Index Vakbarát Hírportál

Az EU egyedül is felépítené a fúziós reaktort

2004. november 26., péntek 15:46

Mivel a tárgyalások eddig nem hoztak eredményt az ITER fúziós reaktor leendő helyszínét illetően, az EU bejelentette, hogy akár egyedül is hajlandó belevágni a tízmilliárd euróba kerülő létesítmény megépítésébe.

Az Európai Unió lényegében ultimátumot adott Japánnak: a 25 tagállam kutatási miniszterei pénteki brüsszeli tanácskozásukon leszögezték, hogy az EU kész egyedül is belevágni a világ áramtermelésének jövője szempontjából kulcsfontosságú kísérleti termonukleáris reaktor, az ITER felépítésébe, ha továbbra sem születik megállapodás a helyszínért versengő két rivális, az Európai Unió és az ázsiai szigetország között.

Az ITER felépítése óriási összegekbe (harminc év alatt tízmilliárd euróba) kerül majd, így a terv kivitelezésére nemzetközi konzorcium jött létre az EU, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea részvételével. Hosszas tárgyalások nyomán a lehetőségek két helyszínre szűkültek (egy franciaországira és egy japánra), ezek között azonban a két héttel ezelőtti, legutóbbi bécsi tárgyalási fordulón sem sikerült dönteni, pedig az Európai Unió már közel érezte a győzelmet, s kissé elsietve be is jelentette azt. A franciaországi helyszínt az EU mellett Oroszország és Kína támogatja, a Japánban lévőt pedig az Egyesült Államok és Dél-Korea.

Folytatják a tárgyalásokat

Az EU már a sikertelen bécsi tárgyalások után jelezte, hogy ha kell, egyedül, pontosabban az őt támogató partnerekkel közösen is megépíti a reaktort, s most ezt az álláspontot hagyta jóvá hivatalosan a 25 tagállam. Azonban jelezték: továbbra is jobban szeretnék, ha közös megállapodás születne, ezért egyelőre folytatják a tárgyalásokat, és Japánnak ellentételezést ajánlanak. (Bár határidők nem szerepelnek a kiadott közleményben, EU-források szerint Brüsszel azt szeretné, ha még ebben az évben megszületne a politikai megállapodás a franciaországi helyszínről, és a japánokkal létrehozandó különleges partneri viszonyról - a részletes egyezményt pedig 2005 közepéig írnák alá.)

Japán részről pénteken sajnálkozással reagáltak az újabb fejleményre, bírálták az EU magatartását, és jelezték, hogy a tárgyalások befejezésére szerintük nincs semmiféle határidő. Az EU fenyegetésének megvalósulása egyébként attól függ, hogy a tagállamok hajlandóak lesznek-e mélyebben a zsebükbe nyúlni: ha ugyanis Japán (és mondjuk az őt támogató Egyesült Államok és Dél-Korea) nélkül akarja felépíteni és üzemeltetni az ITER-t, akkor bizonyosan nem tartható a jelenlegi terv, hogy a felépítés költségeinek csak 40 százalékát állnák a huszonötök.

Korlátlan energia

Az ITER megépítése a világ egyik legfontosabb tudományos tervének számít, hiszen létrehozásával és sikeres működtetésével az emberiség beléphet a korlátlanul rendelkezésre álló energia korszakába. Egy termonukleáris reaktorban ugyanaz a folyamat megy végbe, mint a csillagokban: az atomok egyesülnek, és közben energiát fejlesztenek. Ez épp fordítottja annak, mint ami az atomerőművekben történik, ahol az atomok felbomlása, hasadása okozza az energiatermelést.

Egy termonukleáris (vagy más néven fúziós) erőműnek két nagy előnye is van a ma létező atomerőművekkel szemben. Egyrészt a szükséges alapanyagokból (hidrogén különböző izotópjaiból) rengeteg van, illetve egyszerűen előállíthatók - másrészt pedig ez a módszer sokkal kisebb radioaktivitást hoz létre, és az is gyorsabban lebomlik, mint a hagyományos atomhasadási folyamat.

Ugyanakkor viszont van egy alapvető probléma is, ami miatt ez az egész tervezet még mindig a kísérleti jelzőt viseli: az atomok összeolvadása (ugyanúgy, mint a csillagokban) több százmillió fokos hőmérsékleten megy végbe, azaz ezt a fúziós reaktor belsejében is meg kell teremteni, fent kell tartani. Az ITER-nek egyébként nem is az áramtermelés lesz a feladata, hanem az, hogy bebizonyítsa: a technikai akadályok nem csak laboratóriumi körülmények között, hanem nagyüzemi méretekben is leküzdhetők.

Rovatok