Index Vakbarát Hírportál

Sisakos agyszkennert terveztek brit kutatók

2018. március 22., csütörtök 12:44

Sisakként hordható, ultrakönnyű, igen érzékeny agyi képalkotó eszközt fejlesztettek brit kutatók. A sisakot viselő betegek szabadon mozoghatnak a műszer használata közben. Az alanyok a tesztelés során tudtak bólintani, nyújtózkodni, teázni, sőt, pingpongozni is, miközben a kutatók milliszekundumos pontossággal figyelhették az agyi aktivitásukat a magnetoenkefalográfiás (MEG) eszközzel, ami az agy elektromos aktivitásának mágneses terét méri és regisztrálja.

A Nature-ben közölt tanulmány szerzői remélik, hogy a sisak segítheti az olyan páciensek állapotának jobb megismerését és kezelését, akiknél nem lehet használni a hagyományos, rögzített MEG-szkennereket – például csecsemőknél, epilepsziás gyerekeknél, vagy Parkinson-kórral küzdő pácienseknél.

Gareth Barnes, a University College London munkatársa elmondta, hogy a mai MEG-szkennerek csaknem fél tonnát nyomnak, részben azért, mert az agy mágneses tevékenységét mérő szenzorokat mínusz 269 Celsius-fokon kell tartani. Az eljárást nehezíti, ha az alany nem tud egy helyben maradni – ez pici gyerekeknél, vagy mozgási rendellenességekkel küzdő pácienseknél lehet gond –, mivel 5 milliméternyi elmozdulás is használhatatlan felvételeket eredményezhet.

A sisakos szkennerrel azonban a kutatók leküzdötték ezeket az akadályokat. Ultrakönnyű, szobahőmérsékleten működő és közvetlenül a fejre helyezhető kvantumérzékelőket használtak, amikkel sokkal több, az agy által kibocsátott mágneses jelet tudnak felvenni.

A prototípus elkészítésében részt vevő Matt Brookes elmondta, hogy a sisakos szkenner új lehetőségeket kínál az emberek agyi aktivitásának megfigyelésére a különböző hétköznapi feladatok vagy társas interakciók közben.

(MTI)

Rovatok