-e rákos daganat.

Rovatok