Index Vakbarát Hírportál

Összeállt a világ természeti csodáinak mezőnye

2009. július 22., szerda 14:20 | aznap frissítve

Internetes szavazáson dől el, mi lesz a világ hét csodája a legszebb természeti képződmények közül. A döntő 28 fős mezőnyét az Unesco szakemberei válogatták össze, de innen már a netezőkön múlik minden.

Két évvel a nagy sikert aratott Világ hét csodája projekt után a svájci szervezők újabb, hasonló szavazást indítottak. 2007-ben az emberkéz által alkotott legnagyszerűbb alkotásokra több mint 100 millió szavazat érkezett be, most a természeti csodákra egymilliárdot várnak.

A világ minden tájáról 261 természeti képződményt jelöltek a mezőnybe, ezt az ENSZ és az Unesco szakembereiből verbuvált zsűri 28-ra csökkentette le. Igyekeztek a listán úgy összehozni, hogy a világ minél több részéről, és minél változatosabb helyek kerüljenek rá. Az új hét csodát interneten és mobiltelefonról leadott szavazatok adják majd meg.

A jelöltek között szerepel többek között az amazonasi őserdő, a Vezúv, a Kilimandzsáró, a Maldív-szigetek, a Grand Canyon, és a németországi Fekete-erdő. A szervezők szerint Ázsiából, és latin-Amerikából érkezik feltűnően sok szavazat a versenyre, a leglelkesebbek az indonézek (az indonéz szigetvilágból egyébként egyedül az óriásgyíkokról ismert Komodó szigete került a listára).

Az előző szavazáson a római Kolosszeumot, a kínai Nagy Falat, a Tadzs Mahalt, a jordániai Petra sziklavárosát, a riói Krisztus-szobrot, a Machu Picchut, és a mexikói Chichen Itza piramist választották meg az internetezők a világ hét csodájának.

Rovatok