A gekkó a természet egyik legügyesebben mászó teremtménye. Lábait milliónyi mikroszkopikus méretű szőr fedi, ami lehetővé teszi, hogy gond nélkül hozzátapadjon a legsimább felületekhez is. Eddig leginkább ezeket a szőrös lábujjakat tanulmányozták, és keveset tudtak a gekkófarok szerepéről.

Ezt a hiányosságot pótolta Bob Full és csapata. A kaliforniai kutatók rájöttek, hogy a gekkó afféle ötödik lábként használja a farkát, hogy ne csússzon meg, miközben nedves felületen mászik felfelé. Ha mégis leesik valahonnan, farkának egy billentésével eléri, hogy a lábára érkezzen.

Farokzsonglőr

Miközben a gekkó egy csúszós felületen mászik fölfelé és elveszti lába alól a talajt, a falhoz nyomja a farkát, hogy ne essen le, amíg lábaival újra megkapaszkodik. Amikor pedig azt szimulálták, mi történik, amikor egy levél aljáról esik le az állat, az eredetileg háttal a föld felé zuhanó gekkó megpörgette a farkát, ezáltal ő maga is megfordult, és így végül a lábain landolt.

A legtöbb állat, mint a macska is, a testét fordítja el. A gekkó azonban a farkát használja, sőt, zuhanás közben a farok kormányként is szolgál, a gyík kiválóan tudja így irányítani, hogy merre essen: például ne az esőerdő kemény talajára, hanem egy rugalmas levélre.

Robotfarok

A kutatók szerint a gekkó farka segítheti a mérnökök munkáját is, amennyiben a trükkjét alkalmazzák az új mászó és sikló robotok, vezető nélküli légi járművek vagy akár űrhajók tervezésénél.